Szabadon a csúcsra

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Móra Réka, Börcsök Liza, Kávai Petra, Erdélyi Blanka, Dušica Todorović és Hudák Dorina alkotta horgosi női asztalitenisz-csapat. A Cservik Nikoiani Ana vezetésével készülő alakulat a szezon elején ugyan még csak a bennmaradást és a középmezőnyt célozta meg az I. ligában, ám a rájátszás során sikerült kiharcolniuk a Szuperligába jutást! Korábban senki sem számított ekkora áttörésre, de a gárda fokozatosan egyre erősebbé vált – az összetartás, a közös célok, a fiatalos lelkesedés és lendület végül meghozta gyümölcsét. A sikerről és az azt megelőző útról, arról, hogyan erősödtek meg, miért fontos a csapaton belüli bizalom, és hogyan lehet egyszerre helytállni az iskolában és az asztal mellett is, Móra Réka csapatkapitány mesélt.

 Hogyan éltétek meg azt a pillanatot, amikor biztossá vált, hogy a Szuperligában játszhattok a következő idényben?

– Őszintén szólva a szezon elején még az volt a célunk, hogy a középmezőnyben végezzünk, és bennmaradjunk az I. ligában. Aztán, ahogy elkezdődtek a mérkőzések, és sorra nyertük a találkozókat, felmerült bennünk, hogy talán még a feljutás is sikerülhet. A döntő meccsen már biztos volt, hogy feljutunk, így felszabadultan tudtunk játszani. Nagyon élveztük, hogy egyáltalán finálét játszhatunk, ami szerintem már önmagában hatalmas dolog volt. Mindenki felszabadultan játszott, és ez meg is hozta az eredményét – óriási boldogság volt mindannyiunk számára.

 Miben látod a csapat erejét?

– Szerintem az egyik legnagyobb erősségünk az, hogy nagyon jól biztatjuk egymást. Mindannyian fiatalok vagyunk, nagyjából egykorúak, ezért könnyen szót értünk, a kommunikáció is nagyon jól működik köztünk. Ez hatalmas előny a csapaton belül.

 Van valamilyen szokásotok meccsek előtt?

– Igen, mindig tartunk egy csapatmegbeszélést. Megbeszéljük, szerintünk mi lenne a legjobb taktika, az edzőnk is elmondja a véleményét, és meghallgat minket is. Igyekszünk biztatni egymást, hogy senki ne féljen, és ne stresszesen álljon asztalhoz, hanem élvezze a játékot, és szabadon játsszon – bármi is történjék.

 Mire számítotok a Szuperligában?

– Tudjuk, hogy sokkal rutinosabb játékosok ellen fogunk pályára lépni, ezért konkrét célunk egyelőre még nincs. A legfontosabb, hogy kiélvezzük, hogy sikerült eljutnunk idáig, és hogy a következő szezont a legmagasabb osztályban játszhatjuk. Jó meccseket szeretnénk játszani, és megtapasztalni, milyen érzés ez a szint.

 Melyik meccs hozta ki belőletek a legjobb formát?

– Talán a rájátszás utolsó, döntő mérkőzése. Ott már az elejétől kezdve egységes csapatként érkeztünk, mindenki nagyon odatette magát, és lelkileg is erősek voltunk. Ez korábban nem mindig volt ennyire jellemző, de a szezon végére tényleg egy összekovácsolódott csapattá váltunk. Ez a meccs azért is marad számunkra emlékezetes, mert többen is olyan játékost tudtunk legyőzni, aki addig veretlen volt az egész bajnokságban. Nekem a kiírás legjobb statisztikájával rendelkező játékosát sikerült megvernem – emiatt ez a győzelem számomra különleges marad.

 Mi lenne számotokra a „szép eredmény”?

– Nagyon szeretném, ha bennmaradnánk, és a középmezőnyben végeznénk. Ehhez természetesen sok munka kell, hiszen a Szuperligában már válogatottszintű felnőtt játékosokkal kell majd megmérkőznünk. Ugyanakkor ez hatalmas lehetőség tapasztalatot szerezni, és szerintem reális esélyünk van rá, hogy meg is maradjunk ebben az osztályban.

 Végül, hogy tudjátok összeegyeztetni az iskolát és a sportot?

– Én például utazó diák vagyok, naponta Szabadkára kell járnom iskolába, és mostanában az utazási körülmények sem ideálisak. Próbálom az edzések előtt és után is megoldani a tanulást. Nagyon maximalista vagyok, nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is. Igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy mindkét területen jól teljesítsek. Ez viszont néha azt jelenti, hogy valamelyikről le kell mondanom: előfordul, hogy edzést kell kihagynom az iskola miatt, vagy éppen fordítva, hiányoznom kell az iskolából, mert egy kulcsfontosságú edzésen kell részt vennem.