Miután az időjárási viszontagságok (erős szél és köd) miatt a rendezők lefújták a teljes 11. szakaszt, a versenyzőknek végre maradéktalanul adódott lehetőségük megcsodálni az Andokat. Több mint 500 kilométert utaztak Fiambaláig, s közben 4700 méter tengerszint feletti magasságban átlépték a Paso San Franciscót. A látvány fantasztikus volt, bár egy páran szenvedtek a magasságtól, így például a francia David Casteu-nek erős fejfájása volt, mások meg nagyon fáztak, vagy szabályosan elaludtak.
A csütörtöki, Fiambala–La Rioja (összekötő: 4km, speciális: 253km, összekötő: 261km, összesen: 518km) szakaszt is lerövidítették, mert az argentin hatóságok egy hónappal ezelőtt régészeti leletekre bukkantak Fiambala környékén és ásatásokba kezdtek, ezért megkérték a Dakar szervezőit, hogy a szóban forgó területet kerüljék ki. A házigazdák eme óhaját természetesen tiszteletben tartották, s ezért a tegnapi mért szakasz mintegy 30 kilométerrel lerövidült.
A szervezők 277 csapatnak adtak zöld jelzést a 12. szakaszra, így 132 motoros, 89 gépkocsi és 56 kamion rajtolt el. A versenyzők kikecmeregtek az Atacama-sivatagból, de ismét nehéz szakasz várt rájuk, olyan, mint amilyenen a Dakar első felében teljesen szétrázódott a mezőny. Legtöbben az immár félelmetesnek számító „fehér dűnéktől” féltek, a csapatok dolgát pedig az nehezítette még jobban, hogy az asszisztencia nem csatlakozhatott a versenyzőkhöz a fiambalai sátortáborban. S hogy mindez ne legyen elég, egy hívatlan vendég is beköszöntött a dakarosokhoz: megnyílt az argentin ég, és Fiambala környékén (egyes hírek szerint egészen La Riojáig) zuhogott az eső, amelyet erős szél kísért.
Hát kérem, ilyen a Dakar!
