2024. május 12., vasárnap
VIZES VB

Huszonegyet vágtak a japánok

A férfiakhoz hasonlóan a magyar női válogatott is megszenvedett a japánokkal a fukuokai világbajnokság vízilabdatornáján, ugyanakkor Bíró Attila együttese nem csak az első két negyedben nem találta a házigazda játékának ellenszerét, a gépezet a meccs végéig akadozott. Igaz, hogy Hajdú Kata vezérletével 26 gólt lőttek a magyarok, a kiábrándító leginkább az, hogy 21 találatot kaptak, ami ilyen szinten talán megengedhetetlen. Keszthelyiéknek a folytatásban a játék minden elemében javulniuk kell, ha érdemben fel szeretnék venni a versenyt a nagy csapatokkal is. A válogatott csütörtökön Új-Zéland ellen zárja a csoportkört, várhatóan a négyes élén végez, ám a Japánnal szemben látottak után már bármi megtörténhet.

Tegnap hajnalban bonyolították le a nyílt vízi úszók rövidebb, 5 kilométeres versenyét. A férfiak 72 fős mezőnyében Betlehem Dávid az 5., Rasovszky Kristóf pedig a 7. helyen végzett, míg a szerbiai színekben induló Farkas Tamás a 25. helyen ért célba. A futamot a németek kiválósága, a korábban 10 kilométeren is győztes Florian Wellbrock nyerte meg, aki gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. A nőknél Fábián Bettina a 8., Olasz Anna a 16. lett, míg elsőként Leonie Beck ért célba, aki honfitársához, Wellbrockhoz hasonlóan duplázott. A nyílt vízi úszóknál már csak a csapatverseny van hátra, melynek fő esélyese természetesen a német váltó.

A magyar versenyzők közül kedden még a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős volt érdekelt, a duó a 24. helyen zárta a szinkronúszók szabadprogramjának selejtezőjét. A csapatok technikai versenyében a spanyolok szerezték meg az aranyérmet. A műugróknál, ahogyan az eddigi összes számot, úgy a tegnapi csapatversenyt is a kínaiak nyerték meg, mögöttük a mexikóiak és a németek fértek fel a dobogóra.

Eredmények, műugrás, csapatverseny: 1. Kína 489,65 pont, 2. Mexikó 455,35, 3. Németország 432,15. Nyílt vízi úszás, 5 km, férfiak: 1. Florian Wellbrock (Németország) 53:58,0 perc, 2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) +4,50 mp, 3. Domenico Acerenza (Olaszország) +6,20, … 5. Betlehem Dávid +1:00,60, … 7. Rasovszky Kristóf +1:25,90, … 25. Farkas Tamás +2:55,50. Nők: 1. Leonie Beck (Németország) 59:31,7 perc, 2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) +1,00, 3. Ana Marcela Cunha (Brazília) +2,20, … 8. Fábián Bettina +12,50, … 16. Olasz Anna +1:37,70. Szinkronúszás, csapat, technikai: 1. Spanyolország 281,6893 pont, 2. Olaszország 274,5155, 3. Egyesült Államok 273,7396. Vízilabda, nők, 2. forduló, A csoport: Ausztrália–Egyesült Államok 5:9, Kína–Franciaország 11:12. Az állás: Egyesült Államok 6, Ausztrália és Franciaország 3, Kína 0 pont. B csoport: Kazahsztán–Hollandia 2:30, Spanyolország–Izrael 22:5. Az állás: Hollandia 6, Spanyolország és Izrael 3, Kazahsztán 0 pont. C csoport: Dél-Afrika–Olaszország 2:24, Argentína–Görögország 2:21. Az állás: Görögország és Olaszország 6, Argentína és Dél-Afrika 0 pont. D csoport: Kanada–Új-Zéland 13:11, Japán–Magyarország 21:26. Az állás: Magyarország 6, Kanada és Új-Zéland 3, Japán 0 pont.

Nyitókép: Az óbecsei Farkas Tamás a horvát Grgo Mujan társaságában az 5 kilométeres verseny után (Fotó: facebook.com/serbianopenwater)