Antal Árpád idén két szerbiai titulussal büszkélkedhet
Április 25-én Újvidéken játszották le az országos kupa elődöntő mérkőzéseit, melyen a várakozásoknak megfelelően a Beograd és a Partizan győzött.
A trónfosztott és az újdonsült bajnok mérkőzésén (nyugodtan mondhatjuk döntőelőttidöntőnek) Szél Tibor (623 fa) volt a legjobb, míg a temerinieket szintén dicséret illeti, hiszen alaposan megszorongatták a szuperligás ellenfelüket.
A döntőket mindjárt másnap, azaz vasárnap tartották meg Apatinban, ahol a férfiaknál örömjátékot mutatott be a bajnok (az utolsó pároknál a Beograd két legjobbja, Goran Ostojić és Antal Árpád inkább egymással versengett – 625, illetve 620 fa –, mint ellenfelükkel), a női BL ezüstérmese, a szabadkai Pionír viszont vért izzadt a nagybecskereki Kristal ellen, s végül Zorica Baraćhozta meg a dupla koronát csapatának, mert Szántó Lívia kikapott, holott Újvidéken Renata Vilovval együtt még 601 fát dobott.
A Bajnokok Ligájában tehát a Beograd és a Pionír indulhat, míg az NBC-kupában a Partizan és a Kristal. Ide vonatkozó hír, hogy Szkoplje lemondta az NBC-kupa szervezését, s Apatin máris jelentkezett annak megrendezésére.
Elődöntők
Beograd–Kanizsa–Beograd 6:2 (3524:3448)
Részeredmények: Šokac–Szél 0:1 (0,5:3,5, 587:623), Antal–Vekić 1:0 (3:1, 605:559), Šakić–Pavlović 0:1 (2:2, 565:576), Obradović–Blagojević 1:0 (3:1, 579:568), Ostojić–Mészáros 1:0 (4:0, 607:543), Matijašević–Popović 1:0 (2,5:1,5, 581:579).
Partizan–TSK 6:2 (3282:3246)
Részeredmények: Polić–Majoros 1:0 (2:2, 568:547), Živadinović–Micsutka 1:0 (3:1, 567:535), Janković–Báló 0:1 (1:3, 544:528), Dragović–Giric 0:1 (2:2, 516:569), Puača–Tóth 1:0 (2:2, 540:527), Kuzmanović–Bartók 1:0 (2:2, 547:540).
Pionír– T. Marković 7,5:0,5 (3355:3120)
Részeredmények: Molnár–Golušin 1:0 (4:0, 549:475), Vojnić Tunić–Živković 1:0 (3:1, 580:530), Piszár–Cigulajkić 1:0 (3:1, 565:520), Poljaković–Komarek 1:0 (2,5:1,5), Barać–Stojanović 0,5:0,5 (2:2, 522:522), Szántó/Vilov–Márton 1:0 (4:0 (601:535).
Kristal–Putar 7:1 (3275:3136)
Részeredmények: Vujin–Nikolova 0:1 (1:3, 518:506), Milosav K.–Đorđević 1:0 (3:1, 523:518), Stanić–Gijevska 1:0 (4:0, 565:520), Subin–Mitić 1:0 (3:1, 565:526), Milosav H.–Šoljanski 1:0 (3:1 (555:509), Csiszár–Nikolić 1:0 (3:1, 561:545).
Döntők
Beograd–Partizan 8:0 (3569:3242)
Részeredmények: Šokac–Polić 1:0 (3:1, 630:552), Zakić–Dragović 1:0 (4:0, 555:495), Obradović–Janković 1:0 (3:1, 557:529), Matijaš–Kuzmanović 1:0 (2:2, 582:567), Ostojić–Živadinović 1:0 (4:0, 625:566), Antal–Puača 1:0 (4:0, 620:533).
Pionír–Kristal 5:3 (3338:3324)
Részeredmények: Molnár–Subin 0:1 (1:3, 519:564), Vojnić Tunić–Stanić 1:0 (4:0, 557:527), Piszár–Milosav K. 1:0 (2:2, 567:554), Poljaković–Csiszár 0:1 (1:3, 550:560), Barać– Vujinov 1:0 (3:1, 582:549), Szántó–Nenadov 0:1 (2:2, 563:570)
