2024. október 4., péntek
FORMULA–1

Pérez kicselezte a Ferrarit Monacóban

Charles Leclerc elégtételt készült venni korábbi monacói sérelmeiért, hiszen rendkívüli balszerencse üldözi hazai pályáján, ahol eddig versenyzői karrierje során még soha nem jutott el a kockás zászlóig, tavaly ráadásul a pole megszerzése után a rajthoz sem tudott felállni. Egykörös tempóban az idei Monacói Nagydíjon is a Ferrari tűnt a leggyorsabbnak, Leclerc vezetésével pedig ki is sajátították az első sort, mögöttük a két Red Bull-lal.

Vasárnapra változékony időt jósoltak, és pár perccel a rajt előtt meg is érkezett az eső a pályára. Az idei évtől megújult versenyirányítói stáb sem úszta meg a kritikákat, miután előbb 16 perccel elcsúsztatták a rajt időpontját, majd mire a mezőny elindult a biztonsági autó mögött, a csapadék csak még jobban rákezdett, így piros zászlóval mindenkit visszarendeltek a bokszba, és már rég elállt az eső, amikor egy óra csúszással ténylegesen is megkezdődhetett a futam.

A kezdeti nedves körülmények sem kavarták fel a sorrendet, Leclerc őrizte a vezetést Carlos Sainz, Sergio Pérez és Max Verstappen előtt. Ám ahogy fokozatosan felszáradt a pálya, az élmezőny tagjai eltérően taktikáztak a gumikkal. Sainz az extrém esőgumikról közvetlenül száraz pályás abroncsokra váltott, a legjobban viszont Pérez döntése fizetődött ki, aki elsőként cserélt intermediate-ekre, és azokon elég gyors volt ahhoz, hogy slickekre váltva az élre álljon. Leclerc eközben ráfizetett csapata bizonytalan döntésére, csapattársa mögött várakozva időt vesztett a kerékcserénél, és csak a negyedik helyre tért vissza. Pérez, Sainz, Verstappen, Leclerc volt a sorrend, amikor a 30. körben Mick Schumacher óriási, de a német számára szerencsés kimenetelű csattanása nyomán újabb piros zászlót lengettek be.

Az újraindítást követően, immár teljesen száraz körülmények között a sorrend már nem változott: bár Pérez küszködni kezdett lágyabb gumijaival a végén, így összetömörült mögötte három üldözője, ám a mexikói nem hagyott helyet maga mellett, és idei első, karrierje harmadik F1-es futamgyőzelmét ünnepelhette. Leclerc, bár végre eljutott a célig Monacóban, a dobogóról végül lemaradt. A Mercedes autói ismét a pattogás miatt szenvedtek az egyenetlen utakon, de George Russell ismét megmentett egy ötödik helyet, míg Lewis Hamilton – aki még mindig ékszerekkel versenyzett, ám további haladékot kapott a szabály alól – az Alpine-ok mögé beragadva töltötte a verseny nagy részét és csak a 8. lett.

A futam ismét rávilágított, hogy Monaco szűk utcáin a mai autókkal tulajdonképpen lehetetlen előzni, ráadásul reális a veszélye annak, hogy utoljára rendezkedett be a Formula–1 mezőnye az egyik legnagyobb történelemmel rendelkező pályán, amelynek szerződése az idén lejár, a sport vezetői pedig a hírek szerint csak akkor hajlandóak azt meghosszabbítani, ha a monacói rendezők lemondanak eddig élvezett kedvezményeik egy részéről.

A Monacói Nagydíj végeredménye: 1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:56:30,265, 2. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) +1,1 másodperc hátrány, 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) +1,4, 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +2,9, 5. George Russell (brit, Mercedes) +11,9 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Verstappen 125 pont, 2. Leclerc 116, 3. Pérez 110, 4. Russell 84, 5. Sainz 83 stb. Csapatok: 1. Red Bull 235, 2. Ferrari 199, 3. Mercedes 134, 4. McLaren 59, 5. Alfa Romeo 41 stb.

MOTOGP

Ajándékhétvége Rossinak

Az Olasz Nagydíj alkalmából a naptár egyik ikonikus helyszínére érkezett a MotoGP mezőnye, Mugellóba, amely egykoron a ma már csapattulajdonosként ténykedő Valentino Rossi egyik legsikeresebb pályája volt, ennek apropóján pedig a bajnokság örökös gesztussal tisztelgett a kilencszeres világbajnok előtt: örökösen visszavonultatták a Doktor nevével egybeforrt rajtszámot, így a 46-ost többé senki nem használhatja a királykategóriában.

Rossinak viszont valószínűleg jobban hízelgett, amit szombaton látott: a pálya hagyományosan a hazai motorok, a Ducatik nagy végsebességének kedvez, amelyek ki is sajátították az első öt rajthelyet, ám nem a megszokott nevekkel. A pole-t ugyanis a Gresini újonca, Fabio Di Giannantonio szerezte meg, mögötte a VR46 két versenyzőjével, Marco Bezzecchivel és Luca Marinivel. A rajtnál a tavalyi technikát használó két sárga Rossi-motor az élre is lőtt és pár körön át vezetett, noha a mezőny legjobbjait nem tudták sokáig tartani. Elsőként Francesco Bagnaia fűzte át magát rajtuk, nyomában Fabio Quartararóval. Kettőjük között végül nem alakult ki csata, a tavaly ugyanitt az élről eleső Bagnaia megnyerte a futamot, ezzel téve teljessé az olasz szurkolók örömét. Aleix Espargaró zsinórban negyedszer futott be harmadikként, így tartja a lépést Quartararo mögött a tabellán, értékes pontoktól esett viszont el a balesetező Enea Bastianini. Rossi motorjai az 5-6. helyen értek be. Marc Márquez a 10. lett egy időre utolsó versenyén: a spanyol bejelentette, hogy két évvel ezelőtti kartörése egy újabb, negyedik műtétre szorul, emiatt bizonytalan ideig ismét hiányozni fog a mezőnyből.

Az Olasz Nagydíj végeredménye: 1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 41:18,923, 2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +0,6 másodperc hátrány, 3. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia) +1,9, 4. Johann Zarco (francia, Pramac Ducati) +2,5, 5. Marco Bezzecchi (VR46 Ducati) +3,0 stb.

A világbajnokság állása: 1. Quartararo 122 pont, 2. A. Espargaró 114, 3. Bastianini 94, 4. Bagnaia 81, Zarco 75 stb.

WTCR

Menekülés a Pokolból

A Túraautó-világkupa szezonjának ékköve a régi, 25 kilométeres Nordschleifén rendezett versenyhétvége, az idén azonban a félelmetes Zöld Pokol bizonyult erősebbnek, hiszen a bajnokság a futamok lebonyolítása nélkül kényszerült távozni a helyszínről. Az edzéseken világossá vált, hogy két gyártó, a Honda és a Lynk & Co autóinak meggyűlik a bajuk a teljes mezőnyt ellátó Goodyear gumijaival: az abroncsaik rendre szétfoszlottak, defektet kaptak a pályán. Yvan Muller az időmérő után azt mondta, a biztonsági aggályok miatt még fontolóra veszi, hogy rajthoz álljon-e másnap. Miután nem sikerült megoldást találni a problémákra, szombat reggel a WTCR vezetői meghozták a döntést a hétvége lefújásáról.