2024. május 9., csütörtök
VÍZILABDA – EURÓPA-BAJNOKSÁG

Győzött a rutin

A magyar válogatott háromgólos vereséget szenvedett Horvátországtól az elődöntőben, így Varga Zsolt együttese ma a bronzéremért mérkőzhet a zágrábi kontinenstornán. A fiatalok a házigazda ellen is remekül védekeztek, támadásban viszont nem tudták hozni a korábban látott hatékonyságot.

A horvátok kiszorították a fiúkat, akik távoli lövésekkel próbálkoztak, Bijač azonban rendre résen volt. A szoros első negyedet követően a vendéglátó a második nyolc percben szerzett kétgólos (4:2) előnnyel megalapozta győzelmét. A harmadik felvonás végére ugyan felzárkóztak a magyarok (7:6), a záróetapban viszont újfent a horvátok akarata érvényesült, akik három és fél perccel a vége előtt, Zvonimir Butić góljával (10:7) el is döntötték a meccset.

A csapatból ezúttal (is) a mindössze 20 éves Vigvári Vince tűnt ki, aki a horvátoknak is berámolt három szemet gyönyörködtető találatot. A bronzmeccs ma 16.30-kor kezdődik, a magyarok az egyszer már megvert olaszokkal csatáznak. A vasárnap esti utolsó összecsapáson Montenegró legyőzte Romániát, így utóbbi lesz a szerbek ellenfele a 7. helyért. A mérkőzés 15 órakor lesz.
Eredmények, elődöntő: Magyarország–Horvátország 8:11. Rájátszás az 5–8. helyért: Románia–Montenegró 11:18.

 

Nyitókép: A vagányság kevés volt a horvátokkal szemben, de a fiatalok igazolták, hogy jó kezekben van a magyar póló jövője (Fotó: MTI)