Max Verstappen már az első körben megelőzte Oscar Piastrit, majd végig tartotta a vezetést a Belga Nagydíj sprintversenyén. A McLaren ausztrálja mögött csapattársa, Lando Norris zárt a harmadik helyen.
A 2025-ös szezon harmadik sprintversenye Oscar Piastri pole-pozíciójából indult, ám a rajt után nem sokáig élvezhette a vezetést: Max Verstappen remekül kapta el a startot, majd a Kemmel-egyenesben a szélárnyékot kihasználva átvette tőle az első helyet. A Red Bull pilótája ezt követően végig maga mögött tartotta az ausztrált, így első körös manőverével megnyerte a sprintet Belgiumban.
A második rajtkockából induló Verstappen mellől Lando Norris és Charles Leclerc rajtolt, őket Esteban Ocon, Carlos Sainz, Oliver Bearman, valamint az utolsó pontszerző pozícióból induló Pierre Gasly követte volna, utóbbi azonban technikai gondok miatt nem tudta elfoglalni helyét a rajtrácson.
A mezőny hátsó részéből George Russell, Lewis Hamilton és Andrea Kimi Antonelli próbált meg előrelépni – legjobb eredményük végül a 12., 15. és 17. hely lett.
A rajtnál Piastri még tartani tudta vezető pozícióját, de Verstappen hamar lesipuskásként csapott le. Leclerc közben Norris elé került, de a McLaren versenyzője a negyedik körben visszavágott, ismét megszerezve a harmadik helyet.
Miközben Verstappen és Piastri fej-fej mellett haladtak, Norris egyre közelebb került hozzájuk, és a hajrában már ő is használhatta a DRS-t. Ennek ellenére a sorrend nem változott: Verstappen stabilan őrizte éllovasi helyét, Piastri pedig nem talált rést az előzéshez.
A végén tehát Verstappen győzött, ezzel csökkentve hátrányát Piastrihoz és Norrishoz képest is. A McLaren csapatharcában Piastri egy egységgel növelte előnyét Norris előtt, most kilenc ponttal vezet.
Leclerc a negyedik helyen végzett, míg Ocon az üldözőboly élén hozta be autóját, értékes pontokat szerezve a Haasnak. Mögötte Sainz, Bearman és Hadjar zárt a pontszerző helyeken.
A sprint után azonban még nincs vége a napnak: 16:00-tól jön a hétvége másik kulcsfontosságú momentuma, a szombati időmérő edzés.

Nyitókép: Max Verstappen Red Bulljával a belga sprintverseny során (Fotó: Beta)