Harminchárom év várakozás után ismét Magyarországon rendeznek gyorsasági motoros világbajnoki futamot. A MotoGP mezőnye a hétvégén a vadonatúj Balaton Park Circuit aszfaltcsíkján méri össze tudását, amely helyszín először ad otthont a királykategória küzdelmeinek.
A magyar közönség legutóbb 1992-ben láthatott MotoGP-versenyt, akkor még a Hungaroringen. Azóta több mint három évtized telt el, most azonban új helyszín, a Balatonfőkajár mellett felépült Balaton Park Circuit várja a sportág elitjét. A pálya 2023 májusában készült el, és tízéves megállapodás értelmében legalább három szezonon át biztos pontja lesz a versenynaptárnak. A 4,08 kilométer hosszú, 17 kanyarból álló pályát lassú, kanyargós és fizikailag kimerítő vonalvezetése miatt a szakértők a szezon egyik legnehezebb helyszíneként tartják számon. Idén már a Superbike-világbajnokság mezőnye is körözött itt, most pedig a MotoGP csillagai teszik próbára magukat a Balaton partján. A Ducati pilótái, köztük Francesco Bagnaia és Marc Márquez, korábban már tesztelték az aszfaltot, és kifejezetten pozitívan értékelték a pályát.
Péntekre az előrejelzés még ugyan esőt jósolt, szombaton és vasárnap viszont 21–23 Celsius-fok közötti hőmérséklet és száraz pálya várja majd a mezőnyt. Ez kedvezhet a pontos féktávokra és stabil gumiválasztásra építő motorosoknak. A 10 balos kanyar különösen Marc Márqueznek lehet előnyös, aki Austinban vagy a Sachsenringen is hasonló pályákon szokott villogni. A nyolcszoros világbajnok idén 13 futamból 12-t megnyert, így egyértelmű favoritként érkezett. A bajnoki tabellán mögötte öccse, Álex Márquez áll, Bagnaia pedig a harmadik.
A magyar MotoGP-hétvége a szokásos menetrendet követi, tegnap a szabadedzésekkel kezdtek a versenyzők, ma (szombaton) kerül sor a kvalifikációkra és 15 órától a MotoGP sprintversenyére, vasárnap pedig a fő futamok lesznek terítéken.
Magyarország eddig két alkalommal volt házigazda. Az 1990-es debütáló versenyt Mick Doohan nyerte meg, aki ekkor aratta első királykategóriás győzelmét. Két évvel később Eddie Lawson diadalmaskodott Mogyoródon, ami egyben pályafutása utolsó győzelme is volt.

Nyitókép: A mezőny először versenyez a vadiúj magyar pályán(Fotó: facebook.com/MotoGP)