2024. október 16., szerda

Irány a tábor!

Vajdaságban és ezen belül Zentán és környékén számtalan nyári tábor várja a gyerekeket. Mindenki megtalálhatja a kedvére valót, ám érdemes igyekezni, mivel a helyek száma korlátozott. Július 10-én, azaz ma kezdődik a XXV. Gyermek- és Ifjúsági Néptánctábor a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületben. A szervezők az eredeti helyszínen, vagyis Kanizsamonostoron szerették volna megtartani a tábort, de ez technikai okok miatt nem valósulhatott meg. Az utóbbi évekhez hasonlóan most is a csókai Móra-székház ad otthont az eseménynek. A környékbeli gyermekek mellett Magyarországról és Romániából is várnak résztvevőket, akik a néptánc mellett kézműves-foglalkozásokon is részt vehetnek.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


Zentán is kedveskednek a gyerekeknek, mégpedig a Hatetudnád Táborral, amelyet július 17. és 21. között rendeznek meg a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A népművészeti táborba óvodásokat és iskolásokat várnak. Szintén július 10-én kezdődik az Erre varrjál gombot! kézműves-gyermektábor, amelyet a Felsőhegyi Könyvtár Kör szervez. A gyerekek öt nap alatt a varrás és a hímzés alapjait tanulhatják meg. Jelentkezni Kaszás Ibolyánál (063/891-3085) és Kormos Eleonóránál (064/342-9464) lehet.
A Juhász Népzenei Tábort Tóthfaluban rendezik meg július 10–14-ig. Vonós- és tamburaoktatást tartanak kezdőknek és haladóknak, szabadidős programként pedig táncház és népdaléneklés vár a fiatalokra.
Ludason szervezik meg július 17–21. között a Varázslatos állatok birodalma elnevezésű napközis tábort a Furioso Élményparkban, ahová a 4–6 éves gyerekeket várják. Öt napon keresztül izgalmas kalandozásokat tesznek a gyerekek a varázslatos állatok birodalmában. Mindennap mesélnek róluk, és el is készítik őket különböző technikával, közben sokat játszanak, mókáznak, barátkoznak. Kipróbálhatják a lovaglást, valamint lovas kocsival bebarangolják a környéket, varázslatos állatok után kutatva. A tábort Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember, meseterapeuta, Erdélyi Olívia és Basarić Tímea vezetik. A tábor díja 8500 dinár, mely tartalmazza a reggelit (pogácsa, gyümölcs), ebédet (főétel, köret) és a délutáni uzsonnát (süti, fagyi), valamint a kézműves-foglalkozások anyagszükségleteit. Testvérek és barátok esetén 10 százalék kedvezményt biztosít a szervező.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele


A Kamasztanya sátortábort szintén a Furioso Élményparkban rendezik meg július 31. és augusztus 4. között 11–15 éves fiataloknak. A tábor díja: 11 000 dinár, mely tartalmaz négy étkezést, valamint a kézműves-foglalkozások anyagszükségleteit. Bővebb információ a Furioso Élménypark Facebook-oldalán található.
A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület néptánctábort szervez július 24–29-ig Firigyházán. Érdeklődni Kovács Magdalénánál, az egyesület elnökénél lehet.
A zentai Mosolytenger Gyermekfesztivált pedig ezúttal nyár végére halasztották, így augusztus 27-én rendezik meg a Népkertben. Számos programmal és játékkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt a fesztiválra.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele