2024. június 16., vasárnap

Ki a másod- és a harmadrendű?

Az alábbiakban a sajtó böngészése közben talált nyelvi-helyesírási hibákból vagy érdekességekből válogattunk néhányat.
Fiúnk-e a fiunk? Előbb a kislányunk, majd négy évvel később érkezett a kisfiúnk.
A fiunk/fiúnk szó mindkét írásmódja helyes, de mást-mást jelent a két alak. A fiunk jelentése: a mi fiúgyermekünk, míg a fiúnk: a mi udvarlónk, barátunk. Ugyanakkor ez utóbbi lehet a mi közösségünkbe, például iskolánkba tartozó fiú is: A mi fiúnk mindenkit lekörözött. A példamondatba viszont helyesen a kisfiunk szó illik: később érkezett (született) a kisfiunk.
Másodjára, negyedjére. Immár negyedjére fognak légtérvédelmi feladatokat ellátni. – Negyedjére is oltár elé állt a népszerű tévés. – Negyedjére is vádat emeltek Donald Trump ellen.
A másodszor vagy másodjára, a harmadszor vagy harmadjára egyaránt használatos kifejezések. A másodszor szavunk határozóragos sorszámnév, míg a másodjára tájnyelvi határozószó. Mindkettőnek a jelentése: az első után következő esetben, második alkalommal, másodízben. 
Ugyanez vonatkozik a harmadjára kifejezésre is, harmadszor, harmadízben jelentéssel. A Magyar értelmező kéziszótár szerint ez is tájnyelvinek minősül.
De mi a helyzet a negyedjére szavunkkal? Ezt már a javítóprogram aláhúzza, valószínűleg azért, mert a szótárakban nem található meg. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a szótár nem sorolhat föl minden ilyen jellegű határozószót. Tehát mivel a másodjára és harmadjára a köznyelvben használatos, ezért nyilván a negyedjére sem vethető el.
Főutca. A település fő utcája mindeddig földes volt.
A főutca kisvárosban, faluban a legszebb, legforgalmasabb vagy leghosszabb utca, ahol a legfontosabb üzletek, hivatalok vannak – olvasható a szótárban. 
Köznévként a főutca, főút egybeírandó, ha viszont tulajdonnév, vagyis az útnak, utcának ez a hivatalos neve is, akkor külön kell írni, és természetesen nagybetűvel: Fő utca, Fő út.
Harmadrendű német nő? Egyedül a másodrendű német férfi ismerte el az ellene felhozott vádakat az előkészítő ülésen, ezzel már aznap ítéletet hozhatott a tanácselnök. – A harmadrendű német nő védője kérte, hogy szüntessék meg a bűnügyi felügyeletét védencének.
A fenti mondatokból kiolvasható, hogy jogi, bírósági ügyre vonatkoznak, így az is megállapítható, hogy a szöveg szerzője bármiféle ok nélkül minősíti a német férfit és a nőt.
Az értelmező szótár szerint ugyanis a másodrendű melléknév azt jelenti, hogy valamely értékelő rendben a maga nemében jelentőség szempontjából a második helyen álló, az elsőrendűnél kevésbé fontos dolog, személy; másodrangú. A harmadrendű pedig a másodrendűek után következő dolog vagy személy, azoknál is kisebb jelentőségű, csekélyebb értékű, gyengébb, silányabb minőségű. Rosszalló értelemben pedig minőségben, értékben, színvonalban a közepesnél is jóval gyengébb, jelentéktelenebb. Harmadrendű író, szereplő; harmadrendű regény, színdarab; harmadrendű tehetség.
A cikk írója nagy valószínűséggel nem a bírósági ügy résztvevőit szándékozta (emberi) minőségben rangsorolni, hanem a jelző után kihagyta a jelzett a szót (vádlott), így ennek a bővítménye a férfi, illetve a nő szavak bővítménye lett: másodrendű férfi, harmadrendű nő. Ilyen módon – mint látható – nem rövidíthetjük a szöveget, tehát helyesen így szól: a másodrendű vádlott német férfi, ill. a harmadrendű vádlott német nő.
Érdekesség, hogy ebben a jogi esetben a minősítés tartalma is „megfordul”. Az elsőrendű vádlott ugyanis az a személy, aki ellen elsősorban szól a jogi panasz, vagy legsúlyosabb a vád. Mivel a vádlott kifejezéshez negatív tartalom (törvénysértés) kötődik, így valójában negatív dolgot rangsorolunk. 
Fölösleges, értelmetlen. A rendőrség bűnügyi igazgatósága és az ügyészség korrupcióellenes részlege együttműködve tegnap előállította T. P.-t, S. V.-t, V. M.-t, P. B.-t, M. R.-t, D. M.-t, M. S.-t, V. F.-t, G. M.-t, M. M.-t, I. M.-t, P. M.-t, M. P.-t, P. R.-t, I. P.-t, A. A.-t, M. Ć.-t, M. J.-t, D. P.-t, G. M.-t, N. V.-t, M. R.-t, J. V.-t, M. R.-t és S. R.-t.
Inkább szerkesztési talányként, mintsem helyesírási témaként idéztem a fönti mondatot. Találgatom ugyanis – egykori szerkesztőként is –, hogy milyen értelme van az ilyesféle fölsorolásnak. Ha az a céljuk a rövidítéseknek, hogy ne ismerjünk rá a gyanúsítottakra, akkor fölösleges fölsorakoztatni a rengeteg betűt; ha viszont az a cél, hogy az olvasó elszórakozzon találgatással, akkor különösebben értelmesnek nem mondható időtöltés lehet a betűzés. De csak kis közösségben, ahol sokakat ismer az ember. Ily módon akár több potenciális bűnözőre is rálelhetünk a fölsorolásban. Pedig egyre sem volna szabad, hiszen a személyi jogok védelmében szerepelnek a szövegben kizárólag a nevek kezdőbetűi. Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy ebben a formában teljesen értelmetlen a névsor közlése. Szinte ugyanennyit elmondott volna az a megfogalmazás, hogy „a rendőrség kéttucatnyi gyanúsítottat állított elő”.
Mégsem hagyjuk szó nélkül, hogy helyesírási hibák is akadnak a rövidítésekben. Ezeket ugyanis kiejtés szerint kell toldalékolnunk. Tehát V. M.-t, D. M.-t, V. F.-t stb. helyett szabályosan V. M.-et (’véemet’), D. M.-et (’déemet’), V. F.-et (’véefet’) írunk.