2024. május 8., szerda
FORMULA–1

Hamilton szenzációs átigazolása!

A Ferrari csütörtökön már egy mondattal utalt rá, pénteken azonban hivatalossá vált, hogy Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari csapatánál versenyez. „Csodálatos tizenegy év ez a csapattal, büszke vagyok mindarra, amit közösen elértünk. A Mercedes tizenhárom éves korom óta az életem része, a hely, ahol felnőttem, így arról határozni, hogy elhagyom, a legnehezebb döntések közé tartozik, amelyeket valaha meg kellett hoznom. Ugyanakkor ez a megfelelő idő, hogy megtegyem ezt a lépést, és izgatottan várom az új kihívásokat” – idézte a Mercedes honlapja a hétszeres világbajnok brit pilótát, aki megígérte: mindent megtesz, hogy utolsó közös évükben igazán emlékezetes teljesítményt nyújtson. A Ferrari ugyancsak a weboldalán egymondatos közleményében számolt be arról, hogy Hamiltont 2025-től többéves szerződés köti az istállóhoz.

A Mercedes egyébként tavaly augusztusban hosszabbította meg a 39 éves Hamilton és a másik pilóta, a szintén brit George Russell szerződését 2025-ig, ezért is volt várható, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke meglepődött Hamilton szerződése kapcsán, különösen úgy, hogy a döntést a brit pilóta a hivatalos bejelentés előtti napon közölte vele. „Tudtuk, hogy a hosszabbítás egy vagy talán két évre szólna” – mondta a csapatfőnök Hamilton szerződésével kapcsolatban, amelyet tavaly augusztusban írt alá, és szerepelt benne egy kivásárlási záradék is. Wolff hozzátette, azt is tudták a csapatnál, hogy legfeljebb 2025-ig marad majd a 39 éves sportoló, aki szerdán reggeli közben közölte a hírt Wolff oxfordi otthonában, döntését pedig azzal indokolta, hogy új kihívásra van szüksége. „Nem tudtunk hosszabb időre elköteleződni, ő pedig élt a távozás lehetőségével” – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni Hamiltont az átigazolásról, csak a bejelentés időzítésére adott javaslatot, és ezt követően még egy órát kellemesen elbeszélgettek. „Teljes mértékben elfogadjuk, hogy a változó körülmények hatására meggondolhatja magát az ember.”

A nemzetközi sajtó szerint Lewis Hamilton célja az új csúcsot jelentő nyolcadik világbajnoki cím megszerzése, ezért igazol az idény végén a Mercedestől a Ferrarihoz. A lapok földrengésszerű bejelentésről írnak.

Anglia, The Sun: „Lewis Hamilton megtörte a hallgatást, és egy 134 szavas, érzelmes levélben írta meg, hogy a Mercedestől a Ferrarihoz távozik.” Daily Mail: „Hamilton megtette az első lépést afelé, hogy nyolcszoros világbajnok legyen, egyben ez az utolsó esélye.” The Times: „Az idei autó még ki sem gördült a pályára, amikor Hamilton bejelentette, hogy a Ferrarihoz szerződik, ezzel hatalmas nyomás alá helyezte a Mercedest és Toto Wolff csapatfőnököt.” The Telegraph: „Hamilton mindenképpen meg akarja nyerni nyolcadik világbajnoki címét. Ha úgy érezte volna, hogy ez a Mercedesszel sikerülhet, akkor nem jelenti be távozását. Úgy döntött, hogy a Ferrari jobb választás.”

The Independent: „Mindenkit sokkolt a bejelentés. Talán csak ahhoz hasonlítható, amikor Michael Schumacher a Benettontól a Ferrarihoz igazolt 1995-ben. Most Hamiltonnak kell beköltöznie a házba, amit Schumacher épített fel. És meg kell dönteni a rekordot, amit a szintén hétszeres világbajnok német pilótával közösen tart.” The Guardian: „Hamiltonnak már nem kell bizonyítani, hogy ő minden idők legsikeresebb Formula–1-es pilótája. De ha a Ferrarival is világbajnok lesz, akkor majd úgy emlékezünk a mostani váltásra, mint dicsőséges öröksége utolsó fejezetére.”
Olaszország, La Repubblica: „Az ember, aki átírta a Formula–1 rekordjait, vissza akar térni a csúcsra. Ha a Ferrari felnő a feladathoz, akkor Hamilton, aki jövőre negyvenéves lesz, a Vörösökkel is megmutathatja tehetségét.” Corriere dello Sport: „Az órákig tartó pletykák után, amelyek megdobogtatták a Ferrari-rajongók szívét, megjött a hivatalos bejelentés: Hamilton otthagyja a Mercedest, és 2025-ben Maranellóba költözik.” Gazzetta dello Sport: „A hétszeres világbajnok jövőre a Vörösök kormányánál ül. A földrengésszerű bejelentés most a legnagyobb szenzáció a Formula–1-es piacon.” Corriere della Sera: „Lewis Hamilton 2025-től Ferrari-pilóta lesz. Újra sporttörténelmet írhat.”

Franciaország, Le Monde: „Földrengés a Formula–1-ben.” RMC Sport: „Az évszázad átigazolása: Hamilton a Mercedestől a Ferrarihoz megy. Egy új korszak kezdete.” L’Équipe: „2024. február 1.: a nap, amelyre a Formula–1 történetében mindig emlékezni fognak. Amikor a Ferrari egy hétszeres világbajnokot vett, hogy nyolcszoros világbajnok legyen belőle, amivel megelőzhetné a legendás Michael Schumachert.”

Spanyolország, Mundo Deportivo: „Meglepetés mindenkinek. Az évszázad aláírása a Formula–1-ben.” As: „A közlemény rövid, de történelmi: a Ferrari bejelentette, hogy többéves szerződést kötött Lewis Hamiltonnal. Egy megállapodáscsomag, amely földrengést okozott a pilóták piacán, és Hamiltont újra a középpontba állította.” El Pais: „Az egyik legzseniálisabb manőver a Formula–1-ben: a Ferrari megszerezte minden idők legsikeresebb pilótáját.”

Egyesült Államok, USA Today: „Lélegzetelállító bejelentés: Hamilton elhagyja a Mercedest, és a Ferrarihoz igazol.” ESPN: „Hamilton döbbenetes döntése után mindent újra kell gondolnunk, amit a Formula–1-ről tudtunk. Egy év múlva a legsikeresebb pilóta a sportág történetének leghíresebb csapatában versenyez. Valószínűleg övé lesz a legjobban fizető állás a Formula–1 történetében.”