2026. április 30., csütörtök

Asztalitenisz

Fehér befeketítette a 2008-as Európa-bajnok napját

Szerbia női válogatottja (Erdélyi Annamária, Fehér Gabriella, Makszuti Anetta, Molnár Mónika, Andrea Todorović) remek győzelemmel kezdte meg szereplését a Bécs melletti Schwechatban zajló Európa-bajnokság csapatversenyében: a Mellik Zoltán által vezetett együttes a II. divízióban (13–24.

Feljutás vagy bennmaradás?

Péntektől október 13-ig az ausztriai Schwechat városában rendezik meg az Európa-bajnokságot, amelyen Magyarország női válogatottjának az éremszerzés, míg Szerbia férfi és női, valamint Magyarország férfi nemzeti együttesének a feljutás a célja.

Gyurcsik – rossz kezdés után két aranyérem

Rémálomszerűen kezdődött, és mesébe illően végződött a zentai Gyurcsik Alíz számára a szombaton Szabadkán megrendezett 38. Harangozó Vilmos-emlékverseny: a tavalyi idény csapatbajnoki döntőjének egyik legjobbja (négy mérkőzésből hármat nyert a Novi Sad elleni fináléban) a szabadkai tornán a csoportküzdelmek során elveszítette az első két játszmát Hajnal Dorottya (Vojvodina) ellen, utána azonban fordított, s 3:2-re nyert, majd a főtáblán előbb Suzana Mendergišt (Obilić), Fenyvesi Anna Zsófiát (Novi Sad) és klubtársát Ivana Vejnovićot is legyő...

A Csóka fél évszázada

A történet valamikor 1963-ban kezdődött, amikor néhány lelkes fiatal a helyi fociklub öltözőjében arra az elhatározásra jutott, hogy asztaliteniszklubot alapít. A történet azután sikersztori lett, hiszen a Csóka fennállása alatt négy országos csapatbajnoki titulust szerzett, s csak az országos egyéni aranyak száma 200 felett van.

Két Erdélyi – egy csapat

Egy klubban már igen, de ugyanabban a csapatban még sosem álltak asztalhoz az Erdélyi testvérek: a 34 éves Szilvia és a 28 éves Annamária a szerb-montenegrói és a szerbiai válogatottban éveken át együtt szerepeltek, s a párosok versenyében bronzérmet szereztek a 2003-as Európa-bajnokságon, azonban egészen a 2013/2014-es idényig kellett várni, hogy egy klub ugyanazon csapatának játsszanak.