Nagyapa és unokája, Géza a mama kérésére megindulnak a boltba. A mama által írott cetlit a tata szíve fölött lévő ingzsebébe csúsztatja.
– Ez a mi bevásárlóelménk – mosolyog a fiúra.
– Elfelejtenéd azt, amit a mama fölsorolt?
– El én! – bólint az idős férfi, de kalapját hetykén bal fülére csapja.
Géza gyerek fölnevet.
– Mit csúfolódsz, te kölyök! Lennél csak az én cipőmben, meglátnánk, mennyire éles az eszed!
Éjfél kutya valamit megláthatott, mert megiramodik.
– Utána, Géza! – kiáltja tata.
Szedi ám a lábát a gyerkőc is, de a puli igencsak megnöveli a kettőjük között a távolságot. Géza lihegve megáll.
– Érd utol! – biztatja tata.
– Aha-lihig kaha-pohok lehe-ve-gö-hőt!
Lehajol, köhögni kezd. Nagyapa szájába veszi az ujjait. Nagyot füttyent. A puli hirtelen fékez, szinte csúszik a feneke a poros talajon. Körötte szürke felhőcske kavarog. Uzsgyi! Vissza a tata elé. Boldogan lebeg a farka, örül nagyon a hangos visszahívásnak.
– Tanítsd meg futni a fiút! – parancsol ebére a tata.
Géza végre fölegyenesedik, köhög még néhányat.
– Jól vagy? – kérdi elődje.
Az utód még nem nyitja szóra a száját, csak bólogat.
– No, induljatok! – parancsol kettőjükre nagyapa.
Éjfél kutya poroszkálni kezd. Lassú futás, Géza gyorsan fölveszi a ritmust. Észre sem veszi, hogy kicsit gyorsabb már a tempó, együtt vannak még. Aztán rátesznek egy lapáttal, majd kettővel! A fiú már hangosan liheg, kiszárad a szája. A puli mintha tudná, mi történik pajtásával, lassítani kezd, végül újra poroszkálnak. Ezt a játékot még megpróbálják vagy négyszer, mire a boltig érnek. A terelőkutya árnyékba ül, piros nyelve kilóg, csöpög a hegye. Géza egy fatörzsnek veti a hátát, liheg, arca fénylik, haja nedves, szaporán szedi a levegőt.
Tata jócskán elmarad tőlük. Nem siet, meg is áll egy ismerős bácsival. Szót váltanak egymással. Géza a távolság miatt nem hallja, miről kommunikálnak egymással, de valami érdekes lehet, mert bólogatnak mindketten, kézfogással búcsúznak. Egyikük le, a másikuk fel.
A túloldal virágos udvarából egy fiatal néni hajol ki, fejét kendővel hátrakötötte.
– Sanyikámtól hallom, hogy Gézuka unokája győztes gólt rúgott ma délután az ovisok döntő meccsén!
– Az bizony úgy volt! – emel kalapot tata. – Unokánk, Géza hatalmas ballábassal beköszönt az ellenfélnek!
– Szívből gratulálok, Laci bácsi!
– Köszönöm szépen!
Az unoka hallja ezt az erőteljes beszédet, de fölfigyelhet rá az egész utca is, olyan gyorsan terjednek a levegőben a hanghullámok. Még a boltos néni is kidugja a fejét az ajtón.
A kirakattal szemben pad. Eltakarja a hárs áldott lombja a forró napsugaraktól. Tata le is ült azonnal. Géza mellé telepedik. Éjfél is megmoccan, csöppet közelebb húzódik hozzájuk. Piros nyelve még mindig fényesen lobog.
A boltos néni kijön, köszön a vevőknek.
– Gratulálok, Gézukám! Nagyszerű voltál a mai meccsen, hallom itt többektől. A környéken mindenki tudja, hogy győztes gólt lőttél.
A fiú fejével int. Nem nyílik szóra a szája, nem mer dicsekedni. Betakarja lelkével a titkát, hogy a pálya közepén összegömbölyödve elsírta magát a mérkőzés első félidejében.
Nagyapa odaadja a kereskedőnőnek a szatyrokat és mama cetlijét.
– Gézuka! – szól az asszony a fiúhoz. – Kérsz egy fagyit?
A gyerkőc öregapjára tekint. Ő pislant egy mélyet, és mosolyog. Éjfél kutya jutalomfalatot kap tata zsebéből. Mindenki elégedett.
Hazafelé csak csámborognak. Teher tata mindkét kezében. Géza a járda szélét vizsgálja. A puli előttük szedi apró lábait. Egyszerre tata leteszi kezéből a szatyrokat. Unokájára néz.
– Azért jó, hogy kisebb korodban, ha nálunk nyaraltál, én rávettelek arra, ballal is szokjad a labdát. Tanulj bánni vele.
– Hááát… Igen.
– Haragudtál rám, de nagyon, emiatt.
– Ha nem rúgtam meg ballal is, abbahagytad volna a játékot. Nem fociztunk volna tovább.
– Két évig veszekedtünk egymással a bal lábad miatt. Most meg szinte olyan ügyes, mint a jobb.
Géza néma marad. Nem felejtette el, mennyire megorrolt nagyapjára, mert rákényszerítette unkájára az akaratát. Meg az az ócska műanyag motorkerékpár, amelyet lábbal kellett lökdösni! Zörgött ám rendesen, hét határon túl is hallották, hogy most Gézuka motorozik. Csak a négy cica, Marci, Hópihe, Bagira és Cirmos tartottak vele oda-vissza a ház előtti aszfalton. Tata és Éjfél kutya kísérgették az unokát, de leginkább pusztán szemmel tartották őt.
Ha a szülei eljöttek a nagyszülőkhöz, azonnal bemutatták apának, hol tart már a fociban a fia. A három férfi passzolgatott egymással, meg sokszor kiskapura is rúgták a bőrt. Apa is nagyon kíváncsi volt, hogyan halad Géza bal lába, mikor közelít ügyességben a jobbhoz. A fiú sűrűn megállt egy pillanatra a játékban, ilyenkor mérnök atyja dühösen rákiáltott:
– Ne deriválj!
Egyszer az unoka megkérdezte a nagyapját.
– Apa miért kiált rám így, és ilyen mérgesen?
– Nálad a labda, és nem tudod, mit kezdj vele. Arra ügyelj, hogy a társaid közül ki van a közeledben, ki van jobb helyzetben, hogy neki add tovább a labdát.
– De mi az, hogy deriválok?
– Megoldást keresel, mert nem tudod, mit tegyél. Az pedig hosszú idő! Mire kisütnéd, mit csinálj, már régen leszereltek téged. Oda a támadás vagy a jó védekezés.
– Mi a megoldás?
– Az első szándék. Ne várj, ha nálad a labda, hanem passzolj, vagy indulj meg vele!
Ma én bizony nem deriváltam, apa! Megállítottam és szereltem a nagyobb fiút. Azonnal elindultam a labdával az ellenfél kapuja felé. Futottam, a labda meg előttem, senki utol nem ért. Alig volt már levegőm. Ott van Joci! Passzolhatok neki. Mintha madzagon húzták volna! Gólhelyzet! Ő sem derivált, kapufának rúgta. Kipattant elém, én meg ballal durr! Nem gondolkodtam egy pillanatig sem, tán nem is én rúgtam, hanem az önálló életre kelt bal lábam vágta hálóba a focit!
