A tavalyihoz képest megnövelték az érmek – ezzel együtt az aranyak – számát a vajdasági diákok a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság magyarországi döntőjében, amelynek megrendezésében ezúttal Bük mellett Kőszeg is segédkezett. A reneszánsz hangulatú városkában rendezték meg ugyanis az asztalitenisz- és a sakk-, valamint a rendezvénysorozat történetében először a birkózóversenyeket. Természetesen a délvidéki különítmény e küzdősportban is meglehetősen erős csapatot állított össze, amely végül 4 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzérmet nyert. A szőnyegen a legtöbbet a Nagybecskereken esedékes serdülő-Eb-re készülő magyarkanizsai Fűzér Szabolcs (60 kg) mutatott, aki látványos akciókkal minden ellenfelét betusolta. Rajta kívül a szintén magyarkanizsai Nagy Szebasztián (29 kg), Gazdag Krisztián (55 kg) és Szalma Áron (85 kg) végzett az első helyen, ezüstérmet az ugyancsak magyarkanizsai Feisztámer Dániel (35 kg), a nagybecskereki Csábi Valentin (42 kg) és a bácsfeketehegyi Fehér Alen (50 kg) nyert, bronzérmet pedig a zentai Fekete Erik (35 kg) és Pintér Attila (50 kg) szerzett.
Novák Tamás
Asztaliteniszben továbbra is számunkra kellemesen nyomasztó a vajdasági fölény. Az általános iskolás lányoknál az első hat helyezést vajdaságiak szerezték meg, azzal, hogy a döntőben a zentai Gyurcsik Aliz 3:0-ra diadalmaskodott a topolyai Fenyvesei Anna Zsófia ellen. A középiskolás lányoknál is a Zenta jeles tagja, Tóth Éva nyert, az általános iskolás fiúknál a magyarkanizsai Nagynémedi Valentin győzött a székelykevei Szabó Patrik előtt, a középiskolás fiúknál pedig a zentai Nemes Dániel a második helyet szerezte meg.
Sakkban több aranyra számítottunk, de így sem rossz. Az általános iskolás lányoknál a tornyosi Lőrincz Renáta ezüstérmet szerzett, a fiúknál a felsőhegyi Kaszás Viktor ezüstöt nyert, a zentai Ágoston Áron és a tornyosi Kecskeméti Árpád pedig megosztott bronzot. A középiskolások mezőnyében a zentai Novák Tamás maximális pontszámmal végzett az első helyen.
A címben megemlített üröm leánykézilabdában történt, ahol a muzslyai Lehel kiváló növendékei címvédőként érkeztek, s meg is védik a címüket, ha az első meccsen 18:15-re megvert dunaszerdahelyi vetélytársaik meg nem óvják a mérkőzést. Végül kiderült, hogy a kiírás szerint a legidősebb versenyző 1993-as születésű lehetett volna, a bánátiak összeállításában viszont néhány ’92-es nagylány is volt. A Lehel vezetői elmondásuk szerint nem tudtak a kiírásról, mert különben hozhattak volna olyan lányokat is, akik beleférnek a korcsoportba. Volt, ahogy volt, a muzslyaiak végül bronzérmet szereztek a burgenlandiak legyőzésével, s máris készülhetnek a nemes bosszúra, jövőre, ugyanitt.
Az eseményről szóló bővebb képes riportunkat a következő Sportvilágban olvashatják.
