Mint ahogy azt már tegnap hírül adtuk, a szabadkai Pionír női tekecsapata eljutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjére, miután Újvidéken másodszor is legyőzte az Ada Computers csapatát. A hölgyek mezőnyében (is) hálátlan dolog jósolni, így a „csokilányok” bármely helyezése egyértelmű sikernek könyvelhető majd el az idény végén.
A férfiaknál mindkét magyar csapat a tű fokán harcolta ki a továbbjutást. Az alföldiek soraiban a formáját végre megtalált Kakuk Levente volt elemében, aki a szegedi mérkőzésen 659 fát döntött, az eszéki visszavágón pedig 629-et.
Összességében véve elmondható, hogy a női mezőnynek lesz nagyobb a szurkolótábora, hiszen négy nemzet legjobbja küzd majd meg a 2008/2009-es titulusért, míg a férfiaknál már sokkal monotonabb a kép, hiszen az említett két magyar gárda két némettel nézhet farkasszemet.
Eredmények, visszavágók, nők (a nagybetűvel szedett csapatok jutottak el a négyes döntőbe): Electromures (romániai)–MIROTEKS (szlovén) 5:3 (3356:3327, az első mérkőzésen: 2:6 – 3252:3387). Podravka (horvát)–VICTORIA (német) 2:6 (3331:3406, 1:7 – 3296:3407). Ada Computers–PIONÍR 3:5 (2721:3243, 1:7 –2664:3475) . Wien (osztrák)–POLONIA (lengyel) 2:6 (3249:3376, 2:6 – 3284:3425).
Férfiak: Konstruktor (szlovén)–ZALAEGERSZEG (magyar) 6:2 (3622:3486, 2:6 – 3637:3838). St. Pölten (osztrák)–ROT WEIS ZERBST (német) 3:5 (3677:3744, 1:7 –3542:3757), Konikom (horvát)–SZEGED (magyar) 6:2 (3650:3570, 1,5:6,5 – 3558:3689). VICTORIA (német)–Zadar (horvát) 6:2 (3719:3690, 6:2 –3710:3654).
A négyesdöntőt az osztrák Koblachban játsszák. Az elődöntőkre március 28-án kerül sor, a 3. helyért folytatott küzdelmet és a döntőt március 29-én tartják.
