Németország női kézilabda-válogatottja az olimpiáig azzal dicsekedhetett, hogy egy igen hosszú időszakban minden világverseny élmezőnyében végeztek, sohasem a 6. hely mögött. Pekingben azonban megszakadt a szép sorozatuk, hiszen katasztrofálisan játszottak, s többek között azoktól a svédektől is kikaptak, akikkel a Macedónia két helyszínén, Szkopjéban és Ohridban zajló Európa-bajnokság középdöntője első mérkőzésén találkoztak hétfőn. A német lányoknak nyilván a fejükben járt az a famózus ötkarikás meccs, s ehhez mérten igen összeszedetten kezdték a skandinávok elleni rangadót, pontosabban, kemény védekezésükkel és gyors ellentámadásaikkal teljesen megzavarták az ellenfelüket, akik első góljukat 0:9-nél, a 15. percben szerezték. Az északi emberekre jellemző küzdeni akarás azonban a svédeken is meglátszott, hiszen a félidő végére 15Í:11-re szépítettek az eredményen, ám a folytatásban a germánok újfent növelték az előnyüket, s ekkor már feladták Ulf Schefvert tanítványai.
Mellesleg elég rosszul tették, hiszen aztán este az oroszok is győztek, s ezzel a sárga-kékek igen messze kerültek az elődöntőtől. A macedón „csoda” ugyanis csak eddig tartott, s hiába kínált fel a házigazda ország szép pénzjutalmakat, a vendéglátó lányok csúfos vereséget szenvedtek az oroszoktól, akiket a Sport1 szakkommentátora, a magyar válogatott egykori kiválósága, Kökény Beatrix kissé érthetetlen módon már előre temetett. Jevgenjij Trefilov mester lányai 43-at rámoltak be a macedónoknak, csakúgy, mint a horvátok a fehéroroszoknak. E középdöntős csoportban tehát nagyjából már minden eldőlt, s amennyiben az oroszok még egy meccset nyernek, a németek után ők is elődöntősök.
Eredmények, középdöntő, 1. forduló, II. csoport: Horvátország–Fehéroroszország 43:35, Németország–Svédország 33:22, Oroszország–Macedónia 43:24. Az állás: 1. Németország 6, 2. Oroszország 5, 3. Horvátország 2 (99:98), 4. Svédország 2 (62:73), 5. Macedónia 2 (77:97), 6. Fehéroroszország 0 pont.
A következő forduló (szerdán): Oroszország–Horvátország (16.15), Svédország–Macedónia (18.15), Németország–Fehéroroszország (20.15).
