2024. június 21., péntek
VÍZILABDA

A Fradi megvédte a címét

A Ferencváros a magyar bajnokság döntőjének második összecsapásán is megverte a Vasast, így sorozatban harmadszor hódította el a győztesnek járó trófeát. A találkozó első gólját ugyan a piros-kékek szerezték, a folytatásban viszont a címvédő akarata érvényesült. Nyéki Balázs együttese a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét és magabiztosan nyert.

„Nagyon örülök a győzelemnek, még ha ez a mostani egy kicsit könnyeb is lett, ezáltal pedig elvesztettük a karakterünket, hogy jó a védekezésünk és kevés gólt kapunk. Elégedett vagyok, hiszen a kupát és a bajnoki címet is magabiztosan hódítottuk el, a Bajnokok Ligájában pedig mindkét csoportkörben az élen végeztünk. Ott bekerültünk a négy közé, ami a minimális elvárás volt, most szeretnénk még nagyobbat álmodni, a szezon legnehezebb mérkőzésére készülünk” – mondta az M4 Sportnak Nyéki, aki vezetőedzőként első bajnoki címét szerezte.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa, az öt gólt szerző Varga Dénes, aki karrierje 12. bajnoki címét ünnepelhette, ezzel beállította Bozsi Mihály rekordját, amit utóbbi még 1930 és 1942 között állított fel. A bajnokságot százszázalékos mérleggel záró FTC, a története során a 26. bajnoki elsőségét gyűjtötte be, így az örökrangsor élén utolérte az éllovas Újpestet.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés: FTC–Vasas 21:14 (a párharcot 2-0-s összesítéssel az FTC nyerte).

Nyitókép: Zsinórban harmadszor pózolhatott a bajnoki trófeával a Ferencváros (Fotó: MTI)