M. Lovász Noémi nagyenyedi születésű képzőművész, művészpedagógus a tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen folytatta, a művészettörténeti mesterképzést pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végezte el.
Üveggolyó
A Bürkös zenekar muzsikája 1998-ban csendült fel Nagykállóban. A zenekar alapítói fontosnak tartották szűkebb hazájuk, a Nyírség folklórjának széles körű megismerését, gyűjtését és továbbítását.
Ajánlom minden kedves Olvasó figyelmébe a lélekvédő reklámszűrőt! Megrendelhető, és házhoz szállítják.
Ünnepélyes keretek között mutatták be nemrég a Zentai Magyar Kamaraszínházban Galán Angéla Junior Prima díjas újságíró és Zámborszki Ákos zentai születésű Filmszemle díjas filmrendező Szomszédaink, a magyarok dokumentumfilm-sorozatának Kárpátalja című részét.A kárpátaljai magyarság életét bemutató dokumentumfilmben a szereplők szívbemarkoló őszinteséggel mesélnek a mindennapjaikat leginkább meghatározó kérdésekről, beleértve az ország kedvezőtlen gazdasági helyzetéből fakadó nehézségeket, a kisebbségi lét különféle megnyilvánulásait, a többs...
Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá egy önéletrajz-elkészítési tanácsadó anyag olvasásához az interneten. Örültem, hogy az egész nap interneten lógó fiatalok számára közvetlenül komoly segítséget kínál fel a világháló az újabban szinte kizárólag CV néven emlegetett önéletrajz elkészítéséhez.
Minden gyerek és szülő életében előfordul, hogy iskolai pályafutása során hosszabb-rövidebb ideig olyan osztálytárs vagy osztálytársak vannak körülötte, akiket legszívesebben nagy ívben elkerülne. Amióta iskolában dolgozom, rendszeresen kapok panaszokat más gyerekek viselkedésére, hol a szülőktől, hol pedig maguktól a gyerekektől, olykor mindkettőjüktől.

