Laki Ákos, Hollandiában élő vajdasági, zentai származású dzsesszzenész többször is szerepelt már a Tarka Világ címoldalán. Ákos, amikor idehaza van, fontos szerepet vállal a zentai és tágabb vajdasági dzsesszközösségben, és fellépéseivel, közös projektjeivel és alkalmi formációival hozzájárul ahhoz, hogy a dzsessz élő, lélegző műfaj maradjon a régióban. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy az utóbbi években a koncerttermek mellett turistahajókon a világ óceánjait és tengereit szelve lép fel turisták ezrei előtt.
Ákos első alkalommal egy turistahajón játszó zenekar tagjaként kísért különböző vendégművészeket, és megtetszett neki ez a hivatás, ezért felkereste Simon Niblockot, a közismert brit–ír kötődésű zenészt és hangszerelőt, aki összekötötte őt egy hajóutakra előadóművészeket leszerződtető nemzetközi ügynökséggel.
– Ez egy nagyon szuper munka, mivel a hajókon egy színházban lépek fel, nem pedig éttermekben, és általában 1-2 hetes utakon van hetente két napon keresztül két negyvenperces fellépésem a Holland America Line, a Silverseas és a Regent Seven Seas turistahajóin – mesélte Ákos.
Hogy néz ki egy-egy fellépésed?
– Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy színházi előadást, amit a hangszerelőm írt meg, és aminek keretében a zenei műsorszámok mellett szövegelnem is kell. A fellépésem elején a nézőknek mindig elmesélem, hogy Vajdaságból, azaz az egykori Jugoszláviából jöttem, tehát egy olyan országból származom, amely már nem is létezik, majd pedig elmondom nekik azt is, hogy magyar vagyok és Hollandiában élek. Na erre mindig kitör a nevetés, mivel képtelenek ezt felfogni. Emellett viccekkel is szórakoztatom a közönséget, és van egy Rubik-kockás számom is. Miután a közönségnek elmesélem, hogy magyar származású játékról van szó, amit persze nem hisznek el, szólok nekik, hogy pár másodperc alatt kirakom a kockát, és elámulnak azon, amikor meg is teszem. Persze valójában egy ügyes trükkről van szó. Mögöttem pedig Szőke Zoltán unokaöcsém és a barátnője, Bodnár Zsófi által fotózott háttérképek váltogatják egymást. A zenei repertoár pedig latin zenékből áll, amiket sokkal kommerciálisabb hangzásvilágban adok elő. Tisztában vagyok azzal, hogy ez sokkal népszerűbb zene annál, amit általában koncerteken játszok, de az tetszik benne, hogy a turistahajók közönségének ez is kőkemény dzsesszzenének számít, és többen is elmondták már, hogy miután meghallgatták a zenémet, kedvet kapnak egy dzsesszklub meglátogatásához.
Közismert vagy arról, hogy az általad játszott dzsesszzenébe balkáni és magyar dallamokat is beleszősz. A hajókon a műsorodba is belopsz ilyen, „hazai” elemeket?
– Mindig eljátszok egy magyar és egy balkáni vonatkozású szerzeményt is. A magyarok közül a Quimby Most múlik pontosan című slágerét, mert ugye egykoron tagja voltam a zenekarnak, és megkérdeztem Kiss Tibitől (a Quimby énekese), hogy eljátszhatom-e ezt a nótát, ő pedig nagyon megörült annak, hogy ezt a dalt elviszem mindenhova a nagyvilágba. Persze a közönségnek elmondom azt is, hogy ez egy magyar dal. A balkáni slágerek közül pedig a Đurđevdant adom elő.
Hogy néz ki egy átlagos napod a hajón?
– Szabadidőm az mindig van. Szerintem emiatt én vagyok a legutáltabb ember az egész hajón, mivel mindössze arra a két napra kell koncentrálnom, amikor fellépek, a többi napon pedig szabad vagyok. Amennyiben megérkezünk egy kikötőbe, akkor én is kimegyek a városba, emellett pedig, ha a hajón vannak különböző kvízműsorok, akkor én is beülök az utasok közé, és részt veszek ezeken. Az összes kollégám műsorát megnézem a színházban, hogy ezekből is tanuljak, és van amikor megnézek egy-egy mozifilmet is. Vagyis, ha nincs fellépésem, akkor én is ugyanolyan turista vagyok, mint a többiek. Vendég és szórakoztató is vagyok egyszerre, de ez számomra nagyon jó, mert még fizetnek is érte.
Merre fordultál meg így a nagyvilágban, és mely földrajzi lokáció volt számodra a legemlékezetesebb az utazásaid során?
– Inkább elmesélem, hogy hol nem voltam, mert ez könnyebb számomra. Indiát és Japánt leszámítva mindenhol máshol már megfordultam. Ezek közül leginkább Japánba szeretnék még eljutni. Számomra a legérdekesebb hely a mai napig Panama City, mivel az új része tele van felhőkarcolókkal, a régi része pedig olyan, mintha Ohridban lenne az ember. Arról nem is beszélve, hogy közvetlen közelében dzsungel terül el, csodaszép a strandja is, és nem messze van tőle a Panama-csatorna is. Szóval ott minden van, amit az ember el tud képzelni egy helyen.
Mit tanácsolnál azoknak a fiatal zenészeknek, akik hozzád hasonlóan úgyszintén egy turistahajón szeretnének fellépni? Mire figyeljenek oda, és mi az, amit véletlenül se csináljanak?
– Elsősorban arra kell törekedniük, hogy megfeleljenek azoknak az embereknek, akik kemény pénzeket fizetnek az utazásért. Egyszóval olyan műsoruk kell hogy legyen, amivel szórakoztathatják őket, hiszen ők azok, akik megmondják, mit szeretnének tőlünk hallani. Először nem árt, ha megtapasztalják, milyen is az élet egy ilyen hajón. Én mindkettőt megcsináltam, ugyanis az egyik hajón a legénység tagja is voltam, de ez esetben nem mehet az ember mindenhova, és ilyenkor azt érezheti, hogy ki van közösítve. De ezt is ki kell próbálni, mert csak így értékelheti ezt a munkát, amit csinál. Én túlléptem mindezen, és végigjártam a szamárlétrát. Mindenképpen nagyon kedvesnek kell lenni az emberekkel. Persze a legjobb az, ha olyan dolgot csinálunk, ami nekünk is, meg a vendégeknek is tetszik. Én így teszek, ezért nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ha viszont olyasmit kellene játszanom, amit nem szeretek, akkor biztos, hogy nem jól érezném magam. Tudás is kell az egészhez, de leginkább szerencse.
Nyitókép: Bodnár Zsófia felvétele
