2024. október 16., szerda
FORMULA–1

Sprintfutamos hétvégék

A 2022-es idényben a Formula–1-es világbajnokság nagydíjainak egyharmada sprintfutamos versenyhétvége lehet. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója szerint az idén bevezetett újítás minden eleme „elképesztően sikeresnek” bizonyult, a futamok utáni értékelések pedig túlnyomó részben „szuper pozitívak” voltak. Idén két helyszínen, Silverstone-ban, majd Monzában rendezték meg úgy a futamot, hogy péntek délután tartották az időmérő edzést, amelyet annak alapján szombaton követett egy 100 kilométeres sprintfutam. Utóbbin az első három helyezett vb-pontokat is gyűjthetett, illetve annak eredménye határozta meg a vasárnapi nagydíj tényleges rajtsorrendjét. Idén harmadik futamként a Brazil Nagydíjon lesz hasonló a lebonyolítás. Az 56 éves olasz sportvezető kifejtette: a sikeres fogadtatásnak köszönhetően a 2022-es versenynaptárban még nagyobb teret kapnak a sprintfutamos versenyhétvégék, és a nagydíjak „több mint harmadánál” már hasonlóra lehet számítani. A F1-ben jövőre a tervek szerint 23 versenyből áll a vb-sorozat, így hét vagy nyolc nagydíjat is megelőzhet majd sprintfutam. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a következő szezon március közepétől november közepéig tart majd.