Ha valaki a Brazíliában zajló női kézilabda-világbajnokság rajtja előtt azt mondja, hogy a talán legerősebb A csoportban a 2. forduló után Angola vezet majd Norvégia, Németország, Montenegró és Izland előtt, azt nyilván jócskán megmosolyogják a szakemberek. Nos, ha volt ilyen jövőbe látó illető, és pénzt is mert rá tenni, akkor bizony nagy nyereség ütheti a markát, hiszen a csoportban totális körbeverés történt, így az egyébként már évek óta „ijesztgető” afrikaiak állnak az élen!
Történt ugyanis, hogy a norvégokat verő németek sehogyan sem találták meg a ritmusukat Montenegró ellen, s 4:4-nél 8:4-re elhúztak a szlávok, amely előnyt a germánoknak egyszer ugyan sikerült ledolgozniuk, ám ekkor ismét visszaestek, s a 44. percben (19:13) nagyjából tudni lehetett a győztes kilétét. S ahogy kiéghettek a németek, ugyanez érvényes az izlandiakra is, akik nem tudták megismételni azt a játékot, amellyel meglepték Montenegrót. Kikaptak az afrikaiaktól, és nagyon úgy tűnik, ezzel el is ásták magukat, már ami a továbbjutást illeti, hiszen a következő három ellenfelükből kettő Norvégia és Németország.
A B csoportban már „rendben” voltak a dolgok, Oroszországnak a spanyolok sem jelentettek különösebb akadályt, s ha a formát jól időzítik, Trefilov mester leányai máris a dobogós hely egyikéről – esetükben az aranyról – álmodozhatnak.
Eredmények, 2. forduló, A csoport: Montenegró–Németország 25:24, Norvégia–Kína 43:16, Angola–Izland 28:24. A csoport állása: Angola 4, Norvégia 2 (71:47), Németország 2 (55:53), Montenegró 2 (46:46), Izland 2 (46:49), Kína 0 pont.
B csoport: Dél-Korea–Kazahsztán 31:19, Oroszország–Spanyolország 28:22, Hollandia–Ausztrália 53:15. A csoport állása: Oroszország 4, Hollandia 2 (80:49), Kazahsztán 2 (56:40), Spanyolország 2 (56:55), Dél-Korea 2 (55:58), Ausztrália 0 pont.
Ma három mérkőzés nevezhető rangadónak: az A csoportban Montenegró Angolával, a B csoportban Dél-Korea Spanyolországgal, a D csoportban pedig Dánia Horvátországgal küzd meg.
FÉRFI-BL - Hat csapat már lovon
A férfi-Bajnokok Ligája 7. fordulója után hat csapat máris kiharcolta a továbbjutást a legjobb 16-ba. Ezek a Hamburg, a Barcelona, az Atlético Madrid, a Zagreb, a Koper és a Metalurg csapatai, de közel kerültek ehhez például a Veszprém, a Kiel és a Köbenhavn gárdái is, ugyanakkor a franciáknak továbbra sem megy.
A magyar résztvevők közül a Veszprém idegenben nyert, a Pick Szeged pedig otthon veszített, s a Partizannak sem sikerült megszereznie az első győzelmét, bár azt nem valószínű, hogy pont a spanyol Ademar ellen tervezték be. Ennek ellenére hősiesen küzdöttek, az 54. percben ismét egy gólra csökkentették a vendégek előnyét, de ez volt minden, ami erejükből tellett. A szegediek nem tudták megismételni a Montpellier elleni frenetikus játékukat, s a 9 gólos Hansel vezetésével a dánok továbbra is megtartották vezető helyüket a táblázaton.
Jelenet a Partizan–Ademar mérkőzésről (Fotó: Beta/AP)
Az év végéig már csak a Pick Szeged játszik még, amely a Montpellier vendége (dec. 18., 17 óra), a Partizan és a Veszprém pedig csak február 12-én lép pályára. Előbbi Koppenhágába utazik, utóbbi a Kielcét fogadja.
Eredmények, 7. forduló, A csoport: Barcelona–Schaffhausen 33:29, Bosna–Zagreb 21:26, Sävehof–Chambéry 32:31. A sorrend: Barcelona 14, Zagreb 12, Chambéry és Sävehof 6, Schaffhausen 4, Bosna 0 pont. B csoport: Csehovszki Medvegyi–Atlético Madrid 29:29, Kielce–Berlin 32:29, Silkeborg–Veszprém 19:25. A sorrend: Atlético Madrid 12, Veszprém 10, Csehovszki Medvegyi és Berlin 7, Kielce 6, Silkeborg 0 pont. C csoport: Hamburg–Costanta 36:25, Wisła–Koper 25:25, Metalurg–Szentpétervár 32:19. A sorrend: Hamburg 14, Metalurg és Koper 9, Wisła 5, Szentpétervár 3, Constanta 2 pont. D csoport: Pick Szeged–Köbenhavn 31:34, Montpellier–Kiel 31:34, Partizan–Ademar 24:27. A sorrend: Köbenhavn 10, Kiel és Ademar 9, Montpellier 6, Pick Szeged 4, Partizan 0 pont.
