2024. május 12., vasárnap
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Ez már igazi adok-kapok!

Újabb kemény pireneusi etappal folytatódott a Tour de France, a hatodik szakaszon először egy kisebb, harmadik kategóriás hegyet kellett megmászni, majd következett az első kategóriás Aspin és a hegyvonulat egyik óriása, a 2115 méteren tetőző Tourmalet, míg a befutó az első kategóriás Cauterets-Cambrasque csúcsán volt.

Ismét nagy, húszfős szökevénycsoport alakult ki, de most rövid pórázon tartotta a mezőny, amelyből a robbantó Jonas Vingegaard, illetve a kerekén ülő, ezúttal jobb erőben lévő Tadej Pogačar párosa fel is ért a csoporthoz az elölről hátramaradó Wout van Aert segítségével, aki címvédő dán társának dolgozott hatalmasat. Az élen álló nyolcasból aztán Vingegaard támadása után hamar duó lett, majd hárommal a cél előtt a szlovén kínálta vissza brutális támadással a dánt, aki nem tudott lépést tartani az egy nappal korábban megrogyó riválissal! Pogačar közel fél percet faragott hátrányán, a sárga trikót viszont Vingegaard vette át Jai Hindley-től.

Klasszikus csata íródik Vingegaard és Pogačar között (Fotó: Thomas Samson/AFP/Le Monde)

Klasszikus csata íródik Vingegaard és Pogačar között (Fotó: Thomas Samson/AFP/Le Monde)

Végeredmény, 6. szakasz (Tarbes–Cauterets-Cambasque, 144,9 km): Tadej Pogačar 3:54:27 óra, Jonas Vingegaard +24 mp, Tobias Johannessen +1:22, Ruben Guerreiro +2:06, James Shaw +2:15, Jai Hindley +2:39 perc stb. Az összetett állása: Vingegaard 26:10:44 óra, Pogačar +25 mp, Hindley +1:34, Simon Yates +3:14, Carlos Rodríguez +3:30 perc stb.