2024. május 9., csütörtök

Főszerepben a vakbél

Ha az idénynyitó Bahreini Nagydíj kapcsán azt a címet adtuk, hogy „idén ott folytatódott, ahol tavaly befejeződött”, a 2024-es idény második futamára, a Szaúdi Nagydíjra ez hatványozottan érvényes, mert Dzseddában is Max Verstappen nyert, mögötte Red Bull-os csapattársa, Sergio Pérez végzett, s a harmadik helyet szintén a Ferrari vitte el, csak ezúttal Charles Leclerc. A futam fő eseménye így az volt, hogy a Ferrari második pilótája, Carlos Sainz Jr. nem tudott rajta részt venni, mert vakbélműtét vár rá, így az istálló tartalékpilótája, a 18 éves brit Oliver Bearman helyettesítette. A Formula–2-ből érkezett versenyző egyébként élete első F1-es futamát hajtotta, és a 11. helyről rajtolva hetedikként ért célba a Ferrarival, ami nem rossz teljesítmény.

A dzseddai forgatókönyvet már a hivatalos edzésen sejteni lehetett, mert Verstappen pályacsúccsal nyerte meg az időmérőt, 1:27,472 perc alatt száguldott végig a 6174 méteres aszfaltcsíkon, ezzel Lewis Hamilton 2021-es rekordját (1:27,511) adta át a múltnak. A futamon semmi sem veszélyeztette elsőségét: a 26 éves holland pilótának ez az idei második és pályafutása 56. futamgyőzelme, sorozatban 43. alkalommal végzett pontszerző helyen, és ez karrierje során a 100. dobogós pozíciója, egyben ő a legfiatalabb az F1 történetében, aki elérte ezt a mérföldkövet. Eddig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel birtokolta ezt a címet, ő 30 évesen és 265 naposan jutott el a 100 dobogóig, Verstappennek ez 26 évesen és 161 naposan sikerült. A holland címvédő Vettel, Lewis Hamilton, Michael Schumacher, Alain Prost, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen után a hatodik versenyző lett az F1-ben, aki eljutott 100 dobogós helyezésig.

Nagyjából ezt lehet csak elmondani erről a futamról, illetve még azt a hírt, hogy a német Audi autógyár megállapodott arról, hogy száz százalékban átveszi a világbajnoki sorozatban szereplő Sauber istállót. A Sauber jelenlegi többségi tulajdonosa, az Islero Investments támogatta, hogy a csapatot teljes egészében eladják, a szerződést pedig az Audi anyavállalata, a Volkswagen is jóváhagyta. A gyár azt is tudatta, hogy a Sauber csoport ügyvezető igazgatója, Andreas Seidl maradni fog ügyvezetőként, és ő lesz az „arca” az Audi F1-es csapatnak. Az Audi és a Sauber 2022-ben jelentették be, hogy az Audi 2026-tól motorszállítója lesz az istállónak, majd a gyár tavaly év elején 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a Sauberben, amely 1993-ban mutatkozott be a világbajnoki sorozatban.

A vb két hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik Melbourne-ben.

Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20:43.273 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 13,643 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18,639 mp h., 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 32,007 mp h., 5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 35,759 mp h., 6. George Russell (brit, Mercedes) 39,936 mp h., 7. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 42.679 mp h., 8. Lando Norris (brit, McLaren) 45,708 mp h., 9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 47,391 mp h., 10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:16,996 perc h. A leggyorsabb kör: 1:31,632 perc (Leclerc, 50. kör).

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 22 van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 51 pont, 2. Pérez 36, 3. Leclerc 28, 4. Russell 18, 5. Piastri 16, 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15, 7. Alonso 12, 8. Norris 12, 9. Hamilton 8, 10. Bearman 6,11. Hülkenberg 1, 12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1. Csapatok: 1. Red Bull 87 pont, 2. Ferrari 49, 3. McLaren 28, 4. Mercedes 26, 5. Aston Martin 13, 6. Haas 1.

 

Nyitókép: A brit Oliver Bearman letette a névjegyét a Formula–1-ben (Fotó: Beta/AP)