A mentális felkészülés jelentősége

Kedden a Vajdasági Mathias Corvinus Collegium Alapítvány szabadkai székházában Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó a küzdelmekről, a kitartás szerepéről és a sikerekhez vezető útról tartott előadást a 20 év az ötkarika körül – Sport és diplomácia mesterfokon című rendezvényen. Az úszólegendával Herczeg Zsolt, lapunk munkatársa beszélgetett.
Gyurta Dániel a beszélgetés elején felidézte, hogy a Vajdasághoz kapcsolódó első meghatározó élménye egészen a londoni olimpia idejére nyúlik vissza. Abban az időszakban a közösségi média egyre népszerűbbé vált, sok szurkolói levelet kapott a Felvidékről, Erdélyből, valamint Vajdaságból is. Úgy fogalmazott, hogy számára ez volt az a pillanat, amikor igazán érezte azt, hogy mindenki őt követi, hogy 15 millió magyar olimpiai bajnoka lett.
– A szüleim eredetileg nem azzal a céllal vittek engem és a testvéremet, Gergelyt az uszodába, hogy profi sportolók legyünk. Csupán azt szerették volna, hogy megtanuljunk úszni, és a Balaton vizében biztonságban legyünk, akkoriban nem volt szó versenysportolói pályáról. Legmeghatározóbb emlékem a gyerekkoromból az, amikor az atlantai olimpia közvetítését néztük otthon. Éppen beteg voltam, így aznap nem mentem edzésre, a szüleim azonban a televízió előtt szurkoltak a magyar sportolóknak. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Vitray Tamás, a kommentátor izgatottan kiáltotta: „Első lett a Rózsa Norbert!” A szüleim felhangosították a televíziót, én pedig átéltem a győzelem felemelő pillanatát. Ez az élmény sorsfordító volt számomra, ekkor döntöttem el, hogy olimpikon szeretnék lenni, és sportolóként képviselni szeretném a hazámat – fogalmazott Gyurta Dániel.
Pályafutása kezdetén a 2004-es athéni olimpián mindössze 15 évesen ezüstérmet szerzett. A megmérettetésre készülve, az edzőjével azt a távoli, mégis reális célt tűzték ki, hogy a 23. helyről a 8.-ra tornázza fel magát a ranglétrán.
– Elhivatott voltam, az edzések pedig kifejezetten jól sikerültek. A tengerentúlról érkező sportolóknak nagy kihívást jelentett, hogy akklimatizálódniuk kellett. Én hasonló körülmények között készültem fel, így az előfutam, a középfutam és a döntő is rendkívül jól sikerült. Utólag visszatekintve nagy szerepet játszott, hogy az ausztráliai, az amerikai és a kínai versenyzők formán kívül voltak, csak a japán versenyző volt csúcsformában. A felkészülés rendkívül fontos, főként a formaidőzítés, hogy abban a pillanatban hogyan jöjjön ki a maximum. A mezőnyben az úszók teljesítménye rendkívül közel áll egymáshoz, sokszor csupán néhány tizedmásodperc a döntő. Ennek nemcsak fizikai, hanem komoly mentális oldala is van. Ilyen helyzetben a mentális nyomás, a hibázástól való félelem, valamint annak a tudata, hogy ez elronthatja a versenyt, negatívan hat a teljesítményre. Athénban azonban tehermentesítve voltam, hiszen 15 évesen még nem volt mit veszítenem, karrier előtt álltam, a világranglistán a 23. helyen szerepeltem, és már az is győzelemnek számított, hogy tinédzserként ott lehetek az olimpián a legjobbak és legismertebb úszók között. Ezüstérmet nyertem, mivel olyan ellenfeleket győztem le, akiken akkor nagyobb nyomás volt, mint rajtam – taglalta az úszólegenda.
Később azonban nála is megjelent a mentális teher, akkor már érezte, egyetlen alkalma van bizonyítani, hiszen a következő lehetőség csak négy év múlva adódik. Ez a felismerés jelentősen megváltoztatta a versenyekhez való hozzáállását.
– Az athéni olimpia után öt éven keresztül egyetlen világversenyen sem állhattam dobogóra, mert az a mentális teher, amely akkor még az ellenfeleimet nyomta, később engem is megfertőzött. Gondolkodtam, hogy feladom, hogy másik sportban próbálom ki magam, hogy a továbbtanulásra fókuszálok, de nem akartam, hogy így végződjön a pályafutásom. Az edzőm biztatott, hogy képes vagyok rá, egyszer már sikerült elérnem ezt a célt, csak hinnem kell önmagamban. Az edzőmmel leültünk, és önmagunkban is kezdtük keresni a hibát, hogy vajon mi kell nekünk ahhoz, hogy vissza tudjunk jutni erre a szintre. Így jobban összekovácsolódtunk, mindezek a lelki tréningek megerősítették az edző és versenyző közötti kapcsolatot is, sőt még inkább elkezdtünk bízni egymásban. A csapattársaim, a dietetikusom, a csontkovácsom, a masszőröm, a barátaim és a családom is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olimpiát tudjak nyerni. Kitartó voltam, és megtanultam feldolgozni a mentális terhet, ezután a 2009-es úszó-világbajnokságon kerültem ismét dobogós helyre. Hiába lehet valaki fizikailag csúcsformában, ha mentálisan egy pillanatra megremeg, és nem megfelelő a lelkiállapotban van – hangsúlyozta a sportdiplomata.