2024. október 4., péntek
FORMULA–1

Verstappen a Ferrari otthonát is leuralta

Max Verstappen elmúlt hónapokban mutatott fölénye mellett a Ferrari nem lehetett túlságosan magabiztos hazai versenye, a Formula–1-es Olasz Nagydíj megnyerését illetően, főleg, hogy a gyors pályák különösen a Red Bull erősségének számítanak. A Scuderia így is ünnepi hangulatban készült a hétvégére, amelyre rendhagyó módon piros helyett citromsárgára cserélte a csapatruházatot, és ilyenre festette az autók motorborítását is, ezzel emlékezve meg az istálló 75. és a monzai pálya fennállásának 100. évfordulójáról.
A rajtrács ismét komoly számolgatások eredményeként született csak meg, miután a mezőny közel fele az előzések könnyűsége miatt ezen a helyszínen vállalta be a motorcserés büntetést. Charles Leclerc kétségtelenül pole-t szerzett a piros-sárga Ferrarival, mellé viszont a magát egyébként csak hatodikként kvalifikáló George Russell állhatott fel, míg Max Verstappennek a 7. pozícióból, Sergio Péreznek, Carlos Sainznak és Lewis Hamiltonnak pedig a mezőny hátsó feléből kellett előretörnie.

Verstappen tempófölénye ezúttal is hamar kirajzolódott, így amikor felért Leclerc mögé, a Ferrarinál egy rövid virtuális biztonsági autós szakaszt kihasználva kétkiállásos taktikára váltottak, azonos stratégiával ugyanis nem tartották legyőzhetőnek a Red Bullt. A holland kényelmes előnye azonban végül nem került veszélybe az élen. Amikor hét körrel a leintés előtt a tavalyi győztes Daniel Ricciardo műszaki hiba miatt a pálya szélére húzódott, biztonsági autót küldtek a pályára, és sokan egy újabb kerékcserével készültek egy pár körös újraindításra, erre viszont idő hiányában nem került sor, a mezőnyt lassú tempóban intették le. Verstappen zsinórban ötödik, idén már tizenegyedik győzelmét aratta, és már a három hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjon, öt futammal a szezon vége előtt esélye lesz arra, bebiztosítsa második világbajnoki címét. A nézőknek ugyan nem tetszett a drámamentes végjáték, de két év „vírusszünet” után ismét elárasztották a célegyenest, hogy megünnepeljék Leclerc második helyét, miközben Sainz lett a legjobb felzárkózó, egészen a 4. helyig, Russell mögé kapaszkodva.

Miután Alexander Albon szombat reggel vakbélgyulladásra ébredt, és műtétre szorult, egy régóta várt debütálásra is sor került Monzában. Nyck de Vries, aki az elmúlt három évben a Formula–2 és a Formula–E bajnoki címét is megszerezte, pénteken még az egyik Aston Martinban gyakorolhatott, másnap viszont a Williams megüresedett autójában folytathatta a hétvégét. A holland rövid felkészülési idővel is remekelt, a 9. helyen beérve két pontot is szerzett, beállította a csapat idei legjobb eredményét, és sokat javított esélyein egy jövő évi állandó ülésre.

Az Olasz Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20:27,511 óra, 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +2,4 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) +3,4, 4. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) +5,0, 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +5,3 stb.

A világbajnokság állása: 1. Verstappen 335 pont, 2. Leclerc 219, 3. Pérez 210, 4. Russell 203, 5. Sainz 187 stb.

FORMULA–2

Senkinek sem kell az F2-es bajnok?

Az F1-gyel azonos hétvégéken versenyző utánpótlás-szériát, a Formula–2-t árgus szemmel figyelik a királykategória csapatai, hiszen a legjobbak itt bizonyíthatják, hogy megérettek a szintlépésre. A széria bajnokai általában utat is találnak maguknak az F2-es mezőnybe, nem jók azonban a kilátásai a Monzában három futammal a vége előtt behozhatatlan pontelőnyre szert tevő, így bajnokká avanzsált Felipe Drugovichnak, akin mintha mindenki keresztülnézne. A brazil nem tagja egyik F1-es istálló pilótaprogramjának sem, így könnyen lehet, hogy karrierje a siker ellenére is vakvágányra fut. Ellenben jobb esélyük van a feljutásra azoknak, akiket most legyőzött: Theo Pourchaire-t a Sauber, Liam Lawsont a Red Bull, a motoros legenda fiát, Jack Doohant az Alpine neveli.

Bajnokot avattak a Formula–3-ban is, amelynek Monzában véget ért a szezonja. Az utolsó futam előtt még hat pilótának volt esélye felérni a csúcsra, és zűrzavaros, piros zászlós leintés után a francia Victor Martinsé lett a trófea, aki az Alpine akadémiájának tagja.

WRC

A Hyundai első söprése

Történelmi siker a Hyundainak, történelmi mélypont a Toyotának és egy új kihívó a Fordnál – ezekről maradt emlékezetes a rali-világbajnokság görögországi fordulója, a legendás murvás Akropolisz Rali, amelynek különleges első szakaszát az athéni olimpiai stadionban rendezték. A péntek még a Ford versenyzőiről szólt, ám Sébastien Loeb generátorprobléma miatt kiesett az élről. Egy ideig tündökölt és őrizte a vezetést a gyártó 25 éves francia versenyzője, Pierre-Louis Loubet is, aki Loeb elismerését is kivívta. Szombattól aztán a Hyundai vette át az irányítást, és a győztes Thierry Neuville, valamint Ott Tänak és Dani Sordo révén a gyártó először sajátította ki a teljes dobogót a WRC-ben. Rémes hétvégét zárt viszont a Toyota: Esapekka Lappi a második, Elfyn Evans a negyedik helyről állt ki műszaki hiba miatt, mialatt a vb-cím várományosa, Kalle Rovanperä egy fával való ütközés után zsinórban a második versenyét fejezte be a pontzónán kívül, három futammal a szezon vége előtt viszont így is kényelmes előnnyel vezet.

Az Akropolisz Rali végeredménye: 1. Thierry Neuville (belga, Hyundai) 3:34:52 óra, 2. Ott Tänak (észt, Hyundai) +15 másodperc hátrány, 3. Dani Sordo (spanyol, Hyundai) +1:49,7, 4. Pierre-Louis Loubet (francia, Ford) +3:42,2, 5. Craig Breen (ír, Ford) +4:09 stb.

A világbajnokság állása: 1. Rovanperä 207 pont, 2. Tänak 154, 3. Neuville 131, 4. Evans 116, 5. Katsuta 100 stb.