nden idők egyik legtöbbre hivatott magyar birkózóválogatottja szerepel minden idők legnehezebb világbajnokságán” – foglalta össze tömören véleményét dr.Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózószövetség elnöke és a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) egyik vezetője a ma Isztambulban kezdődő felnőtt-birkózóvilágbajnokságról, amelyen egyébként pont ő lesz a technikai igazgató, s csaknem 120 nemzet indít versenyzőt. Hogy mit jelent ez a számadat? Például azt, hogy lesznek olyan súlycsoportok, ahol 60(!) „gladiátor” harcol majd az érmekért és nem utolsósorban az olimpiai részvételt jelentő első hat helyezésért, s az sem mellékes, hogy immár 30 nemzet sorakoztat fel olyan versenyzőt, akit a volt szovjet tagköztársaságok egyikéből honosítottak.
„Mr. Tus” válogatottjával kapcsolatos optimizmusa egyébként nem alaptalan, hiszen tapasztalt, előtte már nagy versenyeken érmes birkózókról van szó, s ez főleg a kötöttfogásúakra érvényes, ahol azért most sem jött ki teljesen a lépés, mert a Pekingben olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84kg) súlyosan megsérült a tatai edzőtáborban (kifordult a térde, és súlyos szalagsérülést szenvedett), a Sportkórházban már meg is operálták. Struhács György szövetségi kapitány Fodor helyére Lőrincz Viktornak, a tavalyi junior-Eb győztesének szavazott bizalmat, így Viktor egy csapatban szerepelhet felnőtt Európa-bajnok bátyjával, Tamással. Óriási pechje van egyébként Fodornak, mert tavaly szintén így járt a vb-felkészülésen, de akkor a lovaglóizma sérült meg, s nem utazhatott el Moszkvába.
A szerbiai szakvezetés bölcsen úgy mérte fel, hogy teljesen hiábavaló és pazarló komplett csapattal kiutazni. Milorad Dokmanac gárdája így kötöttfogásúakból áll, azzal, hogy 55kg-ban nem volt megfelelő tudású és erejű versenyző. Ha a „sasok” közül valaki érmet szerezne, az kisebb csodával érne fel, így inkább azért kell szurkolni, hogy legalább az olimpiai szereplést érő hatban legyen egyikük-másikuk benne. Erre legreálisabb esélye Aleksandar Maksimovićnak van, Davor Štefanek csak akkor számíthat jó eredményre, ha a fogyasztás sikerül neki, a fiatalok, Báló Petar és Miloš Spasić pedig életük legjobbjával kell hogy előrukkoljanak, ha labdába akarnak rúgni.
Avilágbajnokságról tehát mindensúlycsoportbólazelsőhathelyezettszerezhet olimpiai kvótátazországának.Atovábbiolimpiaihelyekrőljövőtavasszalhosszúésnehézkvalifikációssorozatdönt Bulgáriában, Koreában és Svédországban.
A magyar keret, kötöttfogás,55 kg:MódosPéter.60kg:KozákIstván.66kg:LőrinczTamás.74kg:BácsiPéter.84kg:LőrinczViktor.96kg:KissBalázs.120kg:Deák-BárdosMihály.
Szabadfogás,66kg:WöllerGergő.74kg:HatosGábor.84kg:VerébIstván.96kg:KissGergely.120kg:LigetiDániel.
Nőibirkózás,55kg:BarkaEmese.59kg:SleiszGabriella.63kg:SastinMarianna.72kg:GodóKitti.
A szerbiai keret, kötöttfogás, 60 kg: Davor Štefanek. 66 kg: Aleksandar Maksimović. 74 kg: Goran Bulatović. 84 kg: Báló Petar. 96 kg: Dejan Franković. 120 kg: Miloš Spasić.
@k = A vb programja
Szeptember12.,hétfő:kötöttfogás55kg(Módos),66kg(LőrinczT., Maksimović),96kg(Kiss, Franković).
Szeptember13.,kedd:kötöttfogás60kg(Kozák, Štefanek),84kg(Lőrincz V., Báló),120kg(DeákBárdos, Spasić).
Szeptember14.,szerda:kötöttfogás74kg(Bácsi, Bulatović),nőibirkózás48és51kg(nincsmagyar).
Szeptember15.,csütörtök:női55kg(Barka),59kg(Sleisz),63kg(Sastin).
Szeptember16.,péntek:női67kg(n.m.),72kg(Godó),szabadfogás55kg(n.m.).
Szeptember17.,szombat:szabadfogás60kg(n.m.),84kg(Veréb),96kg(Kiss).
Szeptember18.,vasárnap:szabadfogás66kg(Wöller),74kg(Hatos),120kg(Ligeti).
