2024. július 13., szombat
CÍMLAPTÖRTÉNET

Terítéken a vizsgaelőadások és a színészet

Az Újvidéki Művészeti Akadémia végzős színészhallgatói eddig minden évben egy nagy vizsgaelőadással készültek, az idén azonban változott a folyamat. A színésznövendékek már két előadást színre vittek, harmadikként pedig egy koprodukció erejéig az Újvidéki Színház társulatához csatlakoznak. A Šopalović vándortársulat című előadást viszik színre május 8-án, Táborosi Margaréta rendezésében, Ljubomir Simović azonos című drámája nyomán. Ez a darab a XX. századi szerb drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Már számos nyelvre lefordították, és rengeteg helyen vitték színre. Franciaországban például már több mint száz különböző társulat mutatta be, de magyar nyelven először lesz látható az Újvidéki Színházban. A történet 1941-ben, a második világháború idején játszódik. Egy vándortársulat Szerbia településeit járja, ami háború idején nagy kihívásokkal jár. Olyan színészi sorsokat mutat be az előadás, amelyek szinte archetípusoknak számítanak minden társulatban.

– Egy nagyszerűen megírt darabról van szó, négy erős epizóddal és nyolc főszereplővel, jó szerepívekkel. Mivel fiatalabb és idősebb karakterek is szerepelnek a darabban, olyan, mintha valóban az Újvidéki Színház társulatának és a színésznövendékeknek íródott volna. Simović szülővárosában, Užicén játszódik a történet, de a benne szereplő karakterek annyira általánosak, hogy a mi vidékünkön is könnyen azonosulhatunk velük. A történet egy napot ír le. A vándortársulat megérkezik egy településre, és a helyi piacon próbálnak reklámot csinálni maguknak, de az emberek lehurrogják őket, amiért háború idején, akasztások közben szeretnék szórakoztatni a népet. Végül viszont megtörténik az, amire mi színháziak most is vágyunk, mégpedig, hogy a színészek hatnak a falubeliekre, sőt életekről is dönt a művészet. A történet tehát olyan váratlan fordulatokat hoz, amelyek nagyon izgalmassá teszik az előadást – mondta a rendező.

Dupák Fanni, az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves színészhallgatója elmondta, hogy nagyon élvezte a próbafolyamatot.

Dupák Fanni (Ótos András felvétele)

Dupák Fanni (Ótos András felvétele)

Milyen szerepben láthat a közönség az előadásban?

– A városi néphez tartozom, egy kis plusz megjelenéssel. Igazából adtunk egy másik színt is ennek a karakternek. A népnek két jelenete van, az elején és szinte a legvégén jelenek meg, és egy pillanatban a hatalom közelében is feltűnök. A művészekhez képest egy teljesen más világszemléletet képviselnek, és ennek fényében kezdtünk dolgozni ezeken a karaktereken.

Milyen érzés volt profi színészekkel együtt dolgozni?

– Szinte minden eddigi előadásunk előtt eljött nálam az a pont, amikor kétségbeestem, és megkérdeztem, hogy egyáltalán miért csinálom ezt az egészet? Ilyenkor mindig küzdenem kell magammal. Ez most is megtörtént, és nagyon jó volt beszélgetni róla az idősebb színészekkel. Rengeteg hasznos tanácsot kaptam tőlük.

Az előző két előadásban kinek a bőrébe bújtál?

– A Tánc! című előadásban Kikit alakítottam. Ő az az eltűnt nő, akit keresnek. A Szutyokban pedig Anitát játszottam. Kikit szeretném kiemelni az eddigi szerepeim közül, mivel nagyon különleges volt, talán az eddigi legfurcsább. Nem volt szövegem, hanem sírnom kellett. Ehhez ki kellett találnom magamnak valamiféle ívet. Fontos volt, hogy ez őszintén szólaljon meg, ne legyen üres, mert akkor az nem ér semmit. Közben rájöttem, hogy én egyébként szeretem azt, amikor csak a színpadon vagyok, és nincs szövegem. Ez egyfajta szabadságot is ad. Egy színésztől egyszer azt hallottam, hogy neki a szerepek olyanok, mint a rejtvények, meg akarja fejteni őket. Ez nekem nagyon tetszik, én viszont úgy fogalmaztam meg magamban, hogy számomra a szerepek olyanok, mint a gyerekeim.

Miért választottad a színészi hivatást?

– Középső gyerek vagyok, ennek minden jó és rossz oldalával együtt. Egy bátyám és ikerhúgaim vannak. Emellett a bátyám első gyerek, első unoka, én viszont már óvodában szomjaztam a figyelmet. Versmondással kezdtem. Ez volt az, ami átsegített a tinédzser korszakon. Úgy éreztem, hogy a szavalással mindent ki lehet adni magamból, büntetlenül. Tehát bármit megélhetek, üvölthetek, sírhatok, kiabálhatok a verseken keresztül. Olyan hely volt ez számomra, ahol még csak önmagamnak se kellett lennem, ha nem akarok. Ezután jött a színház és a színészet, ami azóta valamilyen szinten az életemet jelenti. Érdekes, hogy sokszor vissza kell fognom magam, mert úgy érzem, talán csak erről tudok beszélni. A másik dolog a közönségteremtő funkció. A színházban egy-egy előadásban beszélhetünk akár olyan dolgokról is, amikről máshol nem. Csak példaként említeném azt, amikor az egyetemen rendeznünk kellett. Az én előadásom például egy anorexia történetet dolgozott fel.

Varga Benjámin negyedéves színészhallgató a mostani előadásban szintén a nép szerepében tűnik majd fel.

Varga Benjámin (Ótos András felvétele)

Varga Benjámin (Ótos András felvétele)

Hogy fogtatok hozzá a próbákhoz?

– Nagyon élveztem a mostani bemutató próbafolyamatát. Hosszas olvasópróbával kezdtünk, hogy mindenki belerázódhasson a darabba, és tisztában legyen a saját karakterével. Én a nép egy részét játszom. Konkrétan „mi” vagyunk azok, akik meg tudják mutatni a nézőnek azt, hogy a vándortársulat hogyan tud boldogulni a nem túl hálás háborús helyzetben. A nézők a népen keresztül tekinthetnek bele a falu életébe és az ott élők gondolkodásmódjába. Bár a történet nem ebben a korban játszódik, az üzenet ma is aktuális, megkockáztatnám, hogy napjainkban sem túl egyszerű a színházi és a színészi lét. Még akkor sem, ha van egy kőszínház, amely valamilyen szinten biztonságot ad.

Hogy álltál neki a saját szereped megformálásának?

– Ritka esetnek számít, hogy itt nem igazán tudok a saját személyiségemből építkezni, mert nincs egy adott karakter, hanem csak képviselek valamit, egy olyan álláspontot, amit sokan mások is képviselnek. Ilyenkor a színésznek nehéz megtalálnia magát. Idővel rájöttem, hogy ez jellemző a mindennapokra is. Mindig keressük magunkat a világban. Kutatjuk, hol van a helyünk, hova tartozunk, hogy kell viselkednünk, mi az, ami zavar, és mi az, ami nem. Keressük a céljainkat. Pontosan ugyanez történik az előadásban. Egyrészt nagyon ki van tágítva a világ, másrészt mégiscsak be vagyok zárva, be vagyok skatulyázva valamibe.

Hogy érezted magad az Újvidéki Színház társulatával?

– Mi még nagyon pályakezdők vagyunk. Két kezemen meg tudom számolni azt, hogy hány profi produkcióban vettünk eddig részt. Nagyon tetszett, hogy pontosan meg volt minden határozva. A korábbi előadásainkra és gyakorlatainkra ez annyira nem volt ilyen mértékben jellemző, hatványozottan szabadabbak voltunk. Jó volt, hogy volt valaki, aki ki tudta húzni azokat a kerítéseket, amelyeken belül mozognunk kell, de emellett el is magyarázott mindent. Hogy ki az az adott karakter, mit és miért tesz. Mert szerintem, hogyha ezek a dolgok nincsenek meg, akkor nem igazán viszi előre a történetet semmi.

A végzősök első, önálló előadása nagy sikert aratott tavaly decemberben. Lénárd Róbert rendezésében Tánc! címmel vitték színre Luka Kurjački dramaturg, a Murakami Haruki Tánc, tánc, tánc című regénye alapján írt darabját. Itt Ágyas Ádám játszotta a főszerepet.

Ágyas Ádám (Ótos András felvétele)

Ágyas Ádám (Ótos András felvétele)

A Tánc!-ban ismét egy nagy szerepet kaptál a második vizsgaelőadásotokban, azt hogy élted meg?

– Pintér Béla Szutyok című drámájában Hidegföldi Attila szerepét játszottam, aki 50 éves. Ez azért volt nagy kihívás, mert a karakter nagyon messze állt a személyiségemtől. Az előadásban egy házaspár, Irén és Attila tragédiáján keresztül ismerjük meg a többi karaktert, vagyis az egész falut és a közösségét. Eztán elindultak a komplikációk, mert közben elvállaltam egy gyermekszínházas produkciót Ricz Ármin rendező kérésére, akivel már többször dolgoztam együtt az egyetemi éveim idején is. Emiatt a mostani bemutatón nem tudok részt venni. Mivel azonban az első két vizsgában nekem nagyobb szerepem volt, beleegyeztek abba, hogy ezúttal kimaradjak. Közben megkeresett Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, aki próbaszerződést ajánlott. Ezt elfogadtam, de innentől kezdve tényleg nem volt időm másra. Nyilván egy kicsit furcsán érzem magam, és szomorú is vagyok, amiért kimaradok, de így alakult. Másfelől örülök, hogy így összejöttek a dolgok. Az elmúlt időszakot valódi káosz jellemezte, de igyekszem helytállni mindenhol, abszolválni a feladataimat.

Fiatal színészként, mit jelent számodra a színház és a színészet?

– Számomra legfontosabb a művészi önkifejezés. Valamilyen szinten terápiaként is használom a művészetet, de ez nem teljes megfogalmazás. Valójában a saját lelkemből szeretnék átadni egy darabkát a közönségnek, amivel vagy szórakoztatok, vagy nevelek, vagy mindkettőt egyszerre. Arra törekszem, hogy minél többet tudjak nyújtani a nagyérdeműnek, a tartalmas időtöltés mellett.

Nyitókép: Táborosi Margaréta a végzős színésznövendékek gyűrűjében (Ótos András felvétele)