Minden idők legsikeresebb NFL-játékosát, Tom Bradyt el kellett zavarni egy Tampa Bayben található közparkból, ahol egyedül próbált edzeni, mert a területet hatóságilag bezárták a koronavírus-járvány terjedése miatt. A város polgármestere, Jane Castor számolt be róla, hogy a város egyik alkalmazottja egy férfit látott futni és kondizni az egyik parkban, majd amikor megközelítette, akkor ismerte fel, hogy a Buccaneers új irányítója az.
Sport
Vita bontakozott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság között arról, hogy melyik fél és milyen arányban viseli az idén nyárról egy évvel későbbre áthelyezett tokiói játékok halasztásának költségeit. A szervezők tegnap azt kérték a NOB-tól, hogy távolítsa el a weboldaláról azt a nyilatkozatot, amely Abe Sindzó japán miniszterelnököt idézi a költségek megoszlásával kapcsolatban.
Múlt éjjel az ESPN tengerentúli sportcsatornán elkezdődött a vetítése Az utolsó tánc című dokumentumfilm-sorozatnak, amely Michael Jordan 1998-as, hatodik, Chicago Bullsszal elért bajnoki címének történetét dolgozza fel. A tízrészes, egyenként 50 perces epizódokból álló sorozatból naponta két részt vetít az ESPN.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) keddi online küldöttközgyűlésén további öt évre bizalmat szavazott Csányi Sándor elnöknek. Az elnökségben sem történt változás, Balogh Gabriellát, Bánki Eriket, Berzi Sándort, Dankó Bélát, Garancsi Istvánt, Nyilasi Tibort, Anthony Radevet és Török Gábort is újraválasztották.
Siber Feri bácsi még nem mondott le a versenyzésről (a szerző felvétele)
Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a magyar férfibajnokság aktuális listavezetője és a Bajnokok Ligája B csoportjának éllovasa, a budapesti OSC elveszítette főszponzorát. A klub akkor csak egy rövid közleményt adott ki ez ügyben, miszerint névadó támogatójuk, az A-Híd Zrt.

