2024. május 10., péntek

Remek stadionok, pocsék közlekedés

2012-ES LABDARÚGÓ-EB – Ungvári tudósítónktól
Mi az: nem olyan hangos, mint a vuvuzela, és a magyar neve is jobb? Ez nem más, mint a kakukkocska, vagyis a zozulica

Bár nagyon sokáig a totális bizonytalanság lengte körül a jövő évi ukrán–lengyel közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságot, mára a legtöbb kérdőjel kiegyenesedett. Az biztos, a stadionokkal nem lesz gond, ami inkább aggodalomra adhat okot, az az infrastruktúra, különösen a közlekedés helyzete.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékeseinek sok fejfájást okozott a lengyelországi és ukrajnai stadionhelyzet, most viszont már nem kell emiatt aggódniuk, mindkét országban felépültek a szebbnél szebb létesítmények. Nemrégiben Kijevben és az ukrán–lengyel határ tőszomszédságában fekvő Lembergben is stadionavató meccset játszottak. Az ukrán főváros olimpiai stadionját három év alatt építették újjá. A csodálatosra sikeredett létesítmény hetvenezer néző befogadására alkalmas, itt rendezik majd a döntőt is. A lembergi aréna 34ezres. A másik két ukrajnai helyszínen, Donyeckben és Harkivban már korábban készen „álltak” a stadionok.

A közlekedés területén azonban továbbra sem kielégítő az infrastrukturális helyzet. A szervezőknek ez okozza a legtöbb álmatlan éjszakát. Jobb híján abban bízhattak, hogy a csoportok sorsolása kedvező lesz számukra. Ideális helyzetben a németek a lengyel–német határhoz közel játszhatnának, az oroszok az Ukrajnával közös határukhoz legközelebb, míg a svédek a C csoportban, amelynek mérkőzéseire a Balti-tenger partján fekvő Gdańskban, illetve Poznańban kerülhetne sor.

A jövő nyári tornára előzetesen nagyon nagy az érdeklődés, az internetes előrendeléseken az összes jegy elfogyott. A belépők ára amúgy hasonló a 2008-as Eb szintjéhez. A stadionokat megtöltő tömegek pedig a vuvuzela nyomdokaiban zozulicát fújhatnak. A nemzeti hangszer, a zozulica (kakukkocska) a dél-afrikai vuvuzelát lenne hivatott helyettesíteni. Az agyagból égetett, madarat formázó ukrán sípból egyszerűbb dallamokat, illetve madárhangokat lehet kicsikarni. Ezeket a gyermekjátéknak számító hangszereket az 5–7 centitől a 20–22 centimétert is elérő példányokban állítják elő a kézművesek.

– A zozulicának viszonylag halk, kellemes a hangja, nem olyan irritáló, mint a dél-afrikai vuvuzelának – nyilatkozta Olekszandr Kucserjavij, az Ukrán Sportmarketing-szövetség elnöke, aki hozzáfűzte, hogy a javaslatot már az Euro2012 kontinensbajnokság szervezőbizottságához is eljuttatták. A kárpátaljai származású Sztefan Resko, az Ukrán Labdarúgó-szövetség küldötte az ötlet kapcsán kétségbe vonta, hogy az UEFA hozzájárulna ilyen kemény cseréphangszerek beviteléhez a stadionokba. Ezt az akadályt azonban ki lehetne küszöbölni, ha a zozulicát sikerülne műanyag kivitelben is előállítani.

Nagy kérdés: vajon Kárpátalját is eléri-e jövő nyáron a fociláz? Még az is lehet, hogy Galíciába sem kell feltétlenül elutaznunk, hogy belekóstoljunk a fantasztikus futballkarneváli hangulatba. Elviekben Ungváron is terveznek egy kisebb sátorvárost verni a jövő évi Eb idejére. Még lelátók is lesznek, mintha stadionban szurkolnának. Sőt, talán még valamelyik részt vevő nemzet is a kárpátaljai megyeszékhelyet választja főhadiszállásának. Erre van esély, még ha nem is sok, ugyanis az ungvári Avangard Stadion bekerült abba a jegyzékbe, amit a részt vevő csapatoknak ajánlanak majd bázisválasztás céljából. Az esetleges kiválasztás kapcsán „csak” az rontja a helyzetet, hogy az ungvári sportlétesítményben a mai napig nem oldották meg a világítást és a centerpálya alagcsövezését, no meg hogy a tartalékpályák legfeljebb a megyei bajnokság szintjét érik el…

S végezetül, csupán emlékeztetőként: a Cardiffban 2007. április 18-án megtartott szavazáson a rendezés jogát 8:4 arányban a kelet-európai páros nyerte el az olaszokkal szemben, a magyar–horvát pályázat egyetlen szavazatot sem kapott.