Van, aki hivatást keres, és van, akiben a hivatás szinte vele születik. A csantavéri Szvetnyik Nikolity Krisztina, a Hunyadi János Általános Iskola biológia szakos tanára és a helyi EcoKarma környezetvédelmi szervezet egyik elnöke esetében az utóbbi történt: pedagóguscsaládban nőtt fel, ahol az iskolai történetek, a gyerekek iránti szeretet és a tanítás öröme a mindennapok természetes részét képezte. Már gyermekként tudta, hogy tanítani szeretne, s amikor az iskolában először találkozott a biológia világával, a sorsa végérvényesen eldőlt.
Azóta eltelt jó néhány év, és ő nemcsak oktat, hanem elhivatottan nevel a természet szeretetére, a fenntartható életmódra és a környezettudatosságra. Hisz abban, hogy a gyermekkorban szerzett élmények maradandó értékké válnak, és képesek formálni a jövő generáció gondolkodását nemcsak az iskolában, hanem a hétköznapokban is. Interjúalanyunk arról mesél, hogyan indult a pályája, hogyan vált szenvedélyévé a természet, és milyen programokkal ébreszti fel a gyerekekben a világ iránti kíváncsiságot.
Szvetnyik Nikolity Krisztina
Honnan ered a tanári pálya iránti elkötelezettsége?
– Pedagóguscsaládból származom. Édesapám tanárként dolgozott, szívvel-lélekkel végezte a munkáját, és imádta a gyerekeket. Otthon is gyakran mesélt a tanítványairól, az iskolai élményekről. Soha nem panaszkodott, mindig örömmel ment be az iskolába. Azt mondta: a tanítás az egyik legnemesebb pálya, ahol egy nő igazán kiteljesedhet. Ez a hivatástudat és a derűs hozzáállás a nővéremet és engem is természetes módon terelt a tanári út felé.
Mikor és hogyan vált a biológia a szenvedélyévé?
– Amikor az általános iskolában biológiát kezdtem tanulni, hamar rájöttem, milyen különleges tantárgy ez, hiszen a természetről és az életről szól. Már akkor eldöntöttem, hogy biológiatanár szeretnék lenni. Az egyetem alatt sok terepgyakorlaton vettem részt, és ezek során még jobban megszerettem a növény- és állatvilágot. Miután lediplomáztam, két évig a csantavéri iskolában tanítottam, majd Magyarországra költöztem a férjemmel. Nyolc évig éltünk Budapesten, ahol ugyancsak tanárként tevékenykedtem. Számos továbbképzésen jártam, majd egyre mélyebben belemerültem a környezeti nevelés világába. Ökoiskola-koordinátorként természetiskolai programokat, túrákat, tanösvény-látogatásokat szerveztem. Ez a gyakorlati tudás ma is nagyon sokat segít. Amikor hazaköltöztünk Csantavérre, fel sem merült bennem, hogy ne folytassam ezt a munkát.
Milyen élményalapú programokkal igyekszik közelebb hozni a természetet a gyerekekhez?
– Rendszeresen tartok foglalkozásokat iskolai szakkörök keretében az év zöld jeles napjai alkalmából. Továbbá télimadáretető-programokat is szervezek, valamint a komposztálás fontosságáról is rendezek szemléletformáló tevékenységeket. Mindezek mellett természetjáró, felfedező sétákra is viszem a gyerekeket a Csík-ér patakhoz. Ugyanakkor a környezeti nevelésre is nagy hangsúlyt fektetek. Fő célom, hogy a gyerekek megtanulják hogyan élhetünk tudatosabban, fenntarthatóan. Az EcoKarma környezetvédelmi szervezet egyik elnökeként is fontosnak tartom, hogy különféle programokat szervezzünk a gyermekek számára. Ezeket sokszor pályázatok útján tudjuk megvalósítani. Idén harmadszor rendezzük meg a nyári kétnapos ökotábort az alsó osztályos gyerekeknek. Ez is egy lehetőség arra, hogy a természet iránti szeretetet továbbadjuk a következő generációnak. Tavaly a madarak világa volt a téma, ennek során a kisdiákok játékos foglalkozásokon ismerkedhettek meg a természetvédelem alapjaival. Olyan ismeretterjesztő programokat biztosítottunk, amelyek hozzájárulnak a környezettudatos életmód kialakításához. A rendezvény keretében a gyerekek más-más programokon vettek részt, hogy megfigyeljék és felfedezzék a körülöttük lévő élővilágot, ezáltal érzékenyebbé váljanak annak védelmére. Interaktív előadásokat tartottunk, a résztvevők megismerhették a környezetünkben élő leggyakoribb madarakat, megtanulták a madáretetés, valamint a madáritatás helyes módszereit és az odútípusok fajtáit. Továbbá betekintést nyertek az élőlénybarát kertek kialakításának fortélyaiba. Mesterséges madárodúkat, madáritatókat, süntanyákat és békavárakat készítettünk, majd megtisztítottuk a településen már kihelyezett madárodúkat, és az újonnan elkészítetteket is elhelyeztük a falu különböző pontjain, illetve az iskolaudvarban is. A programunkkal az volt a szándékunk, hogy a gyerekek felismerjék a kertek és közterületek sokszínűségét, és aktívan részt vegyenek egy élőlénybarát környezet kialakításában. A foglalkozások során arra ösztönöztük a kisdiákokat, hogy vegyék észre, figyeljenek fel és csodálkozzanak rá a természet szépségeire, és ébredjenek rá, hogy ezek megóvása közös felelősségünk. Az ilyen és ehhez hasonló eseményeken szerzett ismeretek nemcsak a gyerekek, hanem a családok életére is hatást gyakorolnak, hiszen a táborban részt vevők otthon is alkalmazzák a tanultakat, és gyakran bevonják a szüleiket is a természetbarát kezdeményezésekbe. Hiszek abban, hogy a gyerekkorban elültetett környezettudatos szemlélet hosszú távon is meghatározó lesz, és hozzájárul a jövő generációi felelősségteljes gondolkodásának kialakításához, formálva ezzel saját közösségeiket és a világot is. Két évvel ezelőtt pedig a Föld napja alkalmából indítottunk témahetet mintegy 150 harmadik és negyedik osztályos diák számára, hogy felhívjuk a figyelmüket a Föld természeti környezetének megóvására.
Szvetnyik Nikolity Krisztina előadás közben (Szvetnyik Nikolity Krisztina archívuma)
Miért tartja jelentősnek ezeket a természetközeli foglalkozásokat?
– A természet sokkal közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Nem kell nemzeti parkokat bejárni ahhoz, hogy csodálatos élményben legyen részünk. Elég, ha nyitott szemmel járunk, és figyelünk a környezetünkre. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják értékelni a természet kincseit, és észrevegyék, milyen gazdag élővilág veszi őket körül. Számos pozitív tapasztalatom van. A diákok rendszeresen beszámolnak arról, mit látnak az otthoni kertjükben vagy udvarukban: milyen madarak járnak oda, vagy hogyan fejlődik a fa, amit a tavalyi ökotáborban ültettek. Sőt már makkokat is csíráztattunk, tölgyfacsemetéket neveltünk, és egy kis faiskolát is kialakítottunk az iskola udvarában. Szerencsés vagyok, hogy olyan munkát végezhetek, amit szeretek. Úgy gondolom, ezt a lelkesedést a gyerekek is érzik.
Mit szeretne átadni biológiatanárként a tanítványainak?
– A gyerekek egyre tájékozottabbak, szívesen használják az internetet, sőt akár a ChatGPT-t is. Ezzel önmagában nincs semmi gond, a lényeg az, hogy megtanulják okosan használni ezeket az eszközöket. A biológia az élet tudománya. Mindenki tapasztal, lát valamit a világból, így a természettudomány nem az adatok bemagolásáról szól, hanem a gondolkodásról. Ezért szeretem, ha megosztják velem a saját tapasztalataikat, kérdeznek, összefüggéseket keresnek. Azt kérem tőlük, hogy csak olyat mondjanak vissza, amit saját szavaikkal el tudnak magyarázni. A tanórák sokszor beszélgetéssé alakulnak, és ezekből születnek kitűnő felismerések. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne csak elméletben ismerjék meg a természetet, hanem saját érzékeikkel is megtapasztalják. Amit csak lehet, azt fogják, szagolják, kóstolják meg. Gyakran kiviszem őket az iskolaudvarra – ahol saját kertünk is van –, és sokszor megyünk „bogarászni” is. Ilyenkor mindig találunk valami izgalmasat, amit közelről lehet megvizsgálni, megtapintani, és amire őszintén rá lehet csodálkozni. A mai gyerekek sajnos egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, ezért különösen lényeges, hogy kirándulásokat, sétákat szervezzek nekik, hogy lássanak, tapasztaljanak, megfigyeljenek. A példamutatás is kardinális tényező. Én például nem kérek zacskót sem a boltban, sem a piacon, ezt elmondtam a tanulóknak is, akik egyszer csak mesélni kezdték, hogy már ők sem. A környezettudatos életmód nem megy egyik napról a másikra, de ha a gyerekek megtanulják, hogy van választásuk, akkor szép lassan szokássá tud válni. A tanári hivatás lényege: nemcsak megtanítani valamit, hanem példát mutatni, hatni és formálni. Minden gyerek más. Más háttérrel, más érzésekkel érkezik az iskolába, és ezt figyelembe kell venni. Pedagógusként sokszor éppen az a legfontosabb feladat, hogy jelen legyünk, és meghalljuk azt is, amit a gyerekek nem mondanak ki. Azt szeretném, ha úgy éreznék: az iskola az a hely, ahol biztonságban vannak, ahol számít a véleményük, és ahol figyelnek rájuk.
Nyitókép: A gyerekek a téli madáretetésről tanultak, majd narancshéjból készítettek madáretetőt (Szvetnyik Nikolity Krisztina archívuma)
