Szeretem Halasi Éva mosolyát. Őszinte, néha naiv is talán, de életerőt, vidámságot és egyenességet áraszt. A marcona és durcás férfiak tehát ne haragudjanak azért, hogy őt választottuk a címlapra, mert a küzdősportok legjobb zentai női képviselője újabb titulust szerzett, miután Varaždinban a savate-Európa-bajnokság 70 kilogrammos súlycsoportjában legyőzte a horvátországi Ksenija Kopreket.
• Amikor értesítettek arról, hogy Európa-bajnoki döntőt vívsz, te még csak a téli felkészülésnél tartottál. Mi volt az első gondolatod a csata kapcsán?
– Először egy kicsit megijedtem, mert év eleji formában voltam, de az edzőm végül kitalálta, miként lehet ilyen rövid időn belül megfelelően felkészülni. Erőnléti problémám nem volt, ezért erre egy hét is elegendő volt, ezt követően pedig sparring-meccsekre utaztunk el Nagybecskerekre, Óbecsére és Rumára, ahol a legjobb fiúkkal, világbajnoki érmesekkel edzhettem. Vigyáztak rám, de pokoli volt kibírni ellenük a négy menetet.
• Ismerted-e előbbről a varaždini ellenfeled?
– Igen, hiszen két évvel ezelőtt volt már ellene egy meccsem, amit szerintem s mások véleménye szerint is igazságtalanul veszítettem el. Ksenija Kopreknek elég statikus a mozgása, gyakran leesik a keze, de igazából én nem is szoktam meccs előtti stratégiákat kidolgozni, hanem beleadok anyait-apait. Én tehát jobban mozgok a ringben, s most ezt próbáltam kihasználni. Egyébként egy pillanatra sem becsültem alá az ellenfelemet, hiszen eleget mond az a tény, hogy Ksenija hétszeres horvát bajnok. Vannak olyan technikák, amelyeket szinte minden horvát lánynál fel lehet lelni. Erre kellett vigyázni.
• Arra van-e technika, hogy kikapcsold a közönséget? Horvátországban bizony nem túl nagy örömmel fogadják a szerbiai versenyzőket...
– Időnként zenét hallgatok, de ezúttal igen érdekes volt, hogy – a két évvel ezelőtti horvátországi fellépésemmel ellentétesen – nem ellenségesen fogadtak. Ehhez nyilván az is közrejátszott, hogy a bevonulási zeném magyar szám volt, s kapcsoltak, hogy ugyan Szerbiából érkeztem, de magyar vagyok. A nézők megtapsoltak, és így minden nehézség nélkül megindulhatott a mérkőzés.
• Melyik volt az a pillanat, amikor úgy érezted, na, most már megvan a meccs?
– Ez már az első menetben megtörtént, amikor volt egy jó sorozatom. Ott megfogtam ellenfelemet, s talán ki is tudtam volna ütni, de addigra nekem is elfogyott a szusz. Ekkor éreztem, hogy győzelemre állok, bár nekem, idegen pályán többet kellett mozognom és ütnöm is, hogy végül a bírók engem hozzanak ki győztesnek. Amit én kaptam, azt háromszor vissza kellett adnom. Ez nem is annyira fizikailag, hanem pszichikailag volt megterhelő, mert kicsit bosszantó, hogy mindig nekem kell többet nyújtanom, nekem kell duplán harcolnom a győzelemért.
• Neki is így össze volt verve a lába?
– A lábát nem láttam, de az arcát igen. Már a meccs közben mindkét szeme alatt monokli képződött, s az orra is megdagadt. Nekem a lábam meg a hasam készült ki teljesen, de ezt a mérkőzés alatt nem éreztem, hanem csak utána. Főleg a sípcsontom fájlaltam hajnalra, így előkerült a vizes törölköző, meg a jég is.
• Az utóbbi időben számos versenynemben kipróbáltad magad. Végül melyik tetszik a legjobban?
– A legjobban mindig is a klasszikus angol bokszot szerettem. Ezzel az a probléma, hogy az országban nincsenek ellenfelek, s a szövetség sem igyekszik az irányban, hogy fejlődjön a női szakág. A profi ökölvíváshoz még nem érzem magam elég erősnek, hiszen amatőr mezőnyben nincs elég meccsem, bár azokat, amelyekben felléptem, mindet megnyertem, főleg KO-val. Erre büszke vagyok, de erősebb ellenféllel szemben nem tudtam magam megmérni. Gondolkodtunk azon, hogy átigazolunk valamely magyar klubhoz, mert ott nagyon kemény a mezőny. A magyar lányokat folyamatosan viszik nemzetközi versenyekre, s igen erősek. Ezen tervünk egyelőre nem jött össze. A kick-boxban a K1-et nagyon megszerettem, mert fekszenek a térdtechnikák. Ebben a válfajban akár a profi mezőnyben is kipróbálnám magamat. Itthon nagyon megharagudtam a kick-box szövetségre, mert kétszer is megtörtént, hogy olyanokat vittek ki helyettem az Európa-bajnokságra, akiket én előzőleg jócskán megvertem, ráadásul addigra már világbajnoki címem is volt. Itthon tehát nem becsülik meg az eredményeinket, s ezért nem szeretnék többet Szerbiában versenyezni, hanem megkeressük a magyar válogatottat.
• Serlegből, elismerésből nyilván már tucatszámra van. Mikor láthatunk egy rangos pénzdíjas tornán, amiből esetleg meg is lehet élni?
– Tervben egyelőre nincs ilyen. Beszélgettünk arról, hogy esetleg a K1-ben kipróbálom magamat. Néhány évet még az amatőr mezőnyben maradnék, mert úgy érzem, kicsit gyorsan jöttek a jó eredmények, amit köszönhetek esetleg a tehetségemnek és mindenekelőtt az edzőmnek, de lelkileg még nem értem be, sok mindennel bántani tudnak, s érnem kell még ahhoz, hogy a lelki terheket is elviseljem.
