Magyarországot szerethetik az égiek, mert a pocsék játék és a hollandok elleni nagyarányú vereség dacára is kaptak egy utolsó esélyt arra, hogy kiharcolják az elődöntőben való szereplést. Történt ugyanis, hogy a svédek elpuskázták az utolsó támadásukat a franciák ellen, akik így egy góllal nyertek, és a skandinávok sorsát is izgalmassá tették, mert ha az az egy gól történetesen bemegy a végén, a svédek máris a négyben tudhatták volna magukat. A magyarok szempontjából nemcsak a pocsék játék volt szégyenletes, hanem az átlövőjük, Tomori Zsuzsanna viselkedése is, aki egy ellene elkövetett szabálytalanság után belerúgott a félig még rajta fekvő Diane Lameinbe, amiért azonnal kiállították. A magyarok számítását egyébként egyedül a hollandok húzhatják át, ha ugyanis valami óriási csoda folytán legyőzik a norvégokat, ők lesznek a továbbjutók.
A II. középdöntős csoport kedd esti mérkőzésén a norvégok megnyugtatták a szurkolóikat, hogy minden rendben lesz. Az „áldozat” ezúttal Ukrajna volt, amely ugyan nem annyira kapott ki, mint Magyarország, de azért nekik sem volt beleszólásuk a meccs kimenetelébe. Az I. középdöntős csoport utolsó mérkőzésén Dánia szinte identikus eredménnyel verte meg Horvátországot, s ezzel az egyetlen olyan csapat, amelynek hibátlan az eddigi mutatója. E csoportban Románia továbbjutása is valószínűsíthető, hiszen ha a románoknak nehéz ellenfél jut a zárásra (Oroszország), akkor a még halvány reményt tápláló Montenegrónak pokolian nehéz (Dánia).
Kedd esti eredmények I. csoport: Dánia–Horvátország 31:19. A csoport állása: Dánia 8, Románia 6, Montenegró 4, Oroszország, Horvátország és Spanyolország 2 pont. II. csoport: Norvégia–Ukrajna 32:19. A csoport állása: Norvégia 6 (118:78), Svédország 6 (103:84), Hollandia 4 (91:80), Franciaország 4 (85:96), Magyarország 4 (79:104), Ukrajna 0 pont.
A csütörtöki műsor, I. csoport: Románia–Oroszország (16.45), Spanyolország–Horvátország (18.45), Dánia–Montenegró (20.45).
