2024. május 12., vasárnap
FORMULA–1

Alonso és Pérez látványos csatája

Az, hogy a címvédő és új világbajnok Max Verstappen futamot nyer, lassan már nem hír, így azt csak leszögezhetjük, hogy a sprintfutamot és a rajtelsőséget megszerzett holland versenyző rajt-cél győzelmet aratott (idei 17., pályafutása 52. diadala) a São Paulo melletti Interlagosban vasárnap megtartott Brazil Nagydíjon. A futam másról marad emlékezetes, például arról, hogy a második helyről rajtoló Charles Leclerc a Ferrari műszaki hibája miatt már a felvezető körben a falhoz csapódott és kiesett. Az újraindításnál is volt koccanás, de az igazi csatát a hajrá hozta meg, mert a felzárkózott Sergio Pérez az utolsó tíz körben komolyan szorongatta Fernando Alonsót, két körrel a kockás zászló előtt meg is előzte, s amikor már mindenki azt gondolta, hogy a kétszeres világbajnok spanyol nem tudja befogni a Red Bullt, az utolsó körben meglódította az Aston Martint, bravúros módon visszavette a dobogós pozíciót, s végül 53 ezredmásodperccel megelőzte a mexikóit. Kár, hogy a nézők addigra már a második helyen beért Lando Norrist választották meg a futam legjobbjának, mert ezúttal Alonso érdemelte volna meg ezt a virtuális elismerést… „Varázslatos, higgadt és precíz: Alonso feledhetetlen manővert mutatott be, amikor megelőzte Pérezt. Az Alonsismus visszahozta a lelkesedést az Aston Martin számára. A nehéz ősz Brazíliában véget ért” – lelkendezett az As című spanyol napilap.

A vb két hét múlva a Las Vegas-i Nagydíjjal folytatódik. A kaszinóvárosban 1981-ben és 1982-ben Ceasars Palace néven volt már verseny, most pedig a hálaadás hétvégéjén tér vissza oda a sorozat. 1981-ben Alan Jones a legendás Williamsszel, 1982-ben pedig Michele Alboreto a Tyrellel győzött, de ezután több mint 40 évet kellett várni, mert akkortájt alig volt néző, és a kaszinók óriásit buktak rajta. Most új vonalvezetésen hajtanak majd, a legendás Las Vegas Stripen, s mérget vehetünk rá, hogy

sok százerez néző lesz kíváncsi az éjjeli futamra.

Brazil Nagydíj, São Paulo (71 kör, 305,879 km): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:26:07,136 óra, 2. Lando Norris (brit, McLaren) 8,277 másodperc hátrány, 3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 34,155 mp h., 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 34,208 mp h., 5. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 40,845 mp h., 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 50,188 mp h., 7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 56,093 mp h., 8. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:02,859 perc h., 9. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:09,880 p h., 10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h. A leggyorsabb kör: 1:12,486 perc (Norris, 61. kör).

A vb-pontversenyek állása 20 futam után (még 2 van hátra), versenyzők: 1. Verstappen 524 pont – már világbajnok, 2. Pérez 258, 3. Hamilton 226, 4. Alonso 198, 5. Norris 195, 6. Sainz Jr. 192, 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 170, 8. George Russell (brit, Mercedes) 156, 9. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 87, 10. Stroll 63 stb. Csapatok: 1. Red Bull 782 pont – már világbajnok, 2. Mercedes 382, 3. Ferrari 362, 4. McLaren 282, 5. Aston Martin 261 stb.

Nyitókép: Amint jó kocsit adnak alája, Fernando Alonso rögtön megvillantja óriási tehetségét (Fotó: Beta/AP)