Szabó Szebasztián, a magyar úszóválogatott tagja társaihoz hasonlóan külföldön edzőtáborozott, amikor a koronavírus-járvány Európára is lecsapott. A zentai pillangós március óta szülővárosában igyekszik formában tartani magát, várhatóan a jövő hónapban tér vissza Magyarországra, hogy ott folytassa felkészülését.
Sport
Az idén 60 éves Tisza Menti Liga történetében eddig több alkalommal is előfordult, hogy a bajnoki elsőség sorsa csak az utolsó játéknapon dőlt el, és bizony akadtak olyan évek is, amikor az utolsó fordulókban a két bajnokesélyes csapat egy igazi ki-ki mérkőzésen döntött a bajnoki cím sorsáról.
A profi boksz korábbi nehézsúlyú világbajnoka, az 53 éves amerikai Mike Tyson azt fontolgatja, hogy újra ringbe száll. A sportág egykori ikonikus alakjának szándékáról a londoni The Sun írt.
Szabadtéri versenyek hiányában a világ kerékpáros-élmezőnye számára a Zwift kerékpáros alkalmazás jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy legalább virtuálisan továbbra is összemérhessék erejüket riválisaikkal. A legutóbbi nagy internetes verseny az ötszakaszos Digital Swiss volt, amelyen a szervezők a Svájci Körverseny virtuális változatát igyekeztek megvalósítani annak jellegzetes útvonalaival.
A járvány a televíziós sportcsatornákra is óriási hatással van. A sportszerető közönség már tűkön ülve várja, mikor láthat újra élő közvetítést valamilyen eseményről.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottságának pénteki döntése értelmében júniusban sem lehet mérkőzést rendezni, törölték a férfi Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát, így a sorozat a decemberi négyes döntővel folytatódik. Ez azt jelenti, hogy a csoportjában második Veszprém ott lesz Kölnben, míg a Szeged búcsúzott a sorozattól.