Az olimpiát követő év általában felemás – új ciklus kezdődik, a sportolók közül sokan pihennek, a motivációt keresik, új impulzusokra várnak, többen a visszavonulást fontolgatják, vagy épp ellenkezőleg, a játékok új „löketet” adtak nekik. Ahol időszerű a generációváltás, ott ilyenkor rohamléptekkel megindul a vérfrissítés, a szakvezetők igyekeznek a soron következő ötkarikásra beépíteni a feltörekvő tehetségeket, rutint adni a kezükbe.
Az említettek miatt kimagasló eredményt nem is lehetett várni 2025-től, ennek ellenére a magyar sportolók idén sem hagyták parlagon szurkolóikat. Az év egyik legnagyobb sikerére nem is kellett sokat várni, a márciusi apeldoorni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon Molnár Attila robbantott: az év eleji eredményei alapján esélyesként állt rajthoz, s egy pillanatig sem roppant össze a teher alatt – 400 méteren az előfutamát, az elődöntőt, majd a finálét is megnyerte, s hosszú idő után nyert aranyat futószámban Magyarországnak. Molnár két héttel később Kínában még ezt is „megfejelte”, Kovács Árpáddal, Wahl Zoltánnal és Enyingi Patrikkal vb-bronzérmet szerzett a 4×400 méteres váltó tagjaként.
Mindeközben mi itt Vajdaságban Világos Adrianáért szoríthattunk ezerrel az atléták közül, hiszen a kishegyesi gerelyhajító pazar formában kezdte az évet, sorjáztak a jobbnál jobb dobások, csak remélni mertük, hogy az idény eleji lendület és forma kitart a tokiói világbajnokságig. A riválisokhoz viszonyítva még a hajrában is úgy tűnt, Adri orrhosszal vezet, aztán a vb-selejtező csak igazolta ezt – amikor kellett, „elsült” az a kéz, 66,06 méterig meg sem állt a szer. Ehhez képest a döntő nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, mondhatnánk, hogy csalódottak voltunk – de kik vagyunk mi, hogy pálcát törjünk egy mindössze 22 éves sportoló felett? Egy őstehetség felett, aki előtt még ott egy egész karrier? Aki eddig is olyan eredményeket ért el, amiről az átlagember álmodni sem mer? Senkik. Mi csak szurkolhatunk, s bízhatunk benne, hogy a jövőben jól gazdálkodik a benne rejlő tehetséggel, és a jövőben is az eddigiekhez hasonlókkal örvendeztet majd meg bennünket.
Ahogy a már rutinosok közül Szabó Szebasztián. A zentai úszónak nem indult jól az éve, a világbajnokságon is elmaradt az elvártaktól, majd uszonyos úszásban „vigasztalódott”, és szállított pár világcsúcsot. Ősszel aztán klubot váltott, bejelentette, hogy a Győr helyett a BVSC-ben készül tovább. A decemberi rövid pályás Európa-bajnokságon kiderült, jót is tett neki a váltás: kedvenc számában, 50 méter pillangón nyert egy ezüstöt, s talán ami még fontosabb, ismét bekerült 22 másodperc alá, amire már rég nem volt esetében példa. Csak remélni merjük, hogy a siker új lendületet adott neki, s 2028-ban ott lesz a Los Angeles-i medencében 50 pillén…
A „vizesek” szerelmesei így sem panaszkodhattak a vb-re: Kós Hubert, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, a férfi és a női vízilabda-válogatott egyaránt kitett magáért. Utóbbi kettő pedig már új feladat előtt áll: az elején említett vérfrissítés megtörtént, januárban már Európa-bajnokság vár a csapatokra. Pikk-pakk elmúlik a szilveszter, unatkozni pedig nem sokáig fogunk, a 2026-os idény már itt van a kanyarban!
Nyitókép: Szabó Szebasztiánt még nem szabad leírni (fotó:MTI)
