2024. május 9., csütörtök
BIRKÓZÁS – U20-AS VB

Meleg van Ammánban

Amennyiben a tapasztalatszerzés volt a cél, úgy rendben van, egyébként meg egy kicsit túl pretenciózusan vittek ki Ammanban négy női versenyzőt a szerbek, akik közül Milica Sekulović (55 kg) a kazah Bajanovátol, Jovana Radivojević (59 kg) pedig az amerikai Janiaktól kapott ki technikai tussal.

A magyar lányok kapcsán már egy kicsit szebb volt a kép: Szenttamási Róza (55 kg) győzelemmel rajtolt az azeri Jankurtaran (tus 4:2-nél) ellen, a negyeddöntőben viszont 6:2-nél őt tusolta be a román Lirca, s ez csak azért gáz egy kicsit, mert Róza e korosztályban világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes… A kétszeres U20-as Európa-bajnok Nyikos Veronika (76 kg) a kanadai Phillips (6:0) legyőzése után a kínai Liut 9:5-nél betusolta, az elődöntőben pedig német vagy lengyel ellenfele volt.

Szabadfogásban a három amerikai döntős közül csak Meyer Shapirónak sikerült a dobogó legtetejére állnia. A fiatalember hosszasan mesélt a meccseiről, de azt külön kiemelte, hogy a jordán fővárosban nagyon meleg van. Shapiro így az U17-es világbajnoki címe mellé az U20-ast is odabiggyesztette.

Világbajnokok, szabadfogás, 57 kg: Juto Nisiucsi (japán). 65 kg: Mohammad Sakeri (iráni). 70 kg: Meyer Shapiro (amerikai). 79 kg: Ibragim Kadiev (orosz). 97 kg: Abolfazl Babalu (iráni).