Steinbach Antal (1836–1899) a 19. század második felének egyik legjelentősebb bánáti pedagógusa, tanítója, királyi tanfelügyelője és királyi tanácsosa volt. Munkássága meghatározó szerepet játszott Bánát, különösen Torontál vármegye népoktatásának korszerűsítésében. Egész életét az iskolaügy fejlesztésének szentelte: tanítóként közvetlenül nevelte a fiatalokat, tanfelügyelőként pedig az oktatás szervezését, színvonalának emelését és az iskolahálózat bővítését irányította. Nevéhez csaknem kétszáz (egyes adatok szerint mintegy ötszáz) bánáti iskola és óvoda alapítása és megszervezése fűződik. Tevékenysége különösen fontos volt egy olyan soknemzetiségű térségben, ahol a magyar, szerb, román és a német lakosság együtt élt.
Egyszerű tanítóként kezdte pályafutását, majd tehetségének köszönhetően királyi tanfelügyelő és királyi tanácsos lett, rövid ideig miniszteri biztos is. A 19. század végi pedagógiai szakirodalom avatott tollú munkatársa, a bánáti pedagógiai szaksajtó egyik beindítója, tankönyvek szerzője, új szemléltető tanszerek feltalálója, bánáti viszonylatban pedig számos iskola megalapítója volt. Éveken át új iskolák, óvodák megnyitásán fáradozott, tegyük hozzá: igen sikeresen. Joggal nevezték őt méltatói a bánáti iskolák atyjának. Számos jeles, korabeli közéleti személyiséget tanított, többek között írónkat, a verseci Herczeg Ferencet is.
Életpályája a Temes megyei Máslakról indult, ott született 1836. március 24-én. Édesapja, báró Sina Simon gazdaságában volt számtartó tiszt.[1] Iskoláit Máslakon kezdte, majd Aradon a minoriták gimnáziumában folytatta, ahol dr. Demkó Pál becskereki országgyűlési képviselő volt a tanulótársa. A gimnáziumban derült ki, hogy Steinbach tehetséges matematikus, s hogy a műszaki tudományok iránt vonzódik.[2] Mégis, anyjának, Beliczay Erzsébetnek a rábeszélésére a tanítói pályát választotta, mert azzal elkerülte a kötelező katonai szolgálatot.
A gimnázium hetedik osztályának befejeztével iratkozott 1854-ben a jó hírű Verseci Császári és Királyi Tanítóképző Intézetbe, s azzal „a modern pedagógiai elvek légkörébe került”.[3] Annak végeztével, húszévesen (elemi iskolai tanítói oklevéllel a zsebében) Hidegkúton nyert alkalmazást.[4] 1861-ben (Bonnáz Sándor Csanád egyházmegyei püspök közbenjárására) a császári-királyi helytartótanács a nagykikindai római katolikus iskola főelemi tanítójává nevezte őt ki.[5] Ott eleinte tanító volt, majd tanintézeti igazgató, aki nemcsak meghonosította a magyar nyelvet az iskolában, hanem a város közéletében is aktív szerepet vállalt: ő alapította meg a Nagykikindai Magyar Dalárdát, amelynek több éven át elnöke is volt.[6]
NAGYKIKINDAI ÉVEI
Ott 1861/62-ben eleinte tanító volt, majd később tanintézeti igazgató.[1] Ott is nősült meg 1862-ben, s feleségül vette Riesz Borbálát, akivel később három gyermeke lett (Erzsébet, Antal és Béla). Egyik életrajzírója, Bányai Jakab szerint „a modern pedagógia, az új iskola elvein alapuló módszere, a tanulóifjúsággal szemben tanúsított nyájas, atyai bánásmódja az ügybuzgó tanító népszerűségét folyvást fokozta”.[2] Tizenegy évig működött Nagykikindán, ahol a két felső osztályban a magyar nyelvet tanította. Ott ismerkedett meg Hertelendy Józseffel, a későbbi Torontál megyei főispánnal, akihez később bensőséges barátság fűzte. Ennek révén került át csakhamar Nagybecskerekre, megyei tanfelügyelőnek.
Nagykikindai tanítóskodásának ideje alatt megpróbált szorosabb kapcsolatot kiépíteni a családok és az iskola között. Nyájas, megnyerő modorú férfiú volt, s fáradozása sikerrel járt. Ennek egyik bizonyítéka az a tény, hogy iskoláját társadalmi úton egybegyűjtött pénzen szerelte fel a legszükségesebb tanszerekkel.[3] Ugyancsak számottevően síkra szállt „a magyar nyelv tanításáért a nem magyar ajkú népiskolában”, s erről előadásokat is tartott.[4] Mindez érthető is volt, minthogy a nagykikindai alreáliskolában a magyar és a német nyelvet tanította.[5]
Az 1870-es években báró Eötvös József miniszter (aki felfigyelt a munkásságára) megbízta őt, hogy állami költségen Németországban tegyen tanulmányutat „a külföldi iskolai viszonyok tanulmányozása céljából”.[6] Eötvös, aki 1867-ben Andrássy Gyula kormányában elvállalta a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát, Németországba küldte őt nyolc hétre a külföldi iskolai viszonyok tanulmányozására. Útjának befejeztével terjedelmes, írott jelentést készített a látottakról.[7] Huszonkét ívre terjedő jelentéséhez mintegy ötven rajzot is mellékelt, amelyeknek egy része a Néptanítók Lapja 1871. évfolyamában Tanügyi tapasztalatok a külföldön címmel jelent meg nyomtatásban.[8]
[1] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
[2] Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
[3] Urhegyi János: Steinbach Antal. A Nagybecskereki M. Kir. Állami Polgári és Felső Kereskedelmi Iskola évi jelentése az 1899–1900. iskolai évről. Közli: Knyaskó Lajos igazgató. Pleitz, Nagybecskerek, 1900, 3–15.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
[8] Uo.
[1] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
[2] Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
[3] Urhegyi János: Steinbach Antal. A Nagybecskereki M. Kir. Állami Polgári és Felső Kereskedelmi Iskola évi jelentése az 1899–1900. iskolai évről. Közli: Knyaskó Lajos igazgató. Pleitz, Nagybecskerek, 1900, 3–15.
[4] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
[5] Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
[6] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái [Steinbach Antal] (elektronikus forrás: https://mek.oszk.hu/03600/0363/html
Itt tanított 1861/62-ben: a nagykikindai római katolikus iskola
MEGYEI TANFELÜGYELŐKÉNT NAGYBECSKEREKEN
1873. május 11-én nevezték ki Temes és Torontál vármegye másod-tanfelügyelőjévé, s akkor Steinbach Nagykikindáról ideiglenesen Temesvárra tette át a székhelyét, ahol három évig dolgozott.[1] Majd 1876. augusztus 19-én, miután Torontál vármegye tanfelügyelője lett, családjával Nagybecskerekre költözött. Ott a tanítók ügyes-bajos dolgainak gyors és pontos intézésében, valamint új iskolák és óvodák megnyitásában barátja, Hertelendy József főispán nyújtott neki hathatós támogatást.[2]
Egy róla szóló méltatásban olvassuk, hogy tanfelügyelőként Bánátban „a nemzetiségek kibékítéséhez fogott. Hétféle nemzetiséggel s ugyanannyi egyházi főhatósággal lévén dolga, elgondolható, mennyi körültekintéssel, tapasztalattal kellett munkához fognia, hogy a nemzetiségi és vallási érzékenykedéseket ne sértse”.[3]
Eredményei sokatmondóak voltak: 1876 és 1896 között, azaz két évtized alatt szinte csodákat művelt az igencsak elmaradott bánáti tanügy terén.[4] Érdemei közé sorolták, hogy a tanfelügyelői kinevezését követő években/évtizedekben „a tankötelesek csak hatvanegy százaléka látogatta az iskolákat, alatta nyolcvankilenc százalék lett az arányszám”.[5] 1876-ban Torontál megyében 292 iskola volt 635 osztállyal. Steinbach két évtized leforgása alatt az iskolák számát 81-gyel, az osztályok számát pedig 273-mal növelte. Ugyanakkor az óvodák számát is 6-ról 100-ra emelte.[6] Azaz összesen csaknem kétszázzal gazdagította a bánáti tanintézetek számát. (!)[7]
A bánáti tanügynek és iskolahálózatnak sem előtte, sem utána nem volt ilyen lendületes fejlődése![8]
TALÁLMÁNYA, A „SZEMLETANI GÉPEZET”
Még valamikor 1867-ben Steinbach Antal (akkor még nagykikindai főelemi tanító) egy pedagógiai segédeszközt szerkesztett, egy úgynevezett „szemletani gépezetet” a hatékonyabb népiskolai szemléleti oktatáshoz. Találmányát egy előadás keretében (A szemléleti oktatás népiskoláinkban) be is mutatta. Elsőként 1868. december 6-án a nagykikindai római katolikus főelemi és leánytanodai tanítókar harmadik értekezletén, amely előadását is, találmányát is elismeréssel fogadta.[1] Mint annak jegyzőkönyvében olvassuk: „…rajzban bemutatá az általa készített szemletani gépezetet, mely minden tekintetben célszerűnek találtatván, értekező viharos »éljenekkel« üdvözöltetik, s a gépezet községi költségen a főelemi iskola számára megszerzendőnek ígértetik. A többire nézve abban állapodtak meg, lenne szíves Steinbach kolléga a szemletani gépezetét, saját felügyelete alatt elkészíttetni s azt a következő havi értekezleten, megvizsgálás végett, készen bemutatni. (…) Az összes helyi tanítói kar ajánlja ezen helyes taneszközt a tanító-világ kegyes figyelmébe!”[2]
Találmányát később bemutatta a Temesvárott megtartott első bánáti tanítói közgyűlésen is, amelyre 1868. december 27-én és 28-án került sor.[3] Előadásában már akkor hirdette a ma is időszerű, sokat hangoztatott pedagógiai elvet: „Szemlélet és ismét szemlélet, ez az új korszak tanférfiainak jelszava. Szemléletileg taníts! Ezen irányelv ma sem ismételhető s ajánlható eléggé.”[4]
Ismertetésében részletesen megmagyarázta, hogy mi késztette e tanügyi segédlet kidolgozására. Mindenekelőtt a korabeli népiskolák nem megfelelő pedagógiai gyakorlata, azaz, mint írja, „az eddigelé használt szemletani modorok”, amelyek nem tudták a diákok figyelmét külön-külön, egy-egy tárgyalt fogalomra vagy képre összpontosítani. Hogy miért? Azért, mert a létező pedagógiai képtáblák nem csupán egy-egy képre vagy fogalomra összpontosítottak, hanem egyszerre többre, ami ellehetetlenítette, hogy a diákok figyelme egyszerre csak egy képre irányuljon. Ezért fogott hozzá Steinbach egy „gépszerű eszköz” megszerkesztéséhez, amelynek olyannak kellett lennie, „hogy rajta legkevesebb három szemletani fokozat helyt vehessen, maga pedig bármely helyre kény és kedv szerint áthelyezhető legyen, s ezáltal a távol ülő tanulóknak is alkalom szolgáltassék a szemletani ábrákat jól, tisztán s részleteikben is megnézhetni. Szintén föllebb és lejjebb állíthatónak is kell lennie, hogy a tanító magyarázata alatt egyszerre az összes tanulók láthassák”.[5]
Előadását az alábbi megállapítással fejezte be: „Én készítettem egy ily szemletani gépezetet, mely nézetem szerint megfelel a kívánalmaknak, s van szerencsém annak tervrajzát, megvizsgálás végett, ezennel tisztelt kartársaimnak átnyújtani.”[6]
Ugyanezen az első bánáti tanítógyűlésen Steinbachnak (akkor még mint főelemi tanítónak) figyelemfelkeltő felszólalása volt a magyar nyelv tanításával, valamint a tanítók gondjaival kapcsolatosan.[7] Ott „világos érvekkel indokolá a magyar nyelv tanítását német vagy más anyaajkú néptanodákban. A tanítói testület, meggyőződvén szóló érveinek fontosságáról, a magyar nyelv tanítását német ajkú néptanodáinkban egyhangúlag, s éljenzések között elfogadta.”[8]
Steinbach felszólalásában még kitért a bánáti tanítóság problémáira is. Síkra szállt azok nagyobb javadalmazásáért, vegyes tanbizottságok meg több párhuzamos osztály felállításáért stb.[9]
(Befejező része következő számunkban)
[1] Példányszerű tanférfiúi s testületi magatartás. Tanodai Lapok, 1868. dec. 31.
[2] Uo.
[3] Steinbach Antal: a szemléleti oktatás népiskoláinkban. Tanodai Lapok, 1868. dec. 31.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Az első bánsági tanítói közgyűlés. Tanodai Lapok, 1868. jan. 29.
[8] Uo.
[9] Uo.
[1] Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
[2] Uo.
[3] S. Sándor: Steinbach Antal. Kisdednevelés, 1899. nov. 1.
[4] Uo.
[5] Steinbach Antal. Uj Idők, 1899. okt. 22.
[6] Urhegyi János: Steinbach Antal. A Nagybecskereki M. Kir. Állami Polgári és Felső Kereskedelmi Iskola évi jelentése az 1899–1900. iskolai évről. Közli: Knyaskó Lajos igazgató. Pleitz, Nagybecskerek, 1900, 3–15.
[7] Egyes források 470-re, illetve 500-ra teszik az általa alapított iskolák és óvodák számát, ami nem tekinthető reálisnak.
[8] Németh Ferenc: A bánáti iskolák atyja. Steinbach Antal (1836–1899) pályafutásáról. Napló, 1995. jún. 21.
Itt nyert tanítói oklevelet: a verseci tanítóképző intézet egykori épülete
Nyitókép: Steinbach Antal (1899)
