Rendezvényünkön nagy tapsot kaptak a sportrovat veteránjai, Piszár József, Árok Ferenc, Szántó Zoltán és Csordás Árpád, akik hosszú évtizedekig készítették az olvasók számára a sportot, s rövidebb-hosszabb ideig szerkesztették is az oldalakat, a Sportvilágot. Így emlékeztek a „hőskorra”:
Piszár József
Jóska bátyám, te szigorú szerkesztőnek számítottál.
– Nem hinném, hogy vaskezű voltam, de a fegyelmet megköveteltem, mert úgy lehetett dolgozni. Szerkesztőként kiváló csapatom volt, s ez hozta meg az eredményeket. Azt nagyra becsülték az olvasók, hogy beszerveztük az egész Vajdaságot, s olyan időben volt mindenhonnan tudósítónk, amikor még nem volt mobiltelefon. Ehhez szervezés kellett, komoly munka állt mögötte, de mellette jó volt a hangulat, barátkoztunk egymással. Abban az időben bravúr volt behozni az összes eredményt, de úgy tartom, hogy ez még mindig fontos. Mindegy az, merrefelé fejlődik a sportújságírás, de itt az eredmény a döntő. Sok mindent ki lehet abból olvasni. Természetesen nagy örömmel olvasom majd az új mellékletet, tudod, hogy kísérek minden szót!
Árok Ferenc
– A mi időnkben teljesen más szempontok uralkodtak, s bár nem volt rajunk különösebb nyomás, mi azért mindig arra törekedtünk, hogy a Magyar Szóban beszámoljunk arról, él itt még a magyar nemzet, s a sporton belül is vannak sikereink. Szerették az emberek a sportot, és személy szerint ez volt a kenyerem, mert az újságírás mellett mindig ilyen vagy olyan csapatot edzettem is. Mindig mérges voltam, ha kikaptunk, csak a feleségem csillapítására nyugodtam le, megértve, hogy a sport szerves része a vereség is. A „lantot” 2003-ban, 72 évesen tettem le.
A közelmúltban életem talán legnagyobb dicséretét kaptam, mert felhívtál, és azt mondtad, régóta nem volt ilyen jó a sportrovat.
– Állok emögött, bár most minden egész más, mint a mi korunkban. Sajnos, régebben sokkal többet fektettek a sportba, s ezért kalapot emelek Zsemberi János előtt, akinek lehetősége van segíteni, s teszi is ezt, már évtizedek óta. Kár, hogy kevés ilyen ember van, isten éltesse sokáig!
Szántó Zoltán
– Személy szerint 15 évig szerkesztettem a Sportvilágot, ezért természetesen nagyon örülök, hogy ismét mellékletként jelenik majd meg. A mi időnkben csak telefon volt, kézzel írtunk mindent, majd diktáltunk, a fényképeket előhívták, szárították, s cinkben szedték az oldalt. Előny volt azonban, hogy egy-egy világbajnokságon még a 22 órakor kezdődő meccseket is megvárhattuk. Ez benne volt a második kiadásban, s még a Tisza-parton is olvashatták az éjjeli meccset. Az is el kell mondanom, hogy a legerősebbnek számítottunk, mert Lépes László, Albrecht János, Piszár József, Árok Ferenc, Kubát János mind-mind kiváló szakértő volt a maga szakterületén, s jómagam is otthonosan mozogtam a birkózásban és a tekében. Aztán jöttek a fiatalabbak, de Csordás Árpinak például számítógépszerű memóriája volt, s a többiek is kiválóak voltak.
Csordás Árpád
Árpi, te egy kicsit különleges vagy, mert még mindig aktívan részt veszel a rovat munkájában.
– Gyűrtük együtt eleget, s ha jól értem, az új melléklet kicsit hasonlítani fog arra a köztes Sportvilágra, amit 2004-ben kezdtünk. Ez olvasmányosabb lett, mint a korábbi, de a mostani még olvasmányosabbnak, érdekesebbnek ígérkezik. Ez azért jó, mert ilyen irányban fejlődik a média. Lehet könnyebb dolgokat is megírni úgy, hogy ne hazudjon az újság. A mai olvasó az eredményeket az interneten pillanatok alatt megnézheti, ebben viszont mást akar olvasni. Ha jól végezzük majd a dolgunkat, mások, jobbak, különlegesebbek lehetünk az összes többi ilyen sajtóterméknél. Ami pedig a régi időket illeti, engem minden lenyűgözött, hogy 80-100 ember munkája a végén mindig milyen tökéletesen harmonizálódik. Így készült vasárnaponként a Sportvilág is, s laza, jó társaság volt, volt időnk hülyéskedni is, bár olyan időket éltünk, hogy például a fax megjelenése igazi csodának számított.
