2026. július 23., csütörtök
SÚLYEMELÉS

Olimpiáról álmodik a fiatal vajdasági súlyemelő

Tartományi ösztöndíjban részesült Ördög Iván

Az idén is jelentős összeget, összesen 24 millió dinárt különített el a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság a tehetséges fiatal sportolók ösztöndíjprogramjára. A 24 millió dináros ösztöndíjkeret 85 sportoló között oszlik meg. Közülük 78 fiatal sportoló évi fejenként nettó 237 600 dinár támogatásban részesül. Az olimpiai reménységek ennél magasabb ösztöndíjat kapnak, amely évi nettó 438 000 dinárt tesz ki. A támogatott fiatal tehetségek között magyar ajkú sportolók is vannak. A szabadkai Ördög Iván már több mint négy éve foglalkozik súlyemeléssel.

Milyen hazai és nemzetközi eredményeknek köszönhető, hogy kiérdemelte a Tartományi Sport- és Ifjúságügyi Titkárság ösztöndíját?

– Az elmúlt években elért eredményeim alapozták meg ezt az elismerést. 15 éves koromig országos bajnok voltam, és két különböző súlycsoportban is országos csúcsot tartottam. Az U17-es korosztályban kétszeres országos bajnoki címet szereztem, és szintén két súlycsoportban állítottam fel új országos rekordot. Emellett junior- és felnőttmezőnyben egyaránt országos bajnok vagyok. A tavalyi év mérföldkövet jelentett, a spanyolországi Európa-bajnokságon Madridban a 12. helyen végeztem, a máltai Európa-kupán pedig bronzérmet szereztem. Mindkét nemzetközi versenyen sikerült megdöntenem az aktuális országos csúcsokat.

Miben nyújt érdemi segítséget ez a támogatás a mindennapokban?

– Nagyon örülök a tartományi ösztöndíjnak, hiszen minden sportágnak megvannak a maga komoly anyagi vonzatai, legyen szó a speciális felszerelésekről, a megfelelő táplálékkiegészítőkről vagy az egyéb kísérő költségekről. Megnyugtató és jó érzés, hogy létezik olyan rendszer, amely anyagilag is elismeri és támogatja a sportolókat, hiszen ez sajnos nem mindenhol magától értetődő.

Milyen út vezetett ezekhez a sikerekhez? Mióta foglalkozik súlyemeléssel, és milyen edzésmunkát igényel ez a szint?

– Négy és fél éve köteleztem el magam a súlyemelés mellett. Még általános iskolás koromban egy barátom hívott el az első edzésre, és azóta is folyamatosan, megszakítás nélkül dolgozom. A terhelés és az edzések száma mindig az aktuális felkészülési időszaktól függ. Alapvetően heti öt edzésünk van, az intenzívebb szakaszokban, mint például a felkészülési edzőtáborokban azonban áttérünk a napi két tréningre, ami heti kilenc edzést jelent.

Mennyire nehéz vajdasági sportolóként érvényesülni az országos mezőnyben, illetve a külföldi porondon?

– Országos szinten viszonylag gördülékenyen lehet érvényesülni, mivel a hazai mezőny jelenleg nem képvisel kiugróan erős konkurenciát. Nemzetközi szinten viszont már egészen más realitással találja szemben magát az ember. Ott lényegesen magasabbak az elvárások, és sokkal sűrűbb, erősebb a mezőny, de a máltai és a madridi eredmények is bizonyítják, hogy megfelelő munkával ott sem lehetetlen sikereket elérni.

Adottak-e a feltételek a minőségi munkához? Ha tehetné, min változtatna vagy javítana az edzőteremben?

– Azt mondhatom, hogy nálunk szinte minden alapvető feltétel adott a szakmai munkához és a megfelelő felkészüléshez. Ha a hiányosságokat kellene említenem, egyedül azt emelném ki, hogy az edzőtermünk viszonylag szűkös. A megnövekedett sportolói létszám miatt néha nehéz kényelmesen elférni. Ezt leszámítva viszont a technikai és a szakmai háttér rendelkezésre áll ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el. Ráadásul nálunk a teremben rendkívül jó a közösség és a hangulat, egy ilyen összetartó csapatban sokkal hatékonyabb a munka, ami véleményem szerint a fejlődéshez is nagyban hozzájárul.

Milyen távlati célokat tűzött ki maga elé a sportban?

– Hosszú távon mindenképpen az a célom, hogy ameddig csak lehet, aktívan versenyezzek ebben a sportágban. A legfontosabb, hogy elkerüljenek a komolyabb sérülések, a legnagyobb sportszakmai álmom pedig természetesen az, hogy egy napon kijussak az olimpiai játékokra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ördög Iván súlyemelő (Fotó: Ördög Iván saját archívuma)