A kereskedelmi adók jóvoltából – gondolom – nincs már olyan igaz, vagy kitalált részlet, amelyről a nagyközönség nem értesült volna a tragikus veszprémi gyilkosság kapcsán, amelyben leszúrták Marian Cozma kézilabdázót. Emlékezetes, a magyar média azzal „indított”, a társaisegítségéresietett és szintén pórul járt Žarko Šešum édesapja Arkan-csapatokkal indul a cigányok ellen. A badarságot gyorsan megcáfolták Szerbiából, de ez sem volt elég, hanem a közelmúltban még egy Budapesten üzemelő rádió egyébként ismert és köztiszteletben álló sportújságírója is azzal hívott élő adásban fel, hogy akkor most a környéken látott néhány szerbiai regisztrációjú gépkocsi bosszúból érkezett oda, vagy sem?!
A gyilkosság óta nem telt el nap, hogy a bulvár ne húzott volna ki újabb szaftos részletet a kalapból. Kezdődött azzal, hogy a helyi rendőrség és annak főnöke nem reagált elég gyorsan a bűnesetre, kiderült, hogy a helyszínen civilben rendőrök is voltak, de semmit sem tettek, s olyan pletykák is szárnyra keltek, az elkövetők rászóltak Cozma magyar játékostársikra, ha ép bőrrel akarják megúszni, üljenek szépen a fenekükön. Közben a Patrióta lokál tulajdonosai feljelentették a Veszprém-megyei rendőr-főkapitányt és annak szóvivőjét, mert hozzájárulásuk nélkül került a képernyőre a szórakozóhely biztonsági kamerája által rögzített anyag, s ez szerintük rontja a mulatozó hírnevét, s azoknak a személyiségi jogait is, akik a felvételen szerepelnek. Mindeközben természetesen elő lehetett venni az elavulhatatlan témát, vajon Magyarországon van-e cigány bűnözés, vagy csak bűnesetek vannak, amelyek közül egy sort a romák követnek el. E témát a politikum is szívesen gerjeszti, hiszen addig sem kell arról beszélni, hogy csődközelbe került az ország, s még egy-két jó pontot is lehet szerezni a közelgő választásokra az egyébként jelentős számú kisebbségnél.
Egyszóval, áll a cirkusz a Cozma-ügyben, s erre a tűzre most a román Gazeta Sportulirol nevű sportlap is öntött egy kis olajat, amely nagy leleplező írásában világgá kürtölte, hogy Cozma meggyilkolását egy veszprémi vállalkozó rendelte meg bosszúból, mert az óriásnövésű kézilabdázó felpofozta a vállalkozó testvérének barátnőjét, T. Helgát. Azóta a lap is visszahátrált, s elárulta, a sztori gerincét a konkurens maffiacsoport vezetője szolgáltatta a lapnak, tehát az állításra kézzel fogható bizonyíték nincs, hanem azokat csak szóbeszéd alapján közölték. Hétfőn aztán megszólalt Helga is, aki elmondta, nem is ismerte Marian Cozmát, s rágalmazásért és becsületsértésért feljelentést tett a rendőrségen (hogy ki ellen, az rejtély, hiszen a magyar sajtótörvény nem vonatkozik romániai újságra, ahol ezek szerint büntetlenül lehet vádaskodni – névvel ellátva!).
Na, itt tartunk. Azt persze nem tudhatjuk meg, vajon a rendőrség meddig jutott a nyomozásban, de van egy olyan gyanúm, hogy a magyar közvéleményt ez nem is érdekli. „Mindennapi kenyerünket” megadja a két vezető kereskedelmi csatorna, amelynek bús képű műsorvezetői szenzációként jelentik be az újabb tuti infókat, s amelyek kapcsán még véletlenül sem szabad odabiggyeszteni azt a fél-fél mondatot, hogy „a romániai lapok szerint”, vagy „állítólag”, netalántán pedig azt, hogy „meg nem erősített információk alapján”.
Mindenki exkluzív a Cozma-ügy kapcsán. Az indiai származású lélekbúvár meg már odáig ment el, hogy Cozma édesapja kezét szorongatja egy kávéházi asztal mellett, úgy sajnálja.
Kit érdekel, hogy a forint árfolyama az egekben van, az emberek nem tudják visszafizetni a bankkölcsönöket, az üzemanyag ismét drágul, s tízezresével bocsájtják el a dolgozókat? Kenyér még azért van, s tessék hozzá a cirkusz is!
