2025. május 6., kedd

Német és ukrán előny

Labdarúgás– UEFA-Kupa

Joris Mathijsen (jobbról), az első hamburgi gól szerzője Daniel Sturridge-dzsal viaskodik

Az UEFA-kupa negyeddöntőire két német, két francia, két ukrán és egy-egy angol, illetve olasz csapat maradt állva.

A németek a Bayern szerdai fiaskója után javítást várhattak csapataiktól, de a hamburgi meccs legelején nyilván ismét a fejüket fogták, mivel a Manchester City már 34 másodpercnyi játék után vezetett, Stephen Ireland góljával. A szépségdíjas találatban Robinho is nagy szerepet játszott, ugyanis a brazil két védőt is megbolondított, majd az érkező Ireland elé tálalt, aki okosan a kapu bal sarkába helyezett. A világ leggazdagabb csapataként is emlegetett City azonban nem sokáig örülhetett, ugyanis a 9. percben Joris Mathijsen egy szögletet követően kiegyenlített. Ezután mindkét gárda nagy vehemenciával esett egymásnak, de a következő találatra egészen a 63. percig kellett várni, ekkor Piotr Trochowski magabiztosan értékesítette a Micah Richards kezezése miatt megítélt büntetőt. A német válogatott a hajrához közeledve egy gólpasszal is felhívta magára a figyelmet, ekkor José Paolo Guerrero jegyezte a találatot, így a Hamburger magabiztos, 3:1-es győzelmet aratott. Ez a párharc azonban nincs lefutva, mint ahogy a Werder és az Udinese csatája sem, amely ugyanilyen eredménnyel, 3:1-es német győzelemmel ért véget. A statisztika azonban a brémaiak mellett szól, mivel a két csapat eddigi egyetlen versenye a Bajnokok Ligája 2005–2006-os kiírásában zajlott: az olaszországi mérkőzés 1:1-es döntetlennel, a németországi 4:3-as brémai sikerrel zárult.

A sorsolás szeszélye folytán a két francia együttes az ukránokkal kényszerül farkasszemet nézni, s az első felvonás után ez utóbbiak állnak jobban. A Sahtar nem kapott otthon gólt, de kettőt adott, így a Marseille-nek alaposan fel kell tűrnie ama alsónemű szárát a visszavágón. A PSG-nek sem lesz könnyű a kijevi revánson, hiszen a Dinamo toronymagasan, 15 ponttal vezeti a nemzeti bajnokságát, így most minden erővel e sorozatra összpontosíthat.

UEFA-kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Sahtar Donyeck (ukrán)–Olympique Marseille (francia) 2:0 (1:0, gól: Hübschman 39., Jadson 65.), Paris Saint-Germain (francia)–Dinamo Kijev (ukrán) 0:0, Hamburger SV (német)–Manchester City (angol) 3:1 (1:1, gól: Mathijsen 9., Trochowski 63., 11-esből, Guerrero 79., illetve Ireland 1.), Werder Bremen (német)–Udinese (olasz) 3:1 (1:0, gól: Diego 34., 67., Hugo Almeida 69., illetve Quagliarella 87.).

A visszavágókat április 16-án játsszák.

Magyar ember Magyar Szót érdemel