2024. május 9., csütörtök
VIZES VB

Vogel „kivédte” a vb-címet

A magyar férfi vízilabda-válogatott a fukuokai világbajnokság döntőjében ötméteresekkel legyőzte a görögöket, így tíz év után ismét világbajnoki aranyérmet ünnepelhetett. A finálé hőse egyértelműen Vogel Soma volt, aki már a rendes játékidő alatt is bravúrokat bemutatva védett, majd a büntetőpárbaj első felvonásában három görög próbálkozást is hárított. Igen ám, de az első öt lövés során magyar részről Varga Dénes, Jansik Szilárd és Fekete Gergő is pontatlan volt, így Vogelnek a „hirtelen halál” alkalmával is alaposan résen kellett lennie. A magyar kapust nemhiába tartják ötösspecialistának, pontosan tudta, hová érkezik Papanasztasziu második kísérlete, könnyedén ugyan nem, de hárította, így Magyarország 2013 után nyert ismét világbajnokságot. Az együttes története negyedik sikerét aratta, korábban 1973-ban Belgrádban, 2003-ban és tíz évvel később pedig Barcelonában végzett az első helyen. A jelenlegi keretből Varga és Vámos Márton is részese volt a 2013-as sikernek, így mindketten csatlakoztak a Magyar Vízilabda-szövetség jelenlegi elnökéhez, Madaras Norberthez, aki eddig egyedül volt a férfiak között mint kétszeres világbajnok magyar pólós. A szerb válogatott végül a negyedik helyen végzett, miután a helyosztón három góllal kikapott Spanyolországtól. A bronzmeccs Álvaro Granados és Nikola Jakšić különcsatáját hozta, eredményességben azonban mindkét játékos jócskán elmaradt a tőle megszokottól, erőlködtek ugyan, de csapatuknak ezek a próbálkozások többnyire inkább csak ártottak, mintsem használtak volna. A kiegyensúlyozott első két negyedet követően a spanyolok a nagyszünetet követően, leginkább Felipe Perrone megmozdulásainak és találatainak köszönhetően fordították a maguk javára és nyerték meg a mérkőzést. A torna legértékesebb játékosának Zalánki Gergőt, legjobb kapusának pedig a görög Emmanuil Zerdevaszt választották, a gólkirály Strahinja Rašović lett 25 találattal.

Az aranyérmes magyar a válogatott a nem túl impozáns fukuokai trófeával (Fotó: waterpolo.hu/Kovács Anikó)

Az aranyérmes magyar a válogatott a nem túl impozáns fukuokai trófeával (Fotó: waterpolo.hu/Kovács Anikó)

Az úszás magyar szempontból úgy fejeződött be, ahogy kezdődött is, az utolsó nap is Rasovszky Kristófért szoríthattak a szurkolók. A vb első napjaiban a nyílt vízi úszás 10 kilométeres számában ezüstérmes úszó 1500 méteren első döntőjére készülhetett, ahová 14:54,09 perces új egyéni csúccsal a hetedik helyen került be. A fináléban ebből tovább faragott, 14:51,46-tal a hatodikként ért célba. A hétvége sem múlt el kiváló eredmények nélkül, a svédek klasszisa, Sarah Sjöström úgy gyűjtötte be zsinórban ötödik vb-aranyát 50 pillén, hogy néhány perccel előtte az 50 gyors elődöntőjében saját világcsúcsát módosította 23,61-re. Sjöström aztán vasárnap természetesen gyorson is elsőként ért a falhoz. A másik egyéni világrekord női 50 mellen született, a litván Rūta Meilutytė 29,16-nál állította meg az órát. A 4×100-as mix gyorsváltók versenyében is megdőlt minden idők legjobb eredménye, az ausztrál négyes – Jack Cartwright, Kyle Chalmers, Shayna Jack és Mollie O’Callaghan – a tavaly Budapesten felállított ugyancsak ausztrál rekordot adta át a múltnak.

Eredmények, úszás, férfiak, 50 m gyors: 1. Cameron McEvoy (Ausztrália) 21,06 mp, 2. Jack Alexy (Egyesült Államok) 21,57, 3. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21,58. 100 m pillangó: 1. Maxime Grousset (Franciaország) 50,14 mp, 2. Josh Liendo (Kanada) 50,34, 3. Dare Rose (Egyesült Államok) 50,46. 50 m hát: 1. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 24,05 mp, 2. Justin Ress (Egyesült Államok) 24,24, 3. Hszü Csia-jü (Kína) 24,50. 1500 m gyors: 1. Ahmed Hafnaoui (Tunézia) 14:31,54, 2. Bobby Finke (Egyesült Államok) 14:31,59, 3. Samuel Short (Ausztrália) 14:37,28, … Rasovszky Kristóf 14:51,46. 4×100 m vegyes váltó: Egyesült Államok 3:27,20 p, 2. Kína 3:29,00, 3. Ausztrália 3:29,62. Nők, 50 m pillangó: 1. Sarah Sjöström (Svédország) 24,77 mp, 2. Csang Jü-fei (Kína) 25,05, 3. Gretchen Walsh (Egyesült Államok) 25,46. 200 m hát: 1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:03,85 p, 2. Regan Smith (Egyesült Államok) 2:04,94, 3. Peng Hszü-vej (Kína) 2:06,74. 800 m gyors: 1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:08,87 p, 2. Li Ping-csie (Kína) 8:13,31, 3. Ariarne Titmus (Ausztrália) 8:13,59. 50 m mell: Rūta Meilutytė (Litvánia) 29,16 – világcsúcs, 2. Lilly King (Egyesült Államok) 29,94, 3. Benedetta Pilato (Olaszország) 30,04. 50 m gyors: 1. Sarah Sjöström (Svédország) 23,62 mp, 2. Shayna Jack (Ausztrália) 24,10, 3. Csang Jü-fej (Kína) 24,15. 400 m vegyes: 1. Summer McIntosh (Kanada) 4:27,11 p, 2. Katie Grimes (Egyesült Államok) 4:31,41, 3. Jenna Forrester (Ausztrália) 4:32,30. 4×100 m vegyes váltó: 1. Egyesült Államok 3:52,08 p, 2. Ausztrália 3:53,37, 3. Kanada 3:54,12. 4×100 m mix gyorsváltó: 1. Ausztrália 3:18,83 p – világcsúcs, 2. Egyesült Államok 3:20,82, 3. Nagy-Britannia 3:21,68. Vízilabda, férfiak, a döntő: Magyarország–Görögország 10:10 – ötméteresekkel: 4:3. A 3. helyért: Spanyolország–Szerbia 9:6. Az 5. helyért: Olaszország–Franciaország 16:9. A 7. helyért: Egyesült Államok–Montenegró 12:12 – ötméteresekkel: 17:15.

A vb éremtáblázata

1. Kína

20

8

12

2. Ausztrália

15

9

6

3. USA

7

22

15

4. Japán

4

1

5

5. Franciaország

4

0

4

6. Németország

4

0

3

7. Spanyolország

3

2

4

8. Olaszország

2

7

5

9. Nagy-Britannia

2

5

5

10. Kanada

2

3

5

11. Magyarország

2

2

0

ÚSZÁS

Bowmannél Kós az olimpia esélyese

Robert Bowman legendás úszóedzőnél Kós Hubert a favorit 200 méter háton jövőre a párizsi olimpián. A fukuokai vizes világbajnokságon szereplő amerikai úszóválogatott szövetségi kapitányaként dolgozó szakember az Arizona State egyetemen fél éve irányítja a felkészülését a 20 esztendős magyar úszónak, aki pénteken országos csúccsal nyert világbajnoki címet 200 méter háton. A 23-szoros olimpiai bajnok legenda, Michael Phelps korábbi edzőjét a viadal vasárnapi zárónapján kérdezhették az újságírók, az M4 Sportnak válaszolva az 58 éves szakember a Kóssal közös első fél évvel kapcsolatban azt mondta: „Először is szögezzük le, Hubival alapvetően fantasztikus munkát végeztek Magyarországon az elmúlt tíz évben, az elődöm érdemli az elismerést, én csak egy picit segítettem” – utalt Magyarovits Zoltánra Bowman. „Elsősorban a fordulója technikáján, illetve a víz alatti munkájával dolgoztunk, és azt gondolom, összességében nagyon jót tett neki a folyamatos versenyzés, hogy az egyetemi sorozatban mindig gyorsnak kellett lennie, ráadásul napról napra olyan versenyzőkkel készül, akik vele azonos szinten vannak” – fűzte hozzá a tréner.

Az MTI kérdésére, miszerint a következő egy évben mik a tervek Kóssal, a hátúszásra koncentrálnak majd, vagy esetleg mások az elképzelések, azt nyilatkozta: „Nyilvánvalóan nagyon jól megy neki a hátúszás, de én azért szeretném majd látni vegyesen is, ahol ugyancsak erős. Szerintem 100 pillangón is jól szerepelne, a következő idényben pedig megnézzük majd a gyorsúszást is, mert szerintem ott is bőven tud még fejlődni.” Bowman a távirati iroda azon kérdésére, hogy Kós olimpiai favorittá lépett-e elő 200 méter háton, azt mondta: „Nem tudom, de nekem ő a favorit.”

Nyitókép: Az aranyérmes magyar a válogatott a nem túl impozáns fukuokai trófeával (Fotó: waterpolo.hu/Kovács Anikó)