2024. június 16., vasárnap
JEGESMEDVÉK 23.

Csoda az utolsó szünetben

A második osztály zsongott, mint a méhkas. Egyszerre mesélte mindenki, milyen állatok születésének volt a szemtanúja. Egymást sokszor túl is kiabálták. Leginkább cicákról, kutyusokról folyt a szó. Egyszer valaki nyulacskát említett. Fehér nyuszinak hét kicsije született, és mind hófehér lett. A fehér anyanyúlnak piros a szeme, tudta meg az osztály, és a mesélő hozzátette: én meg azt lestem, a kicsik szeme piros lesz-e.
– Milyen lett? – harsant föl a kórus.
– Nem nyílt ki.
– Később?
– Később mindé piros lett.
A lármát a csöngő kegyetlenül berekesztette.
Bejött a tanító néni.
A gyerekek fölállva üdvözölték. Az osztályfőnök intésére leültek.
– Ma különös nap van – szólalt meg a tanító néni. Tekintetét körbejáratta az teremben, minden tanuló érezte, most éppen az én szemembe nézett.
– Nemcsak egy jegesmedvebocs jött ma a világra, hanem egy kislány is.
Újra egyszerre beszélt az osztály. A fölnőtt csöndre intett, a következő hangot mindenki lenyelte.
– Péternek kishúga született.
Péter először a tanító nénire tekintett, majd a terem egyik sarkában akadt meg a tekintete.
– Mit szólsz hozzá, Péter?
– Anya már tegnap mondta, lassan kishúgod születik.
A lányok, mint egy verébkolónia, igyekeztek egymást túlcsicseregni. Többüknek volt fiatalabb testvére, néhányan, akik már nagyobbacskák voltak, emlékeztek anyjuk áldott állapotára és a szülés előtti napokra.
Péter agyában is egyetlen pillanat alatt lepergett a különös történet. Hazaértek az állatkertből, vitték a jó hírt Anyának a születendő jegesmedvebocsról. Anya megörült, megölelte Pétert, s akkor azt mondta, kishúgod születik majd, fiacskám. Együtt figyelte Anyával, hogyan változik meg a teste, hogyan fejlődik a kishúga Anya szíve alatt. Fölvételekről nézegették a csöppséget, amint szinte hétről hétre változott. Péter egyszer megkérdezte Anyától:
– Honnan tudod, Anya, hogy kishúgom lesz, és nem kisöcsém?
Anya megállította a monitoron lassan változó képet.
– A kislányok másmilyenek, mint a kisfiúk – kezdte volna Anya, de Péter közbevágott.
– Tudom, Anya! Az oviban beszéltünk róla. Egy kislánynak öccse született, aztán ő gyorsan mesélni kezdett volna, aztán az óvó néni egész délelőtt erről beszélgetett velünk.
Anya is elmondta fiának azt a kilenc hónapig tartó csodát, amely életre hívja a gyermekecskét.
– Amiről Péter sem tud, az egy valóságos csoda! Szülészeti rohammentő repült az erdészházhoz, mert gyorsan megindult a szülés. Szinte percek alatt kiértek, szerencsére, mert a pici baba még nem jött teljesen a világra. Viszont útközben megérkezett.
– Biztosan vadul szirénázott a mentő! – mondta egy fiú.
– Megtudta az egész város, hogy kisgyermek születik! – szólt egy kislány is.
– Mi lesz a kishúgod neve, Péter?
– Százszorszép.
A lányok nyelve erre újra megoldódott. 
A tanító néni megálljt parancsolt.
– Nézzük meg az interneten, anyakönyvezhető-e ez a szép virágnév! – kapcsolta be a tanári laptopot a pedagógus. – Péter, ez nem anyakönyvezhető. De miért szeretnéd éppen ezt a virágnevet ajándékozni húgocskádnak?
– Az északi sarkkör bizonyos részein is nyílik. Megnéztem a neten. Ott is virágzik. Azt már tudom, hogy egy ott élő kislány jegesmedvebocsnak ez a neve.
– Az bizony lehetséges – mosolygott a tanító néni.
– Ez biztos, tanító néni! Én így szólítom őt, ha este mesélek róla Petibocsnak.
Tovább kerestek a neten. Most a Százszorszép virágnevet ütötték be. Megjelent a leírás, a virág képe. Mindenkinek a tavaszi fehér százszorszép tetszett.
Ám találtak valami mást is. Vörös Éva nyelvész és néprajzos begyűjtötte a magyar virágok népi elnevezéseit is.
– Nézzük, mit talált Éva néni a százszorszéppel kapcsolatosan! – nyomatékosított az osztályfőnök.
És sorolni kezdte: apró pere, boglár, boglárka…
E pillanatban fölhangzott a lányok kórusa:
– Ez az, Péter! Boglárka! Becézni lehet nagyon szépen, Bogi!
– Nézzük tovább – így a fölolvasó. – Bojtocska, Gyopárka…
– Jaj, de szép! – sóhajtott Enikő. – Gyopárka!
– A szomszéd néni fehér cicáját hívják Gyopárkának – jegyezte meg Marci. – Macskanév!
A leányok kórusa fölelevenedett, zengett az osztály, Marci meg behúzta a nyakát.
– Álljatok csak le! – intett a tanító néni. – A százszorszép virágot mindenütt nagyon szeretik. A franciák húsvétkának hívják, a németek libavirágnak, mert kedveli a libalegelőket. Az angolok úgy nevezik, „a nappal szeme”, mert alkonyatkor, ha lebukik a nap, sugárvirágai becsukódnak.
– Éjjel ő is alszik – mondta Szuzi. – Ki tudja, miről álmodik?
– Péter húgocskájáról – adta meg a választ a lányka kérdésére Zsolti.
 

Nyitókép: Illusztráció