Csütörtökön Nagybecskereken megtartotta ülését a Szerbiai Birkózószövetség ligabizottsága, melynek többek között az volt a feladata, mondjon véleményt a 2008-as bajnokságról, amelynek végső eredményét a már ismert doppingesetek tették kétségessé. Az ülés „jó szokás” szerint éles vitákkal és a nézetek ütközésével zajlott, számos javaslat hangzott el, de a testület nem jutott egyezségre.
Voltak olyan javaslatok, amelyek a doppingolt versenyzők klubjait akarták kizárni a versengésből, ezzel együtt a rájátszásból, voltak olyan ötletek, amelyek a bajnokság ligarészét akarták szentesíteni (ez a javaslat szavazásra sem került), s természetesen voltak olyan vélemények is, amelyek szerint az egész bajnokság nem szabályos, tehát legalább a rájátszást meg kell ismételni. A háttéresemények tudatában nem meglepő, hogy ez utóbbiak ellen érveltek mindazok a klubok, amelyek érintettek a doppingügyben, arra hivatkozva, hogy a csapatuk immár szétszéledt, s nem lehetséges normális módon ismét megtartani a négy legjobb egyesület összecsapását. Nos, a sok javaslat közül talán a legrosszabbra voksoltak a jelenlevők, nevezetesen, hogy megerősítik a Spartacus bajnoki címét.
– A szabályzat véleményem szerint elég világosan kimondja: törölni kell azon versenyzők eredményeit, akiket doppingoláson értek. Ha így nézzük, talán az egész bajnokság nem szabályos, de a rájátszás biztosan nem. A ligabizottság ülésén a Proleter képviselője, a bizottság elnöke, Branislav Petrin és jómagam szavaztunk a meghozott határozat ellen, mert úgy tartjuk, ezzel nemcsak hogy nem reguláris a bajnokság, hanem sokat ártunk magának a birkózósportnak is. Hiszen azt kell világossá tenni, e sportágban sem szabad doppingolni, és a bajnoki titulus sorsa nem a zöldasztal mellett, hanem a szőnyegen kell hogy eldőljön – nyilatkozta Bálint Zoltán, a ligabizottság magyarkanizsai tagja.
Az utolsó szót a szövetség mondja ki a következő ülésén, hiszen a fenn említett döntés nem végleges és nem jogerős – tehát a szövetség akár új rájátszást is elrendelhet. A bizottság döntését egyelőre nem kommentáljuk, hanem megvárjuk, mi is lesz az egész vége. Esetleg csak annyit teszünk hozzá, hogy a ligabizottság említett ülésén az újvidéki Vojvodina versenyzésének felfüggesztéséről is éles vita alakult ki, s a testület döntéshozatalában már nem is vehettek részt...
