2024. május 9., csütörtök

Viadal az olimpia reményében

Ma az első mérkőzésekkel elrajtol a svéd–dán–norvég közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság, amelyen a dobogós helyezések mellett olimpiai kvótáért is versengnek a résztvevők, ám párizsi repjegy csak az aranyérmesnek (francia győzelem esetén a másodiknak) jár. A viadalt megelőzően már öt válogatott biztosította helyét a jövő évi játékok 12 csapatos mezőnyében: Franciaország rendezőként, Norvégia az Eb, Brazília a Pánamerikai Játékok, a Koreai Köztársaság az ázsiai olimpiai selejtező, Angola pedig az Afrika-bajnokság győzteseként kvalifikálta magát az olimpiára.

Az erőviszonyokat figyelembe véve a magyar és a szerb válogatottnak az egyenes ági kijutás nem, ugyanakkor az olimpiai selejtezőt érő pozíciók (2–7. helyezés) valamelyikének megszerzése lehet a célja. A magyarok dolgát a csoportmérkőzések során Montenegró nehezítheti meg, Paraguay és Kamerun legyőzése viszont kötelező feladat. A szerbeknek ugyanakkor nem kedvezett a júniusi sorsolás, már az első szakaszban komoly riválisok ellen lépnek pályára, a társházigazda dánok mellett Chile és Románia vár Uroš Bregar együttesére.

A középdöntőbe a csoportok első három helyezettje jut be, sikeres csoportkör esetén a magyarok az A, a szerbek pedig az F jelű négyes továbbjutóival csapnak össze a folytatásban. A középdöntőben aztán alaposan fel kell kötni a gatyát, hiszen az olimpiai selejtezőt jelentő negyeddöntőért a hatos legalább második helyén kell végezni, ami nem lesz könnyű feladat.

A magyar és a szerb válogatott egyaránt pozitív felhanggal zárta a felkészülést, Golovin Vlagyimir együttese Hollandiával finomhangolt a vb-rajt előtt, az első találkozón még kikaptak a lányok, de a visszavágón már összeszedett teljesítményt nyújtottak. Szerbia Spanyolországban vendégszerepelt, ahol Argentínával, Japánnal és a házigazdával meccseltek Kubina Molliék, a szövetségi kapitány beszámolója szerint nagyon hasznos mérkőzéseken vannak túl, és sokat csiszoltak a játékon. A magyar alakulat Helsingborgban, a szerb pedig Herningben játssza a csoportmeccseket, előbbi csütörtökön Paraguay, utóbbi pedig pénteken Dánia ellen kezdi meg szereplését a viadalon. Az idei lesz a 26. női világbajnokság, a már említett helyszínek mellett Göteborgban, Stavangerben, Frederikshavnben és Trondheimben rendeznek mérkőzéseket. A torna december 17-ig tart, a helyosztókat Herningben tartják.

A vb csoportbeosztása, A csoport (Göteborg): Svédország, Szenegál, Kína, Horvátország. B csoport (Helsingborg): Magyarország, Montenegró, Paraguay, Kamerun. C csoport (Stavanger): Norvégia, Ausztria, Grönland, Koreai Köztársaság. D csoport (Stavanger): Franciaország, Izland, Szlovénia, Angola. E csoport (Herning): Dánia, Chile, Szerbia, Románia. F csoport (Herning): Németország, Irán, Japán, Lengyelország. G csoport (Frederikshavn): Brazília, Spanyolország, Kazahsztán, Ukrajna. H csoport (Frederikshavn): Hollandia, Kongó, Argentína, Csehország.

A mai (szerda) program, C csoport: Koreai Köztársaság–Ausztria (18.00), Norvégia–Grönland (20.30, Arena Sport 6). G csoport: Brazília–Ukrajna (18.00, Arena Sport 1), Spanyolország–Kazahsztán (20.30).