2024. május 9., csütörtök
ÚSZÁS

Milák nem indul Fukuokában!

Milák Kristóf szerdán bejelentette, hogy nem indul a július 14. és 30. között esedékes fukuokai vizes világbajnokságon. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó saját bevallása szerint jelen pillanatban sem fizikálisan, sem mentálisan nem érzi úgy, hogy a legjobbak közé tartozna, ennek okát egyelőre még ő maga sem tudja, azt viszont érzi, hogy meg sem tudja közelíteni teljesítőképessége száz százalékát, ami a csúcsformához elengedhetetlen. A klubja, a Honvéd, illetve a Magyar Úszószövetség felületein megjelent közleményében hozzátette, a nyarat átgondolt, minőségi pihenéssel tölti majd annak érdekében, hogy szeptembertől energikusabban, tudatosabban, még jobb hozzáállással végezhesse az edzéseket, így ismét elérje azt a szintet, amit mindenki megszokhatott tőle.

„Milák nem egy nyerőautomata” – nyilatkozta Wladár (Fotó: AFP)

„Milák nem egy nyerőautomata” – nyilatkozta Wladár (Fotó: AFP)

A bejelentés kapcsán a klasszis edzője, Virth Balázs elmondta, az áprilisi magyar országos bajnokságon Milák még remek teljesítményt nyújtott, néhány nap pihenő után viszont már fásultságra és mentális fáradtságra hivatkozott. „Ő nemcsak úszó, hanem ember is. Amikor érzékeltem, hogy ez lehet a vége, akkor jeleztem neki, bárhogyan is dönt, én támogatom, és amikor készen áll, én ott leszek. Most azt gondolom, többet érünk azzal, hogy lelkileg feltöltődik, és szeptemberben megcélozzuk a következő évet” – fogalmazott Virth, aki hozzátette, amióta a 23 éves klasszis 2017-ben berobbant a felnőttmezőnybe, folyamatosan hoznia kellett és hozta is az eredményeket, ami óriási nyomással jár.

Milák döntését a MSÚSZ-nél is megértéssel fogadták, Wladár Sándor elnök hangsúlyozta, közös érdek, hogy Kristóf pihenjen, kellően feltöltődjön, s jövőre, amikor egyszerre lesz olimpia, világbajnokság és Európa-bajnokság, ismét azt nyújtsa, amire kizárólag ő képes.

Nyitókép: „Milák nem egy nyerőautomata” – nyilatkozta Wladár (Fotó: AFP)