2024. május 9., csütörtök
ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG – BUDAPEST

Norvég hullámvasút

A szerda esti program abszolút vesztese Jakob Ingebrigtsen lett a Budapesten zajló világbajnokságon, a norvég 1500 méteren a múlt évhez hasonlóan ezúttal is kikapott, és csak a második helyen végzett a döntőben. Ingebrigtsen Eugene-hez hasonlóan az idén is favoritként állhatott rajthoz, ráadásul akkori legyőzője, a brit Jake Wightman hónapok óta sérüléssel bajlódik, így ki kellett hagynia a tornát. A norvég az esélyesek nyugalmával rajtolt a fináléban, a start után szinte azonnal az élre állt, elszakadni azonban az általa diktált nagy tempó ellenére sem tudott, a mezőny egyben maradt. Az utolsó körben Ingebrigtsen tovább növelte az iramot, a boly kicsit szétszakadt ugyan, ám a brit Josh Kerr nemcsak tartotta a lépést a 22 éves favorittal, de az utolsó 20 méteren elé is került és legyőzte. Harmadik helyen remek hajrájának köszönhetően a szintén norvég Narve Gilje Nordas ért célba. Honfitrásuk, a 400 gát sztárja és világcsúcstartója, Karsten Warholm viszont nem hibázott, a norvég legnagyobb kihívója, az amerikai Rai Benjamin 300 méterig állta a sarat, utána Warholm gyakorlatilag állva hagyta a mezőnnyel együtt és simán nyert. Benjamin annyira kifáradt, hogy a hajrában még Kyron McMaster is megelőzte. A nőknél a 400 méter a papírformának megfelelően alakult, Marileidy Paulino magabiztos futással, új dominikai országos csúccsal nyert, a rúdugrás fináléja viszont szoros küzdelmet és osztott első helyet hozott. A 4,80 méteres magasságot követően még négyen voltak versenyben az aranyéremért, 4,85-nél azonban már csak kétesélyessé szűkült a mezőny. Az ausztrál Nina Kennedy és az amerikai Katie Moon is elsőre átlendült a léc fölött, a 4,90-et két-két hiba után abszolválták, a további öt centis emelés már egyiküknek sem sikerült. A két atléta végül megegyezett, mivel a viadal során ugyanannyi rontásuk volt, így nem folytatták és osztoztak az első helyen.

Tegnap a délelőtti program során a férfi és a női 35 kilométeres gyaloglás versenyét egy időben indították el a Hősök terén, mindkét nem küzdelmei spanyol sikerrel zárultak. A férfiaknál Álvaro Martín, a nőknél pedig Maria Pérez duplázott, korábban mindketten aranyérmet szereztek a 20 kilométeres távon is.

Eredmények, férfiak, 400 m gát: 1. Karsten Warholm (Norvégia) 46,89 mp, 2. Kyron McMaster (Brit Virgin-szigetek) 47,34, 3. Rai Benjamin (Egyesült Államok) 47,56. 1500 m: 1. Josh Kerr (Nagy-Britannia) 3:29,38 p, 2. Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 3:29,65, 3. Narve Gilje Nordas (Norvégia) 3:29,68. 35 km gyaloglás: 1. Álvaro Martín (Spanyolország) 2:24:30 ó, 2. Brian Daniel Pintado (Kolumbia) 2:24:34, 3. Kavano Maszatora (Japán) 2:25:12, …, 30. Venyercsán Bence 2:40:34. Nők, 400 m: 1. Marileidy Paulino (Dominikai Köztársaság) 48,76 mp, 2. Natalia Kaczmarek (Lengyelország) 49,57, 3. Sada Williams (Barbados) 49,60. Rúdugrás: 1. Nina Kennedy (Ausztrália) és Katie Moon (Egyesült Államok) 4,90 m, 3. Wilma Murto (Finnország) 4,80. 35 km gyaloglás: 1. Maria Pérez (Spanyolország) 2:38:40 ó, 2. Kimberly García León (peru) 2:40:52, 3. Antigoni Ntriszmpioti (Görögország) 2:43:22. 

Nyitókép: Karsten Warholm közélébe se jutottak a végén (MTI)