„Egyedül a kiholt nép nyelve nem változik többé: az élő népek nyelve minden nyomon változik, s örökké fog változni…” – írta Kazinczy Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című híres tanulmányában. Kazinczy örök érvényű megállapításának igazával gyakran találkozhatunk a mindennapi életben. Általában arra figyelünk fel, hogy új szavak kerülnek be a nyelvbe, ezeket számba vesszük, értelmezzük, tanulmányozzuk az eredetüket, jelentésüket. Előfordul azonban, hogy új életre kelnek, új tartalmakat kapnak olyan szavak, amelyek eredeti jelentésükben már nem is használatosak, népiesek, régiesek, jószerivel elavultak.
Példának az elmondottakra a téka szót említhetnénk. Irodalomban jártas ember a téka hallatán a Teleki Tékára gondolhat, Marosvásárhely nagy hírű, történelmi jelentőségű könyvtárára, amelyet gróf Teleki Sámuel hozott létre, és az általa gyűjtött negyvenezer kötettel 1802-ben nyitott meg. Talán eszünkbe juthat még a Téka című könyvsorozat, amely különösen a 70-es években igen fontos szerepet játszott a romániai magyar könyvkiadásban.
A téka köznévként jelenthet polcot, szekrényt, falipolcot (falitéka), tartót, mappát. Eredetét tekintve a latin theca szóra vezetik vissza, amely viszont a görög théké származéka. A magyar nyelv értelmező szótára elavult szónak és tájszónak minősíti, és úgy írja le, hogy körülbelül egy méter magas, falba illesztett vagy falra akasztható, ajtóval ellátott, zárható, rendszerint népi díszítésű szekrény üvegek, poharak, néha könyvek elhelyezésére, illetve ehhez hasonló ajtó nélküli polcos szekrény, állvány. Második jelentését szintén régies minősítéssel és irodalmi megjelöléssel könyvespolc, könyvállvány, illetve könyvtár értelmezésben adja meg. A felsoroltak mellett még iskolatáska, írómappa is lehet a téka, sőt orvosi vonatkozása is van. A fent említett jelentések szellemében régen használták az irattéka (iratszekrény), ékszertéka, kincstéka (ékszerek őrzésére szolgáló ládika), levéltéka (fontos iratok, levelek tárolására szolgáló doboz vagy kis szekrény) szavakat. Ezek ma már számunkra szokatlanok, régiesek, akárcsak a könyvtéka könyvszekrény jelentésben.
Nem használjuk ugyan, de nem idegen a mai ember számára sem a bibliotéka vagy apotéka szavunk. Ezek helyett a mai magyar köznyelvben a könyvtár, illetve a gyógyszertár vált elterjedtté. A bibliotéka számos nyelvben (például szláv nyelvekben, így a szerbben is) a könyvtár megnevezésére szolgáló kifejezés, míg a magyarban a bibliotéka szó szerinti fordítása terjedt el: biblion (könyv), téka (tároló, tár). Az apotéka is több európai nyelvben (a szerbben is) a gyógyszertár megnevezésére szolgál. A magyar nyelv újabban már nem az apotékát használja, hanem a gyógyszertár vagy a patika szót, de jelen van a mai szókincsállományban. Furcsán néznének arra, aki ma kijelentené, hogy megyek az apotékába (vagy bibliotékába), és nem gyógyszertárba, patikába (vagy könyvtárba) szeretne menni. Ennek ellenére az apotéka továbbra is feltételezhetően a szókészlet közismert szavai között fog maradni a bibliotékával együtt.
A -téka utótagú szavaink egy része mára elavult, nem használatos (levéltéka, falitéka), más részük nem avult el, de helyettük mást használunk. Felfigyelhetünk azonban arra, hogy -téka utótagú szavaink között újabbak is megjelentek a szóhasználatban.
Manapság gyakran találkozhatunk a vinotéka megnevezéssel. A vino (bor) és a téka szóból keletkezett összetett szó, a vinotéka borraktár vagy borgyűjtemény. Nagyobb élelmiszerláncok, például a magyarországi CBA üzletei is rendelkeznek vinotékával, sőt mint olvasni, borszakértőt is alkalmaznak a borválaszték összeállítására. A vinotéka legtöbbször olyan önálló üzletet, boltot jelent, amely borok értékesítésére szakosodott. Közismert szóval borszaküzletnek nevezhetnénk, azzal a kiegészítéssel, hogy borkóstolók, borvásárok színhelye is lehet. Ez utóbbi funkciót olykor külön is jelölik. Borharapó vinotéka – így hirdeti magát egy borokat árusító üzlet, s a régies, népies hangzású borharapó szóval hozza a betérni kívánó kedves vendégek tudomására, hogy az adott helyen borokat szolgálnak fel. Igen ötletesen egyébként: a ritkán használatos borharapó sokkal jobb szóválasztás, mint az újabb, nem túl jól ejthető borbár vagy a megszokott, de nem éppen hívogató kocsma, ivó, poharazó, talponálló, ezért jóval nagyobb a figyelemfelkeltő hatása is.
Ha még egy újonnan létrejött -téka utótagú szót szeretnénk kiemelni, akkor választhatnánk a videotékát, amely azért is érdekes, mert noha nemrég jött létre, az eredeti jelentése máris elavult, és helyette új jelentést kapott. A videotéka eredetileg olyan üzletet jelentett, ahol filmkazettákat lehetett kölcsönözni bizonyos kölcsönzési díj ellenében, és megadott – általában igen rövid – határidőre vissza kellett vinni. A videotéka szó nem jöhetett létre korábban, mint a VHS-kazetták vagy a DVD-k megjelenése, és mivel ezek máris kimentek a divatból, maga a szolgáltatás, a videókölcsönzés is, amely a 80-as, 90-es években – errefelé kicsit később – élte fénykorát, megszűnt. A szó azonban maradt, és új jelentést kapott. Ma a videotéka hallatán nem boltra, üzletre gondolunk, hanem online, streamingszolgáltatások által elérhető filmekre vagy más audiovizuális anyagok gyűjteményére.
Úgy tűnik, lassan másodvirágzását kezdi élni a téka szavunk. Az említetteken kívül például fitotéka (gyógynövényszaküzlet), fonotéka, filmotéka és még számos további -téka utótagú összetett szavunk is árulkodik arról, hogy régi szavaink a mai kornak megfelelő tartalommal új formában tovább élhetnek, tanúskodva a nyelv rugalmasságáról, a változásokhoz való alkalmazkodóképességéről.
