2024. május 9., csütörtök
KÉZILABDA

Megismétlődik a riói döntő

Végjátékához érkezett a 12 csapatos férfitorna, amelyen a döntő párosítása aligha kelt meglepetést, a bronzmérkőzésé viszont annál inkább. A torna legváratlanabb teljesítményét Egyiptom nyújtja, amely a csoportból az élen záró dánokkal azonos pontszámmal, a második helyen jutott tovább, majd a negyeddöntőben Németországot búcsúztatta, és az elődöntőben sem volt esélytelen a végül győztes Franciaországgal szemben. Az Afrikán kívül nagy tornákon érmet még sohasem nyert egyiptomiak szombaton a spanyolok ellen a harmadik helyért játszhatnak. Az észak-afrikaiak formajavulása már tetten érhető volt a januári világbajnokságon is, ahol a negyeddöntőben csak büntetőkkel győzték le őket a későbbi bajnok dánok. Dánia pedig most az olimpiai aranyat is behúzhatja, hiszen az elődöntőben egyszer sem hátrányba kerülve jutott túl a spanyolokon, akik két nappal korábban a nyolc között a torna talán legkiélezettebb meccsén a svédeket búcsúztatták. Franciaország–Dánia döntőt rendeznek tehát, ugyanúgy, ahogy történt az öt éve Rióban is – akkor 28:26-ra a skandinávok nyertek.