Többször is beszámoltunk arról, hogy a november derekán Belgrádban megtartott honi birkózó bajnokság rájátszása során megejtett doppingellenőrzésen fennakadt három versenyző, többek között a bajnoki címet nyert Spartacus soraiból is. Dr. Nenad Dikić, a Szerbiai Doppingellenes Ügynökség igazgatója, valamint Željko Trajković, a Szerbiai Birkózószövetség elnöke is megerősítette akkor a hírt, miszerint a Bécsből visszaérkezett eredmények pozitívak lettek, de az illető sportolóknak egy hét fellebbezési idejük volt, amely időszakban kérhették volna a B-próbát. Andrija Romić, a Spartacus elnöke és Sreten Damjanović, a klub edzője azonban nem várta meg az egy hetet, hanem Szabadkán sajtótájékoztatót hívtak össze, amelyen felfedték a doppingolt szabadkai kilétét, de szerintük Danilo Bosnić„kisebb vétséget” követett el (ennek ellenére a klub bizonytalan ideig eltiltotta a versenyzéstől).
Mivel a szabadkaiak nem várták meg a fellebbezés idejének leteltét, azzal, hogy felfedték doppingolt csapattaguk kilétét, megszegték a Doppingellenes Ügynökség kódexét.
Trajković ezért a belgrádi sajtóhoz fordult, amely során kifejtette, „a szabadkai edző félrevezette a közvéleményt, mert Bosnić nem csak marihuánát fogyasztott, hanem ettől sokkal komolyabb kábítószert is (állítólag kokainról van szó), s ezekben az esetekben csak ússza meg a sportoló az eltiltást, ha bebizonyosodik, hogy a szereket valaki gyógyítás címén írta fel neki. Mivel ebben az esetben erről szó sem lehet, két éves eltiltás várja a vétkezőt, nem pedig figyelmeztetés.” Az elnök szerint a Partizan és a Proleter szabályosan igazolta le a külföldi légiósait, amelyet a FILA és a CELA hivatalos honlapján is le lehet ellenőrizni. „A Spartacus azzal akarja a szőnyeg alá söpörni a saját problémáit, hogy másokat támad. Tisztelve Damjanovićot, mint nagy bajnokot, nem szabad elfeledni, hogy a bajnoki mérkőzéseken mutatott erőszakos és a pedagógiai elveket mellőző viselkedése hatott oda, hogy versenyzői közül tavaly az egyik megharapta ellenfelét, az idén pedig a másik megütötte a vezetőbírót.”
Dr. Dikić szerint lejárt az az egy hét, amely során az érintettek kérhették volna a B-próba elvégzését:
– Azt hallottam, hogy a doppingesetek kapcsán a Szerbiai Birkózószövetségben nagy a káosz, hiszen más gondok is az asztalra kerültek. Mi hivatalosan nem kaptunk egy versenyzőtől sem kérelmet a B-tesztre, így jogászunk ma ismételt felhívást intéz hozzájuk és a szövetséghez, hogy nyilatkozzanak. Annyit elmondhatok, a versenyzőknél talál szer egyike sem olyan, hogy azt meg lehet úszni figyelmeztetéssel. Csütörtök-péntek tájékán már okosabbak leszünk, ügynökségünk feladata pedig az lesz, hogy figyelemmel kísérje, a Szerbiai Birkózószövetség milyen büntetést ró ki. Úgy vélem, hogy ezzel nem lesz gond, mert eddig valamennyi szerbiai szövetség helyesen járt el. Megismétlem, a tapasztalat azt mutatja, a fiúk és klubjaik is csak maguk ellen cselekednek, ha tovább viszik a dolgot.
Bálint Zoltán, a ligabizottság tagja tegnap délig még nem kapott hivatalos meghívót a ligabizottság ülésére. Tőle azt is megkérdeztük, mi a véleménye a Spartacus azon állítása kapcsán, hogy több klub szabálytalanul regisztrálta le külföldi légiósait:
– Való igaz, hogy a Spartacus már a bajnokság alatt is reagált az igazolásokkal kapcsolatban, s ekkor az érintett klubok kaptak valamilyen bizonylatot a FILA-tól, hogy az illető versenyzők le vannak igazolva. Igen ám, de a ligabizottságot nem ez érdekli, hanem az, hogy szabályosan regisztrálták őket, vagy sem. A ligabizottság ülése csütörtökön vagy pénteken, Újvidéken vagy Nagybecskereken lesz, amelyen kivizsgáljuk a szabadkaiak felvetéseit, ám az világos kell, hogy legyen, a két ügyet még véletlenül sem szabad összemosni. Egy dolog a leigazolás, más dolog pedig az, hogy versenyzők tiltott szereket használtak, ami miatt nem reguláris a bajnokság, illetve a bajnoki rájátszás. Ha akarunk 2008-as bajnokot hirdetni, úgy véleményem szerint meg kell ismételni a play off-ot, még akkor is, ha mindez számos más kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy maga a szervezés, a bírók kifizetése pénzbe kerül, nem beszélve a légiósokról, akik egy esetleges megismételt rájátszásra ugyanúgy elkérik ismét a pénzüket, mint az elsőn. Több ezer euróról lehet tehát szó, amit szerintem a Spartacusnak kellene állnia. De, erről majd a ligabizottság dönt.
